Ahhoz, hogy egyáltalán belekezdhessünk ebbe a gondolatkísérletbe, először meg kell határoznunk, hogy mégis mekkora vagyonnal rendelkezik Mészáros Lőrinc, ez pedig nem könnyű feladat. Pontosan senki nem tudja, mennyire gazdag Magyarország leggazdagabb embere, vagyis inkább azt nehéz belőni, hogy konkrétan mi számít az ő vagyonának. Egyes kalkulációk szerint az egykori gázszerelőnek sokkal több pénze lehet, mint ahogy eddig gondoltuk: a G7 gazdasági portál novemberi számításaiból kiderül, hogy Mészáros vagyona akár 600 milliárd forintra is rúghat, ami hatalmas összeg, pláne annak fényében, hogy a Forbes 2018-ban csak 381 milliárdra becsülte a Mészáros-birodalom értékét.
Könnyű dolgunk lenne, ha ezt az összeget csak átváltanánk euróba, majd megnéznénk, milyen csapatokat lehet ennyiért venni, de egy ekkora vagyon esetében ez nem így működik. Befektetésekkel foglalkozó forrásaink szerint egy ilyen vásárlási szándék esetén a leggyorsabban pénzzé tehető vagyonnal kell számolni, vagyis Mészáros Lőrinc részvényeivel. Nézzük tehát Mészáros két nagy tőzsdei érdekeltségét, az Opus Global Nyrt.-t és az MKB Bankot.
Opus Global
A legfrissebb tulajdonosi megoszlás szerint Mészáros érdekeltsége az Opusban 24,63 százalék, ez összesen 172 792 796 részvényt jelent. Ezek a részvények cikkünk írásakor a 2020-as január 8-i árfolyammal számolva egyenként 307 forintot érnek, tehát összesen 53 milliárd forintot. Az Opus-részvények durván 70 százaléka van Mészáros Lőrinc, illetve családtagjai kezében. Ha Mészáros megegyezne a családdal, és a közös Opus-paketteket is piacra dobnák, akkor további 323 951 820 darab részvényt kínálhatnának eladásra, ami 99,4 milliárd forint bevételt jelenthetne.
MKB Bank
Mészáros és felesége saját bevallása szerint 48,62 százalékot birtokol a bankpapírokból. A tőzsdei honlapjukon látható tulajdonosi szerkezetből indultunk ki, és – mert másunk nincs – a tőzsdei bevezetés árfolyamából, ami 1972 forint volt. Az Rkofin Kft. és a Metis Magántőkealap (ezek szintén Mészáros érdekeltségei) összesen 48 620 598 darab részvényével számolva ez 95,8 milliárd forint. A házaspár tehát majdnem 100 milliárdot kaszálhatna az MKB-részvényein.
Angol, német, olasz klubok
Ha csak a számokat nézzük, Mészáros Lőrinc a világ 20 legértékesebb klubjából hét csapatra is sikerrel pályázhatna, legalábbis ez derül ki az amerikai Forbes magazin legfrissebb listájából. A sort a Real Madrid vezeti 3,8 milliárd euróval, a második a Barcelona 3,6 milliárd euróval, a harmadik pedig a Manchester United 3,5 milliárd euróval. Az élmezőny tehát nem épp Mészáros ligája, neki inkább a lista alján érdemes keresgélnie. Viszont jó hír: Magyarország leggazdagabb embere a 14. helytől lefelé bármelyik csapatot megvehetné a vagyona alapján. A következő klubok jöhetnek számításba:
- Schalke 04 (610 millió euró)
- Inter Milan (600 millió euró)
- AS Roma (555 millió euró)
- West Ham United (553 millió euró)
- AC Milan (520 millió euró)
- Everton (427 millió euró)
- Newcastle United (342 millió euró)
A legjobb választás egyértelműen a hétszeres BL-győztes AC Milan lenne, egész egyszerűen azért, mert a rossonérók messze a legolcsóbbak a nagynevű csapatok közül, így árérték arányban az ő megvásárlásuk lenne a legnagyobb fogás. De nézzük, mi történne, ha a vállalkozó egy német vagy egy angol csapatot szeretne megvenni.
Verein, vagyis egyesület
Dénes Ferenc, sportközgazdász szerint Mészáros dolga nem lenne egyszerű, ha például egy német csapatot akarna megvásárolni, mivel a gazdasági környezet, pontosabban a tulajdonosi rendszer szabályozása a Bundesligában az egyik legszigorúbb. A németeknél például csak és kizárólag egyesületek tulajdonolhatnak sportcsapatokat, ezeknek az egyesületeknek pedig meglehetősen szigorú szabályoknak kell megfelelniük.
Az angol bajnokság jó opció lehetne, mivel a Premier League kifejezetten nyitott a külföldi befektetők irányába, gondoljunk csak a Manchester City emírségekbeli tulajdonosára, Mansour bin Zayed Al-Nahyanra vagy a Chelsea orosz-izraeli tulajára, Roman Abramovicsra. A sort még folytathatnánk, mivel vannak még thai, egyiptomi, szaúdi, olasz, iráni és kínai befektetők is az angol első osztályban. A Premier League ellen szól viszont, hogy elég drága lett: kis túlzással még a kis- és középcsapatok értéke is az egekbe szökött. Jól mutatja ezt a fent említett toplista, amelyen 9 angol csapat is szerepel, ráadásul nemcsak olyan sztárklubok, mint a Manchester United vagy az Arsenal, hanem mint a Newcastle United vagy a West Ham United. Maradjunk tehát az elsőre legjobbnak tűnő választásnál, az AC Milannál.
Ácsi, Milan!
Az AC Milan manapság már közel sem az a klub, mint ami a kétezres évek közepén volt. A csapat gyakorlatilag kirobbanthatatlan volt a Bajnokok Ligájából, bajnokságot és olasz kupát nyertek, náluk játszott az aktuális aranylabdás, tele voltak elképesztő játékosokkal, a piros-feketék történetük egyik fénykorát élték. Jelenleg azonban más a helyzet, az elmúlt időszakban a sikerek elkerülték a Milant, emiatt aztán viszonylag olcsón hozzá lehet jutni a klubhoz, a Forbes egészen pontosan 520 millió euróra taksálja a csapat árát.
De nézzük, mi várná a magyar vállalkozót Milánóban.
A csapat jelenlegi tulajdonosa az Elliott menedzsment, aminek a tulajdonosa az amerikai milliárdos, Paul Singer. A Forbes szerint az AC Milan a tavalyi évben 22 millió eurós veszteséggel működött, ami egyébként nem akkora szégyen, tekintve, hogy maga a profi labdarúgás nagy átlagban 2017-ben termelt először értékelhető profitot. Akárhogy is, ha Mészáros bele akarna ugrani az üzletbe, akkor ezt annak tudatában kell megtennie, hogy 22 millió eurónyi deficittel indul. Ahhoz, hogy ezt le lehessen faragni, új befektetőket kellene hozni a csapathoz, akik a jelenleginél jobb konstrukciókkal vállalják el a klub szponzorálását.
A 2Rule és a Fair Play
Tegyük fel, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embereként és a vagyongyarapítás mestereként tehetsége és rátermettsége okán tudja, miként kell gyorsan befektetőket találni. Vegyük a felcsúti példát, hogyan csinálja ezt Magyarországon: a magyar NB I-ben szereplő Puskás Akadémia egyik fő szponzora a Mészáros és Mészáros Kft., a mezszállító pedig a 2Rule nevű magyar márka. Ezekről a cégekről tudni kell, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartoznak, és bár itthon ezt a gyakorlatot teljesen természetesnek veszik, nyugaton kifejezetten tiltott, hogy a tulajdonos cégei szponzorként szálljanak be a csapat finanszírozásába. Van erre egy külön kifejezés az UEFA-nál, a
Ezt a szabályt nem tartotta be maradéktalanul többek között a Manchester City és a PSG sem, ami miatt az UEFA vizsgálatot is indított ellenük. Az Európai Labdarúgó Szövetség tehát – látszólag legalábbis – komolyan veszi az ilyesfajta ügyeskedést, ez pedig azért lenne gond a magyar tulajdonos szempontjából, mert a csapat plusz pénz nélkül továbbra is veszteségesen működne. A hosszútávú fenntartás szempontjából nagyon nem mindegy, hogy a fennmaradó 268 millió eurót meddig kell a költségvetési hiány foltozgatására használni. És akkor az átigazolásokról, béremelésekről és hasonló járulékos, évről évre felmerülő költségekről még nem is beszéltünk. Márpedig ezekkel a fejlesztésekkel számolni kell, mivel a Milan jelenlegi kerete aligha alkalmas arra, hogy újra bajnokságot és BL-t nyerjenek, attól jelenleg elég távol áll a klub.
Akárhogy is, ha végül belevágna a magyar milliárdos, akkor sem valószínű, hogy az AC Milánból „magyar csapat” lenne. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis nem valószínű, hogy Mészáros indokolatlanul teletömné a keretet és a stábot magyar játékosokkal, szakemberekkel. A horvát első osztályban szereplő NK Osijek (Eszék) sincs tele magyarokkal, holott a kapcsolatrendszer valószínűleg megvolna hozzá, de ne menjünk messzebb Felcsútnál, ahol az akadémiának nevezett csapatban is rendre szerepelnek légiósok. Másrészt nehezíti az elmagyarosodást, hogy a Milan szintjét viszonylag kevés hazai játékos és szakember üti meg, jelenleg talán Dárdai Pált mint edzőt, valamint Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot lehetne odavinni nagyobb szurkolói felháborodás nélkül.
Mindez csak papíron működhet
Bár a fent leírtak elvileg megvalósulhatnának, de a valóságban erre nagyon kevés esély mutatkozik. Ugyan papíron nagyon sok pénze van Mészáros Lőrincnek, de ezekhez a pénzekhez nem lehet csak úgy hozzájutni, mintha a párna alatt tartaná. Vegyük például a fent említett részvényeket: mivel a Mészáros család az Opus részvényeinek 70 százalékát birtokolja, így ha egyszerre akarnák eladni ezeket a papírokat, akkor az pánikot okozna a piacon, az árak földbe állnának, a cég részvényei pedig elértéktelenednének. Hasonló dolog történne az MKB Bank kapcsán is, de itt érdemes megjegyezni, hogy egy tavaly májusi 100 ezer darabos kibocsátás óta egyetlen darab részvény sem forgott a tőzsdén, mert a tulajdonosok nem adják ki a kezükből a bankpapírokat, így teljesen életszerűtlen lenne, hogy Mészárosék hirtelen kiugranának az MKB mögül.