Az emberi agy különbözőképpen válaszol a fenyegetettségre aszerint, hogy az mekkora távolságból, milyen irányból éri, illetve előzetesen mennyire ítéli meg félelmetesnek – állapították meg brit kutatók tarantellapókok segítségével végzett vizsgálataikban.
A Cambridge-i Egyetem kutatói funkcionális mágneses rezonanciás képalkotóval (fMRI) térképezték fel a vizsgálatba bevont húsz önkéntes agyi aktivitását olyan kísérleti helyzetben, amikor egy dobozban tarantellapókot helyeztek el a lábuknál, majd az időnként közelebb mászott hozzájuk. Az önkéntesek az MRI-felvételek közben csak egy gondosan összeállított videót láttak, ám ők úgy tudták, hogy a valóságban is ugyanaz zajlik a lábuk mellett.
TÖBB HELYEN VAN A FÉLELEM KÖZPONTJA
Az eredmények azt mutatták, hogy az agy félelmi hálózatának különböző komponensei más-más válaszfunkcióért felelősek. Ezek ismerete segíthet a fóbiás páciensek diagnózisában és kezelésében. Mint Dean Mobbs kutatásvezető elmondta, az agyban nem egy, hanem több különböző területet azonosítottak, melyek félelmi hálózatot alkotnak, és együttműködnek a félelmi válasz összehangolásában.
A tesztekben a pók kezdetben mozdulatlanul maradt a dobozban az önkéntesek lába mellett, majd közelített és távolodott, illetve különböző irányokba mászott. A tarantella kiinduló távolságát is változtatták a kísérletek alatt.
Az agy pánikközpontjának reakciója erősebb volt akkor, ha a pók közeledett, függetlenül attól, hogy mekkora volt a kiinduló távolsága. Azok a résztvevők, akik eleve féltek a tarantelláktól, nagyobbnak látták a pókot, mint az valójában volt.
A fóbia kialakulásának kulcsa éppen ez az “elvárt tévhit”, vélik a kutatók. Mobbs szerint az emberek e tanulási folyamat segítségével alakíthatják ki fóbiájukat. A fenyegetettség mértékének eltúlzása olyan kaszkádhatást vált ki, amely más agyi folyamatokat is torzít a veszély mértékének megítélésében.
