Hogy a folyékony víz – a jéggé fagyás alesetét leszámítva – mitől lenne kemény, az az átlagember számára nem teljesen világos. Azt már földrajzból (vagy szerencsés esetben az alsó tagozaton környezetből) megtanultuk, hogy a víz sajátos körforgás során vándorol a légkör, a felszíni vizek és a talaj között: a csapadékból mondjuk patak lesz, abból folyó, majd tenger, a tenger vize elpárolog, majd a felhőből újra a földre hull. Az esővíz – kémiai szempontból – lágy, ásványi anyagokat nem tartalmaz (hiszen azok nem párolognak el, és nem mennek fel a felhőbe). A felszíni vizek is inkább lágyak, igazán kemény csak a talajon átszűrődött, oldott ásványi anyagokban gazdag víz tud lenni – például a karsztvíz.
A vezetékes víz jellemzően ott kemény, ahol karsztvízbázisból nyerik: például a Bükkben vagy a Balaton-felvidék egyes részein. Az Alföldön, ahol karszt (némi leegyszerűsítéssel: mészkő) még hírmondóban sincs, a kemény víz is igen ritka.
Ennyit tud a tudomány a vízkeménységről, a többi már kőkemény marketing. A vízlágyítók ugyanis drágák: hat év alatt egy mosógép árát vidáman el lehet költeni a rendszeres lágyításra, s ennyi idő alatt még a legkeményebb víz sem teszi tönkre a fűtőszálat. Évi egyszeri ecetes mosás egyébként tökéletesen megóvja a mosógépet.