Különleges hangulatú film ez, egy kissé egzaltált lánnyal a középpontban, akinek nem fekszik az amerikai álom, a jólét és meggazdagodás fogyasztói receptje. Martha ezért csatlakozik egy társasághoz, egy kommunához, amely szakít a korlátlan vásárlás ideáljával, és megpróbál kilépni a rendszerből. Szabadság, kiteljesedés vagy léleknyomorító katonás elnyomás, agymosás? Sean Durkin filmje nem próbál választ adni, és ezért csak dicséret illeti. Mivel a dolgokat Martha szemüvegén keresztül látjuk, hasonló élményünk lehet, mint Lars von Trier Idióták című filmjénél: a társadalomból kivonulók saját törvényei olykor visszásabbaknak tűnnek, mint azok, amelyektől elfordulnak.
De ez még nem igazolja a többségi társadalmat. Mindezt pedig valahol egy pszichothriller határvidékén járva tárja elénk a film, ráadásul kevés és visszafogott eszközzel operálva. Így a Martha Marcy May Marlene igazi értéke a vágás és a képek segítségével létrehozott hangulat, az a csendes és lefojtott tér, amelyben a mai kor individuumai félszegen – és ki-ki bátorságának megfelelően radikálisan, avagy teljesen elfogadva a rendszert – keresik a boldogságot. Ennek a boldogságnak az üres, hűlt helye ez a film.
Kinek ajánljuk: akik szeretik hallgatni egy tó hideg hullámainak verdesését
Kinek nem: mérlegképes könyvelőknek és szektavezetőknek
