Tudomány

Kisebbek a protonok, mint gondolták

Méretük négy százalékkal kisebb, mint azt korábban gondolták - olvasható a Nature-ben.

A különbség első hallásra nem tűnik túl nagynak, ha azonban igaz az állítás, az mégis megváltoztathatja a kvantum-elektrodinamika alapvető számításait.

A Randolf Pohl, a Max Planck Intézet kutatója által vezetett kutatócsoport kezdetben mindössze a korábban ismert méretet akarta megerősíteni, nem pedig megcáfolni azt.
A korábbi mérési technikáknál legalább tízszer pontosabb eljárást a fizikusok már negyven évvel ezelőtt megálmodták, de a gyakorlati megvalósítás csak az utóbbi évek technológiai fejlesztéseivel jöhetett létre.

A méréshez a hidrogénatom egyetlen elektronját negatív müonnal – azaz egy, az elektronnal megegyező töltésű, de nagyjából 200-szor nehezebb, ráadásul instabil részecskével – cserélték fel.
A müonok nagyobb tömege miatt az így módosított hidrogénatomok kisebb méretűek a normálisnál, ugyanis a perdületmegmaradás törvénye miatt közelebb keringenek az atommaghoz, és a müonok többször kerülnek kapcsolatba a protonnal, mint az elektronok. Ennek eredményeképpen a proton szerkezete sokkal pontosabban vizsgálható, mint korábban.

A kutatók szerint, ha az új mérési eredményt sikerül megerősíteni, a szubatomi részecskék kutatási területén az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) többmilliárd dollárba kerülő nagy hadronütköztetőjével végzett kísérleteihez képest is jelentősebb eredményeket érhetnek el. Ugyanakkor a korábban elfogadott méretekkel készült számítások százai válhatnak alaptalanná, sőt magának a kvantum-elektrodinamikának az alapja is megkérdőjeleződik.

A müonos méréseket két év múlva a két elektronnal rendelkező héliummal folytatják.

Ajánlott cikk:
Kisebbek a protonok, mint korábban gondolták (Hirado.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik