A hatalmáról a múlt héten lemondott vagy lemondatott algériai elnök uralma váratlanul ért véget. Az áprilisra kitűzött elnökválasztást megelőzően a 82 éves Abdel-Azíz Buteflika hónapokon keresztül lebegtette indulási szándékát, ami azért szült bizonytalanságot, mert bár a hatalmi elitből többen is indultak volna a választáson, a regnáló elnökkel szemben ezt senki sem merte volna megtenni. Amikor aztán a húsz éve hatalmon lévő vezető mégis bejelentette indulását, nem várt fordulat történt: fiatalok százezrei mentek ki tüntetni, és a hatalom meglepően gyorsan meghátrált, Buteflika előbb eltolta volna a választást, majd végül, miután láthatóan a hadsereg is ellene fordult, lemondott.
Kérdés persze, hogy ezekben az eseményekben pontosan milyen szerepet játszott maga az elnök. A 2013-as agyvérzése óta egyre több informális jel utalt rá, hogy Buteflika nem nagyon fogja fel, hogy mi történik körülötte. A sajtóban megjelent felvételek a távolba révedő tekintetéről is ezt támasztották alá. A nemzetközi sajtó több olyan esetről is beszámolt, amikor a körülötte levő, a testvére vezette hatalmi klikk egyszerűen a nevében hozott meg döntéseket vagy próbálkozott ezzel.
Fotó: Fayez Nureldine / AFP
Ennek megfelelően a rezsim ellen tüntetők jó része nemcsak az elnök, hanem a hozzá kötődő politikai elit egészének eltávolítását sürgették. Ebbe a körbe pedig Abdel-Kader Benszaláh, a parlament felsőházának elnöke is beletartozik, márpedig őt választotta meg a törvényhozás az ország ideiglenes államfőjének. Benszaláh 90 napra veszi át ideiglenesen az államfői teendőket, és ő maga nem indulhat az elnökválasztáson, amelyet július 4-én tartanak meg. A 77 éves Benszaláh az előző elnök támogatójának számított, az ellenzék megkérdőjelezi, hogy képes biztosítani a demokratikus átmenetet és a szabad választást. A szavazás után nem sokkal Algírban diákok egy csoportja ismét az utcára vonult, a rendőrség könnygázzal oszlatta szét őket. A tüntetők az elmúlt hetekben egyértelműen jelezték, hogy nem csupán az elnök megbuktatása, hanem az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, idejétmúlt és átláthatatlan politikai apparátus eltörlését akarják. Ugyanakkor Ahmed Gáid Szaláh vezérkari főnök időközben bejelentette, hogy elvárja az ország ügyészségétől a tüntetők által korruptnak tartott kormányzó elit tagjai elleni vizsgálatokat. Megfigyelők szerint az altábornagy kijelentései a legerősebb jelei annak, hogy a hadsereg fogja játszani az észak-afrikai államban hagyományosnak mondható királycsináló szerepet.
Demokrácia vagy biztonság?
2019-ben már világosan látni, hogy milyen irányt vettek az egykori forradalmak, azaz a 2010-ben épp a szomszédos Tunéziában kitört arab tavasz. A mérleg nem túl jó, egyedül épp Tunéziában működik úgy-ahogy demokratikusan az új rendszer, amely az ország stabilitását, a biztonságot is fenn tudja tartani az alkalmankénti terrortámadások ellenére is.
Líbiában, Jemenben és Szíriában épp az ellenkezője történt: százezrek haltak meg és milliók váltak földönfutóvá, miután az emberek kimentek az utcára tüntetni. Az összefüggés persze közvetlen, hiszen van, ahol pont a rezsimváltás miatt lett polgárháború, és van, ahol azért mert, nem sikerült a rezsimváltás.
A dilemmázás nem tartott sokáig, győzött az értékelvűség: az USA, Nagy-Britannia és Franciaország – hol politikailag, hol katonailag is – a tüntetők mellé állt.
Egy évig minden rózsásnak tűnt, majd a világra ráköszöntött a keserű valóság: a szabadság azt is jelentette, hogy a terrorszervezetek, szélsőséges politikai pártok is szabadon szerveződhettek meg. A választásokon és a harcokban is szinte mindenhol az iszlamista csoportok kerültek többségbe, amelyektől alappal vagy alaptalanul, de tartott a nyugat és a helyi szekuláris társadalom.
Kihívások Európában
Az arab tavasz elmúlt évei néhány igen fontos tanulsággal szolgálnak a világ és mindenekelőtt Európa számára. A politikai káosz és a hatalmi vákuum olyan erők megjelenéséhez vezetett mindenhol, amelyek nem csak elméletileg veszélyezették Európa biztonságát. A problémát súlyosbította, hogy az elsősorban a migráció és a terrorizmus jelentette veszélyek tipikusan olyanok, amelyek ellen nem lehet a meglevő katonai vagy rendőri képességekkel harcolni.
A legfontosabb feladat az EU szempontjából, hogy bármi történik is Algériában, a közrend ne boruljon fel, a hatalmon lévők képesek legyen fenntartani a békét és őrizni az ország határait. Ahogy Líbiát, úgy Algériát is a Szahara választja el azoktól a zónáktól, ahonnan a migránsok folyamatosan érkeznek Észak-Afrikába. Dél-Európába 2018-ban nagyjából 82 ezer migráns érkezett a tengeren keresztül, szemben a 2017-es 136 ezerrel. Miközben Líbiában sikerült jelentősen megállítani a kiáramlást, jelentősen nőtt a Spanyolország felé útnak indulók száma.
Kérdés, hogy a mintegy 40 milliós Algéria lakossága maga is menekülni akarna-e. Furcsa módon Líbiában azt látjuk, hogy bár az országban évek óta polgárháború van, és afrikaiak százezrei érkeztek az országon keresztül Európába, maguk a líbiaiak túlnyomó részt otthon maradtak. Csak valószínűsíteni lehet ennek alapján, hogy az algériaiak sem jönnének nagy számban Európába káosz esetén, hanem inkább belső menekültként helyben maradnának.
Káosz, terrorizmus
A politikai káosz a terrorizmus megerősödéséhez is vezetett. Líbiában, Egyiptomban és Szíriában is megjelentek a dzsihadista szervezetek, vagy felerősítették aktivitásukat. Az al-Káida régóta jelen van Algéria sivatagi területein és az elmúlt években az Iszlám Állam is megjelent. Algéria pedig egyszer már megismerkedett az szélsőséges dzsihadisták okozta terrorral, amikor az 1990-es években tízezrek halálát követelő konfliktus folyt a kormányerők és a szélsőségesek között.
Sok családnak vannak erről közvetlen emlékei, nem csak azért, mert tagjai valamelyik oldalon harcoltak, hanem azért is, mert ártatlan civilként elszenvedői voltak az erőszaknak. Ez fontos tapasztalat a mai algériai fiatalok életében is. Mivel a jelenlegi diktatúra a legitimitását részben a terrorizmus elleni harcból meríti, nem kétséges, hogy a hatalmi elitnek a jövőben is fontos lesz ez. Ha káosz törne ki Algériában, szinte borítékolható, hogy a szélsőségesek jelentős szerepet játszanának a konfliktusban, és ha a hadsereg ismét úrrá is tud lenni a helyzeten, az időigényes és brutális folyamat lesz.
Az Európát sújtó veszélyek a migráció és a terrorizmus kapcsán össze is érhetnek, bár fontos megjegyezni, hogy a gyakorlati ezt nemigen támasztják alá.
Az Algéria jövőjét fenyegető kihívások számosak, és nem tudjuk, hogy az ország miként tud ezekkel megbirkózni a közeljövőben. Sajnos az esélyek nem túl jók, a helyi elit tehetetlennek bizonyult az elmúlt két-három évtizedben bármilyen politikai vagy gazdasági reformot végrehajtani. Az viszont biztos, hogy Földközi-tenger nem elválasztja Európát Algériától, hanem összeköti vele. Az algériai emberek problémája egyik pillanatról a másikra az olasz, a francia vagy akár a magyar emberek problémája is lehet.
Kiemelt kép: Ryad Kramadi / AFP
