Ami Amazóniával történik, az egy jobboldali számára nem klímaprobléma

Gauss Károly Frigyes: Maróth professzor harca a számokkal

Egy levélváltás került nemrégiben nyilvánosságra, amelyben az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, ELKH szűkszavú elnöke végre konkrét problémákat vet fel. Az első levelet az egyik szakszervezet (TDDSz) írta, amelyben bejelentik, hogy reprezentatív szakszervezetté válva igényt tartanak arra, hogy azokon a megbeszéléseken, amelyekre a másik szakszervezetet (TUDOSz) meghívják, az ő delegáltjaik is résztvehessenek. Nem célom Maróth professzor válaszát részleteiben elemezni, csak szakmámnál fogva arra a néhány számra koncentrálok, amelyeket Maróth professzor vezet be az eszmecserébe.

Csehország valamivel kisebb Magyarországnál, mégis évente kb. 360.000 tudományos munkát termel, szemben velünk, akik csak kb. 210.000 munkát. (Ez csak kiragadott példa a számos többi közül.)

Ezt a néhány adatot olvasva azt hittem, káprázik a szemem. Az ugyanis, hogy a magyar tudomány egy adott évben 210 000 „tudományos munkát” (értsd cikket, közleményt) termel, körülbelül akkora abszurd, mintha én egy ókortörténeti előadásomat azzal nyitnám, hogy az antikvitás, az ókor, mint tudjuk, időszámításunk (Krisztus) után 1541-ben, Amerika felfedezésével kezdődött, és 1867-ig, a Bastille lerombolásáig tartott.

Elnézést, de ennél nagyobb baromságot nem tudtam kitalálni.

Ha az úgy lenne, ahogy Maróth Miklós állítja, akkor a magyar tudomány ebben a vonatkozásban holtversenyben Nagy-Britanniával a harmadik helyen állna a világon, és csak az USA, valamint Kína előzné meg. Illetve, bocsánat, a negyedik helyen állna, mert Csehország (amelyik ráadásul valamivel kisebb Magyarországnál, erre alább visszatérek) is megelőzné. Ezzel szemben a magyar tudományos cikkek száma 10 340 (2018-as adat, ezzel 48. az országok rangsorában), míg a Cseh Köztársaság 25 539 cikkel ugyanebben az évben a 30. pozíciót foglalja el. Számomra hátborzongató, hogy a magyar tudomány pillanatnyilag legmagasabb pozícióit betöltő, legbefolyásosabb embere (M.M. Orbán Viktor személyes tudományügyi tanácsadója is egyben) hússzoros pontatlansággal ismeri a magyar tudomány ő szerinte fontos adatait.

Vasali Zoltán: A Fidesz és az ökopolitika

Aki jelenleg meg akarja érteni a Fidesz környezetpolitikai logikáját, az valahol nevetségessé teszi magát, hiszen összeegyeztethetetlen narratívák létezésével szembesül. A hatalmon lévő pártok ma nemcsak egy ökológiai krízist képtelenek megoldani, de a diskurzus kereteit is lerombolták. A vitának nincsenek az ellenfelek által elfogadott konszenzusos minimumai, pedig a politikai rendszereknek nemzeti és nemzetközi szinten is ennek a feltételnek a biztosítása lenne a legfontosabb feladatuk. Identitás-, életmód- és ideológiai harc zajlik körülöttünk, amelyekben nyitott tudományos dilemmákat próbálnak közpolitikai cselekvéssé formálni, végtelenül szerencsétlenül. A Fidesz hozzáállásának megértése annyi hasznot mégis hozhat, hogy a saját körülményeink rendezéséhez felhatalmazást szerzett párt későbbi terveit és dominanciára törő elveit rendszerszinten értelmezzük.

Ami most Brazíliában történik az őserdőkkel, az egy jobboldali számára elsősorban nem környezetvédelmi vagy klímaprobléma, hanem szuverenitásdilemma.

A nemzeti autonómia önrendelkezési jogának megsértése, ha kényszerítenek egy a választásokon felhatalmazást szerzett politikai vezetőt olyan beavatkozásra, amit az érintett nem tekint kockázatnak. Hogy Bolsonaro mennyire követi a magyar mintát a válságkezelésben, jól láttatja az póz, amelyet a Norvég Alap pénzosztásánál Orbán Viktor már többször is bemutatott. A brazil elnök csak akkor hajlandó elfogadni a segítségként felajánlott forrásokat, ha nem szólnak bele annak felhasználásába. Szuverén jogaik tehát akkor is fontosabbak a konzervatívoknak, ha egy katasztrófa vagy természetvédelmi krízis bekövetkeztének lehetősége negatív következményekkel jár a világon minden legitim módon megválasztott más kormányok esetében is. A dilemma elsősorban arról szól, a politikai hatalmat szerzett politikai vezetők hogyan értelmezik saját felhatalmazásukat.

Kenesei István: „Érted dolgozom!”

Aligha lehetett nyugodt nyara az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetőjének az idén. Nem tudom, sikerült-e szabadságra mennie, de a sajtóban napról napra megjelenő híradások alapján erre aligha volt lehetősége. A július 2-án elfogadott törvény az ITM szerteágazó feladatköre mellett a nagy munkabírásáról ismert Palkovics Lászlót is kihívások elé állíthatta, amik azonban nem akadályozták meg őt abban, hogy újabb hatáskörökkel bővítse hivatalát.

Először is a nyolc államtitkárságával a második legnagyobb minisztériumot irányítva, valamint a zalaegerszegi próbapálya és a debreceni BMW-beruházás között ingázva gondoskodnia kellett a törvény által előírt új testület, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) 13 tagú Irányító Testületének (IT) létrehozásáról, amelynek tagságát és elnökének személyét már akkor bejelentette, amikor még nem bírta a miniszterelnök által kinevezendő személyek jelölésében vele egyenlő jogokkal felruházott MTA-elnök, Lovász László hivatalos beleegyezését. Majd székhelyet kellett nekik találnia, ahol elfér az MTA Titkárságától átvett kb. 70 és a további ismeretlen létszámú munkatárs. Azután gondoskodnia kellett az átmenet lebonyolításáról is.

Tény, hogy lapzártáig az ELKH-nak nemcsak honlapja vagy e-mailcíme nincsen, de az IT sem értekezett még, noha sokan nem tudták mire vélni, hogy augusztus 1-i létrejöttük után egyetlen ülést sem tartottak. De hát hogyan is tarthattak volna, hiszen a legtöbben csak júliusban értesültek új feladatkörükről, amikor már rég befizették nyaralásukat, vagy – lévén többen külföldön elkötelezettek – nem is számítottak rá, hogy Budapesten kellene lenniük. Utólag is világos, hogy a törvényben rögzített sietség semmi jóra nem vezetett, és feltehetőleg csak azt a célt szolgálta, nehogy valami külső behatásra az év második felében visszafordulhasson a már rég eldöntött átalakítás.

Széky János: Nincs szünet

Megnyugtató volna azt hinni, amit Fukuyama mondott, hogy a történelem véget ért, minden politikai folyó a liberális demokrácia nyugodt tengerébe torkollik, de nem. A létező politikai intézmények még a legfejlettebb országában sem biztosan elegendők a liberális képviseleti demokrácia védelmére, mert nem úgy tervezték meg őket, hogy immunisak legyenek a digitális technológiát felhasználó támadásokkal szemben. (És miért ne használná valaki, ha lehet?) A népszavazást a legdemokratikusabb intézménynek szokás tartani – a demokrácia képviseleti változatát azonban éppen azért dolgozták ki, hogy kormányzási ügyekben ne az indulatoktól vezérelt pillanatnyi többség döntsön. Jelképes, hogy a parlamentarizmus hazájában egy félrekalkulált népszavazás vezet a legnagyobb válsághoz.

Zelei Dávid: Tényleg mindenről Bolsonaro tehet?

Emmanuel Macron emlékezetesen drámai tweetje (mely talán nem volt teljesen független az általa bőszen ellenzett EU–Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény francia gazdákra gyakorolt negatív hatásától) nyomán a fél világ felsorakozott a gyorsan főellenségként azonosított Jair Bolsonaro ellen – ami nem volt nehéz, Bolsonaro ugyanis még megválasztása előtt deklarálta a gazdaság felpörgetésének elsőbbségét a környezetvédelemmel szemben, majd Macron támadására Trumpot idéző személyeskedéssel, és számunkra is ismerős civil szervezetezéssel válaszolt, az NGO-kban találva meg a tüzek valódi okozóit.

Ezzel együtt Bolsonaro programja korábban sem volt ismeretlen: korábban a munkáspárti Dilma és Temer is lazított az előző évtized szigorú szabályozásain, hogy a hagyományosan erős ruralistákat, vagyis az agrárlobbit magához vonzza. Bolsonaro ígéretei ellenére nem lépett ki a párizsi egyezményből, és a környezetvédelmi minisztériumot sem sorolta be az agrártárca alá, retorikájában azonban szilárdan és harcosan permisszív maradt az erdőirtásokkal szemben – egészen a legutóbbi napokig, amikor is szilárdan és harcosan kiállt az Amazonas védelme mellett, és a katonaságot is kivezényelte az illegális tüzek elfojtására.

Az időzítés persze aligha véletlen: noha a felégetések az esős évszak októberi kezdetéig is kitarthatnak, főszezonjuk hagyományosan július-augusztus: a farmerek felégetés előtt általában egy hónapig hagyják száradni a lecsupaszított, de még nedves területet. Így most az indulatok csillapodni látszanak – a csökkenő számú tüzek egyszerre nyugtathatják meg a nemzetközi közvéleményt és teremthetik meg a hatékony állami beavatkozás látszatát a brazil közvéleményben. Bolsonaro ugyanakkor láthatólag nem ússza meg, s ez így van jól: a legfrissebb mérések szerint az Amazonas-ügy nem hagyta érintetlenül a népszerűségét.