Ez a kérdés foglalkoztatta 2014-ben az élete jelentős részét világutazással töltő Mayer Mártont, de annyira, hogy ki is próbálta. Még azon a nyáron elindult az orosz-észak-koreai–kínai hármas határ közelében lévő Haszanból (ahol letartóztatták és a katonai támaszpont fogdájában ült, de erről majd később), majd két és fél hónapon, 18 ezer kilométeren keresztül nomád autóstoppal utazott hazáig a Távol-Keleten, Szibérián, Mongólián, a sztyeppen, az Urálon és a Kaukázuson, majd a háborús Krímen keresztül. És a mai napig utazgat.
A 28 éves Mayer azóta rendszeresen tart élménybeszámolókat az elképesztő részleteket tartogató utazásáról, legutóbb az Aurórában volt egy telt házas fellépése, ahová abban a reményben ültem be, hogy utána még privát beszélgetésre is lesz lehetőség az utazóval.
A 4D-s élmény és az autentikus átélés érdekében kikérem a szto gram (egy deci) vodkát, egy perccel később már hallgatom Márton sztorizását — közel két órán át mesél, őrült szórakoztatóan.
Megpróbálom valahogy összefoglalni, nem lesz egyszerű.
- Marci elég hamar észrevette, hogy az oroszok jellemzően szürke vagy fekete kabátot hordanak, ő viszont pirosat, amivel bebiztosította, hogy 1.) már messziről tudják róla, hogy külföldi, ezért 2.) beszédbe elegyedtek vele 3.) megálltak neki a kocsik.
- Már az út elején Vlagyivosztokban egy vízbe hugyozó részeg horgász kiszúrta a dzsekijét, és megszólította. Mivel Márton megfelelően válaszolt az első kérdésre: – США? (USA?), – Нет. (nem), így a pecás felajánlotta, hogy másnap elviszi a hajójával az első szakaszon – aznap ugyanis az alkoholszint miatt már nem merte bevállalni.
- A horgász tényleg ott volt másnap reggel, és még el is vitte. A nyaralójába. Az egyik kis szigeten található dácsájára mentek, ahol kiganézták a pulykákat, és elköszöntek egymástól, mivel a házigazda a megérkezéskor jött rá, hogy nem vitt magával kulcsot.
- Ezek után Márton egy másik közeli szigeten – természetesen a piros kabátnak köszönhetően – megismerkedett egy nénivel, akinél egy hetet töltött. A nyugdíjas nő, aki még életében nem hagyta el a szigetet, megtanította, hogy kell ehető növényeket gyűjteni az erdőben.
- Itt kezdődött az igazi autóstoppolás. Marci nem hazafelé indult, hanem Oroszország legtávolibb csücskébe, a különleges geopolitikai helyen, az orosz-kínai-észak-koreai határnál fekvő Haszanba. Azt találta ki, hogy a kis haszani vizet átúszva átjut Észak-Koreába.
- Mint kiderült, ez nem volt jó ötlet.
- Főleg, hogy az úszásig el sem jutott. A határmenti sávban egy fotó elkészítése után öt másodperccel Marci vállát megkocogtatták, aztán letartóztatták (mármint nem a vállát), elvitték egy börtönbe. Erről annyit mesél, hogy „nem volt olyan jó élmény”, és hát bizony a „kurva szar volt” kifejezés is elhangzott. Néhány nap után kiengedték.
- Ezek után sámánokkal ismerkedett meg, akik Harley-Davidsonokkal közlekedtek, 1000 kilométert tett meg velük, megengedték, hogy a motoros tanyájukon aludjon, csak sajnos 3 nap múlva távoznia kellett, mert kitört a bandaháború.
- Szibéria a következő helyszín, pontosabban az Amur Highway, az újabb stoppolás egy olyan helyen érte, ahol a két legközelebbi nagyváros nem volt túl közel: Habarovszkig 718, Csita városáig 1447 kilométert kellett volna megtenni. Marci bevallotta, hogy itt azért izgult kicsit, nem szerette volna, ha valaki kiteszi Szibéria kellős közepén, de szerencsére felvette egy toyotás fürdőgatyás, flip-flop papucsos srác, akiről később kiderült, hogy fényevő – de néha csalt, mert almát is evett. Megkérdezte Marcit, hova megy, mire ő: – Moszkvába, mire a srác: – Jó, akkor én is.
- Burjátiában mégis elváltak az útjaik, így Marci kitalálta, hogy átmegy Mongóliába. Reggel kért vízumot egy hotelszobában található követségen, este kellett visszamennie, ekkor az ügyintézőnő a nyakába ugrott, ölelgette őt és a „Magyarország, Orbán Viktor” szavakat ismételgette neki. Mint kiderült, azért, mert abban az évben szűnt meg a vízum, és Marci volt az első magyar, aki ott vízum nélkül átment.
- Ezek után katonákkal barátkozott össze, akik a különvonatukkal elvitték a mongol határig. Útközben kockáztak.
- Majd egy dzsip vette fel, angolul beszélő, kínainak kinéző srác és barátai társaságában jutott át Mongóliába, a határ után a többiek ünnepelni kezdtek és pezsgőt bontottak, mint kiderült, azért, mert a csomagtartóban egy csecsen csücsült, akit – Marci tudtán kívül – épp sikerült átcsempészniük a határon. Az embercsempészek örömükben befizették Marcit két napra egy luxushotelbe. Vodkáztak, szárított halat ettek, és ott ragadtak nála, így ők is ott aludtak a szobájában.
- Visszatért Burjátföldre, ahol a világ legnagyobb Lenin-feje található, és itt egy időre összekapcsolódott az útja egy másik magyar stoppossal, Rékával, a következő 4-5000 kilométert együtt tették meg.
- A Bajkál-tónál napokig hegyet másztak, és történt valami, amit Marci isteni beavatkozásként emleget: egy faluban akartak sátort verni, de végül úgy döntöttek, hogy továbbmennek. A hátrahagyott településnél aznap átszakadt egy tározó gátja, elárasztotta a falut a víz.
- Négyezer kilométernyi Szibéria után Cseljabinszkba értek, ahol a betört ablakokon még láthatóak voltak annak a meteoritesőnek a következményei, amelynek a képei bejárták az egész világot.
- Jekatyerinburg, majd az Urál csúcsa következett, Európa és Ázsia jelképes határa, itt érezte meg Marci először, hogy akár sikerülhet is az út.
- Tatárföldön elváltak az útjaik Rékával, a lány Európába ment, Márton még tett egy rövidke 6000 kilométeres déli kört a Kaukázuson. Mariföld (Joskar Ola), Uljanovszk (Lenin szülőháza), Volgográd, Kalmükföld, Csecsenföld, Dagesztán. A kaukázusi stoppolást Marci így jellemzi: „Baromi nagy kocsik, rohadt sok lóvé, mindig részeg sofőrök.” És el is meséli az első stoppolását, ahol csecsenek vették fel:
Megyünk 210-zel, bőg a motor. Megállít az orosz rendőr, sofőr kiad kétezer rubelt, aztán megyünk tovább 210-zel.
- A dagesztáni-csecsen határon egy csecsen katona segített neki stoppolni: megállított egy benzinszállító kamiont, és „megkérte” a sofőrt, vigye el Marcit Groznijba.
- Csecsenföldön hősünket megszólította 3 srác, megkérdezték, miért ilyen vékony, majd közölték vele, hogy így nem lehet Groznijban sétálni, levitték egy pizzériába, és beletömtek egy családi pizzát.
- Nehezen jutott ki a városból a továbbstoppolásra alkalmas helyre, de szerencsére jött egy fekete ruhás férfi, aki megemlítette, hogy a kormánynak dolgozik, majd ezt a tényt egy fegyver felmutatásával is nyomatékosította. Aztán megkérdezte, mi járatban van, mire Marci elmondta, hogy csak szeretne kijutni a városból, mire a férfi a dugóban álló első autó szélvédőjén bekopogott a pisztolyával, és közölte a sofőrrel, hogy ki fogja vinni ezt a magyar fiút a városból.
- Márton útja a Fekete-tenger mentén Krímbe vezetett, és néhány hónappal az oroszok bevonulása után ő is megérkezett az elcsatolt félszigetre. Aztán Ukrajnában táborozott pár napig, de mivel „sokat lőttek”, inkább felment Moszkvába. Az utolsó 937 kilométer az orosz fővárosig már pikk-pakk eltelt.
Budapest -> Gödöllő -> Ázsia külső
Az előadásnak vége, már bőven este 8 után járunk, de Marci változatlan lelkesedéssel ül le beszélgetni.
Kirándulós család vagyunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Gödöllőre jártam suliba, pesti vagyok, és anyától mindig kaptam a HÉV-re pénzt
– így kezdődik a világutazó története.
A pénzt elraktam, stoppal jártam. Aztán elkezdtem tudatosan készülni a nomád utazásokra: kint aludtam a kertben, hetente egyszer gyalog jártam ki Gödöllőre, 16 kilométer – így edzettem 13-14 éves koromban.
Aztán beutazta a fél világot. Nem vállalkozik országfelsorolásra, csak kis ízelítőt kapunk:
Európában Izland kivételével mindenhol voltam, mert repülni nem annyira szeretek, oda meg leginkább úgy lehet eljutni. Nincs bajom a repüléssel, csak annyi, hogy onnan nem látom a tájat. A stoppolási adottságok miatt leginkább Eurázsiában mozgok: csak a belső-ázsiai országok hiányoznak az eddigi listámról, de hamarosan oda is eljutok.
Mint kiderül, nem csak a stoppolás a motiváló a desztináció kiválasztásában.
Nagyon szeretem Eurázsiát, szerintem minden, ami meghatározza a világot kulturálisan, társadalmilag, az innen jött. Nem Európából, nem Ázsiából, hanem Eurázsiából. Szeretem egy kontinensként kezelni.
Megpróbálunk kulturáltan turkálni Marci zsebében: vajon a minimálbüdzsé tudatos koncepció vagy csak akkor érvényes, amikor épp annyi jut egy-egy utazásra?
Amikor elkezdtem utazgatni, még gyerek voltam, tehát inkább adottság volt, mint koncepció. Az orosz út viszont tudatos döntés volt, ki akartam próbálni, működik-e. Elég extrémre sikerült, ilyet nem szoktam csinálni, kicsit meg is öregedtem. Azért egy pici komfort kell, néhány naponta egy zuhany vagy meleg étel vagy egy jó sör. Kisigényű vagyok, de ilyet többet azért nem fogok csinálni.
Márton amúgy közgazdász, az utazgatás miatt kisebb-nyagyobb hézagokkal a Corvinuson végzett. Komolyabb utazásait abból finanszírozza, hogy néhány évente elmegy Svájcba egy hotelbe dolgozni.
Egyszer rákerestem az interneten, hogy Európában hol lehet időarányosan a legjobb fizetésre szert tenni, így találtam rá Svájcra. Ha kell pénz, mindig elmegyek a bejáratott hotelbe pár hónapra, és abból tudok kicsit utazgatni.
Akkor jó, ha nem vagy orosz
Az orosz túra nagy részét egyedül tette meg, de párban szeret stoppolni.
Általában lányokkal utazom. Optimális esetben a barátnőmmel. Olyan helyre szoktam egyedül menni, ahol mondjuk háborús övezet van a közelben, és mivel kettőnk iránt érzek felelősséget, így inkább nem viszek senkit. De ha feltérképezem, és biztonságosnak ítélem meg, akkor adott esetben visszamegyünk párosan is.
Az előadáson többször elhangzott, hogy Marcinak fontos Oroszország. Mint kiderült, nem csak Eurázsia miatt.
Ez az út komoly érzelmi kötődést alakított ki. Fontos időszak volt az életemben, kicsit a felnőtté válásommal, az elszakadással is összekapcsolódik. De egyébként a helyiek azt mondják, Oroszország akkor jó, ha nem vagy orosz – ha megvan a lehetőséged, hogy elmenj onnan. Rendszeresen visszajárok. Nyizsnyij Novgorodban egy gyermekotthonban nyelvet tanítottam, aztán a foci vb alatt a FIFA alkalmazottjaként önkéntes koordinátor voltam a szocsi stadionban.
Közben már kilenc is elmúlt, úgyhogy már csak a terveiről faggatjuk. Van neki.
Azon dolgozom, hogy Gibraltárt, azaz Európa egyik végét összekössem stoppos úttal Ázsia egyik csücskével, azaz Szingapúrral. Ennek az útnak a nagyját korábban már megtettem, de még hiányzik Kína egy jelentős része és Spanyolország kellős közepe, ezeket szeretném pótolni. Kína nem lesz könnyű. Egy másik projektem lesz, hogy nyitni szeretnék egy utat a Távol-Keletre Közép-Ázsián keresztül. Átstoppolni a hegyeken. Az nagyon kemény lesz, zord helyek, kevés az autó.
„Póóózer” – így szívatták Marcit lányismerősei, amikor fotóztuk őt, azt válaszolta nekik: „Én? De hát nincs is Instám”. Erre azért még muszáj volt rákérdezni. Más ha elmegy Pestről Vecsésig, négyet posztol közben az Instagramra, és utazó influenszernek képzeli magát, ő meg beutazza a fél világot, és semmi?!
Van instagram-oldalam, csak nem használom. Az elmúlt 15 évem az utazásról szólt, és eddig nem akartam pénzt csinálni belőle, félek, ha elkezdeném a posztolgatást, az egésznek a bája odaveszne. Kommercializálódna a hobbi, és nehéz lenne szétválasztani, mi az, amit azért csinálok, mert szeretem, és mi az, amit csak az Insta miatt. Vannak utazó bloggerek, akik ebből élnek, én ezt nem tudom megcsinálni.
