A több mint két hete történt súlyos kasmíri terrortámadásra a múlt héten érkezett válasz, majd arra ellenválasz. Emlékeztetőül, február 14-én egy indiai kormányerőket szállító konvoj mellett történt öngyilkos merénylet Pulwama városa közelében az autópályán. A több mint negyven halott és ismeretlen számú sebesült azt jelentette, hogy
A támadók a Dzsaish al Mohamed nevű pakisztáni terrorszervezet tagjai voltak. Ez a csoport volt az, amely 2008-ban az indiai Mumbaiban 166 ember halálát okozta, miután fegyveresei beszivárogtak a városba és ott egy napon át civileket öltek és tűzharcot vívtak a biztonsági erőkkel.
A pulwamai támadás nemcsak súlyos volt, de egyben olyan „pofon” is, amelyet a világ egyik legnagyobb hadseregével büszkélkedő ország nem hagyhatott válasz nélkül. Utólag látjuk, hogy a reakció megtervezése nagyjából tíz napot vett igénybe, és február 26-án egy kisebb indiai kötelék bombatámadást hajtott végre a terrorszervezet egyik kiképző központja ellen Balakot településen.
A helyszínnek azért van jelentősége van, mert Balakot kívül esik Kasmír Pakisztán által megszállt területén, vagyis az indiai légierő vitathatatlanul megsértette a pakisztáni légteret, amikor megpróbálta lebombázni a szervezet egyik bázisát, ami egyébként egyben egy vallási szeminárium is, medresze. Ha Új-Delhi megelégedett volna azzal, hogy Azad Kasmírban (így hívják az Iszlámábád által ellenőrzött kasmíri területeket) talál magának célpontot, a pakisztáni vezetés beérhette volna egy kemény hangú üzenettel és fejcsóválással. Így azonban a pakisztáni nemzeti szuverenitás sérült, és nem volt kétséges, hogy valamiféle reakció fog érkezni.
Az indiai bombatámadás egyértelmű kudarc volt, a támadás a közeli erődben landolt, az épületek a helyi beszámolók és a műholdfelvételek szerint is érintetlen maradt. Propagandaszempontból pedig abszolút pontot ért, amikor az áldozatok számát firtató kérdésre egy helyi pásztorfiú azt válaszolta, hogy
itt csak néhány fenyőfa halt meg és egy tehén.
Az indiai kudarc után következett a pakisztáni válasz. Február 27-én egy kötelék indult kasmíri célpontok ellen. A támadás célpontjai elvileg katonai létesítmények voltak, ám a károkról nem sok minden szivárgott ki. Valószínűbb, hogy az akció jelzés volt Új-Delhinek: „ha ti is átrepültök, mi is megtesszük”. Nem szabad elfelejteni, hogy a hadseregek és a műveleteik mindig valamilyen külpolitika célt szolgálnak, azon túl, hogy valamit lerombolnak vagy lelőnek. Pakisztán nem mutatkozhatott gyengének azzal, hogy nem mutatja meg, ő is képes egy az indiaihoz hasonló légi műveletre.
Az összecsapás eredménye végül egy indiai repülőgép elvesztése lett. Az egykori szovjet technológiát képviselő MIG-21-es Azad Kasmírban zuhant le, a pilóta szerencsésen katapultált, majd fogságba esett. Iszlámábád az előző napi indiai kudarc után igyekezett folytatni a diplomáciai offenzívát, és azonnal jelezte, hogy átadja a pilótát Indiának.
Csak látszólagos a hatalmas túlerő
Az indiai-pakisztáni konfliktus folytatásának egyik legfélrevezetőbb latolgatása, ha a számokat kezdjük el összehasonlítani. Papíron India sokkal hatalmasabb: több mint 2 milliós hadsereg 650 ezer pakisztáni katonával szemben, 2200 harckocsi 1300-zal szemben, 323 vadászrepülőgép 186-tal szemben, a védelmi költségvetés 55 milliárd amerikai dollár szemben Pakisztán 10,8 milliárdjával. Meggyőző indiai fölény.
A számok azonban elfednek fontos geostratégiai és minőségi szempontokat. Pakisztánnak érdemben nincs más katonai riválisa a térségben. Északon a polgárháborúban lekötött Afganisztánnal, észak-keleten a baráti Kínával határos, nyugaton Iránnal kiegyensúlyozottak a kapcsolatai. Indiának ezzel szemben Pakisztán mellett több ezer kilométeres közös határa van Kínával, amellyel komoly határvitái vannak, és amelynek a hadserege sokkal fejlettebb az elmúlt évtizedek modernizációjának hála.
Az indiai hadsereg emellett évtizedek óta minőségi problémákkal küzd. A légierő hírhedt a rossz repülésbiztonsági mutatóiról, pilótái szinte havi rendszerességgel zuhannak le. 2012-ben az akkori védelmi miniszter azzal sokkolta a közvéleményt, hogy elárulta a szovjet/orosz beszerzésből származó 872 MIG típusú gépből 482 veszett oda baleset miatt. 2017-ben az ország egyetlen, ballisztikus nukleáris rakéták hordozására alkalma tengeralattjárója szenvedett balesetet, amikor az egyik búvónyílást elfelejtették lezárni, és a beszivárgó víz tíz hónapra kiütötte a 2,9 milliárd dollárba kerülő hajót.
A mostani légitámadás után megjelent cikkek is elővették a hadrafoghatóság kérdését. Források szerint egy háború esetén India alig 10 napra való lőszerrel tudná ellátni a csapatait, a haditechnikai eszközeinek 68 százaléka saját megítélése szerint is elavult. A saját fejlesztésű indiai nehézharckocsik 75 százaléka 2017-ben működésképtelen volt az alkatrészhiány miatt.
A részleteken túl persze a fő kérdés, hogy lesz háború? Folytatódnak és háborúvá teljesednek-e az összecsapások, vagy sikerült féket szabni az indulatoknak? A közvélekedés inkább az utóbbi álláspontot fogadja el, mivel
Indiában, ahol demokrácia van, választások lesznek tavasszal, és egy ilyen súlyos konfliktus inkább rosszul sülhet el. Pakisztán rendkívül súlyos gazdasági válságon megy keresztül, a tavaly megválasztott elnöknek határozott intézkedéseket kellett hoznia, hogy az ország fizetőképes maradjon, miközben hatalmas hiteleket és segélyeket kellett kérnie Kínától és Szaúd-Arábiától.
Mindezek mellett a nagyhatalmak sem érdekeltek a két ország konfliktusának eszkalálódásában. Moszkva és Peking már jelezte, hogy pakisztáni felkérésére szívesen közvetítenének a két fél között. Ez már önmagában is jelzésértékű, hiszen Iszlámábádot az Egyesült Államok szövetségeseként szokás számon tartani. Washingtonnak is rosszkor jönne egy háború, hiszen egyszerre kell a „frontot tartania” Észak-Koreával, Kínával és Iránnal szemben, és még ott van Oroszország megítélése és az elnök körül ismét felerősödő konfliktus Moszkva befolyása kapcsán.
Kiemelt kép: Vishal Bhatnagar/NurPhoto/AFP
