Minapi hír, hogy a magyar filmnek alig van már nézője, miért történhetett ez meg, ki a hibás. Minden elemzés helyett álljon válaszul ez a film.
Kedves alkotók, bár a nézőket nem figyelembe venni nem idegen a magyar mozitól (nem figyelembe venni = 1, magasról tojni rá 2, hülyének nézni), most egy kicsit gondoljátok végig a dolgot: azt várjuk el a néptömegektől, hogy személyenként mondjuk 1900 forintot ráfordítva üljenek be egy olyan magyar 3D-filmre, melynek a 3D-effektusa egyedül a jegyárban mutatkozik meg, egy filmre, melynek első két része sikeres volt, ám most lányegében minden olyan elem hiányzik belőle (romantika, Csányi Sándor, Fenyő Iván), ami szerethetővé tette. Nos? Sikerült elképzelni, hogy jön ki a moziból az a néző, akit így sikerült átvágni? Ahogy A kis Vuk vagy Az idegölő vagy ki tudja még hány odakent remake után kijön: én többet magyar filmre nem ülök be.
Sas Tamás egyike azon alkotóinknak, aki dühödten bizonygatja a minőség és a közönségfilm szoros kapcsolatát, tavaly sikeresen két filmet mutathatott be (egy szerzői drámát és egy közönségfilmet), most pedig idehozta Amerikát. Pontosabban az S.O.S-sorozat haradik része Amerikában, amerikai sztárokkal, amerikai történetszállal gazdagodott. Itt a nagy lehetőség megmutatni, mit tudunk.
Az S.O.S Szerelem (Keresem?) társkereső ügynökség nagy feladatot kap: egy gazdag orosz titokzatos valaki szeretné depressziós húgát kirántani mélabújából, és a teljesen izolált lánynak szeretné megszerezni egy romantikus kaland erejéig kedvenc hollywoodi sztárját – természetesen (?) egy fiktív személyről van szó, nem őt(önmagát) alakítja egy amcsi sztár. Az ügynökség kap némi előleget a busás díjból, amit sikeresen (egy hihetetlenül amatőr jelenetben, kb. a Szeszélyes évszakok humoreszkjeinek szintjén) elvesztenek, amikor megérkeznek Los Angelesbe. (Ez azért is kellett a forgatókönyvbe, mert ha el lehetett volna költeni a történet szerint az előleget, akkor a film teljes költségvetése rámegy.) Így “pár fillérrel” a zsebükben jó kis slamasztikában a három randiguru (Hujber Ferenc, a film egy részében a színészetről magyarázó, amúgy elég Steven Seagal-os arcjátékú Árpa Attila, és a Benny Hill Show-szinten kidolgozott hülyegyerek karakterű Hevér Gábor) – de csak volna, mert hipp-hopp ott teremnek az egyikük nagynénjénél, aki rögtön befogadja a három lényegében idegen embert a villájába, és nagyjából úgy viselkedik, ahogy az amerikaiakat az 50-es években elképzelték. Szép lassan beindul a sztárvadászat.
A történet további fordulatait nem kísérlem meg visszaadni – nem mintha sok poént lőnék le vele, de mivel a filmnek semmi dramaturgiai ritmusa nincs, irdatlan nagy katyvasz az egész. Hiteltelen és rosszul előadott fordulatok rossz és rosszul instruált színészek által megformált egydimenziós karakterek szájából – így lehetne összefoglalni. A rendezés kimerült az egykori Família Kft-t megszégyenítő termékelhelyezésben (Amerikában mindenki Veritas vizet iszik, egy egész jelenetsor csak azért kellett a filmbe, hogy az elektromos autózásra hívja fel a figyelmet – sőt mintha az egész film reklámok laza szekvenciájából állna össze. Mindezt úgy, hogy az egész film hihetelenül szegényszagú, egy poharat nem mernek összetörni benne).
A színészeket is lehetne sajnálni, de ők megkapták gázsijukat, míg a nézőknek senki nem fizet, hogy ezt kelljen nézniük. A 3D-látvány? Tipikusan hagyományos operatőri koncepciót látunk 3D-sítve, ami olykor kifejezetten zavaró, de semmi pluszt nem ad a látványhoz. A humor? Ha annyit mondok, kiaknázásra kerül a filmben a hungry-Hungary poénforrás, eleget mondtam? A romantika? Én – tán a 3D-től – nem láttam nyomát. Egyszer Szinetár Dóra az ajkait nyalogatja, lesznek is tőle lidérces álmaim.
Sas Tamás filmje nem tudta kiaknázni a témában rejlő lehetőségeket, úgy, ahogy mondjuk az Üvegtigris 3. ki tudta – ott is arról van szó, hogy a társaság ugrik egy szintet felfelé, de ott azonosulni lehet a főhősökkel, ott hasonlóan látják a karakterek a világot, mint én. Itt? Egy reklámvilágbeli magyar álomközéposztály tagjait látjuk jachttal, high-tech kütyükkel tömött céggel, kiölve minden kapcsolódási lehetőség a hétköznapok világával, emberével, akihez a film amúgy szólni akarna (aki majd leszurkolja az 1900-at). Maradna még a “gazdag és szép emberek szerelmesek lesznek, és mi a helyükbe képzeljük magunkat”-elv, de romantika híján ez is meghiúsul.
Az S.O.S. Love – Az egymillió dolláros megbízás nem pusztán elhibázott, kudarcos film, hanem egy vérlázítóan pofátlan mozgóképes bűntény, ami további nézőket fog a magyar film ellen fordítani. Éljen.
Kinek ajánljuk? alacsony vérnyomásban szenvedőknek – hamar eldurran az agyuk.
Kinek nem? aki még hinni akar a magyar filmben.
