Reggel 8 óra van. Egész éjjel zuhogott az eső, mennyből jött a villámlás és a dörgés. Nem sokat aludtam. Reggelre a levegő kitisztult, az eső lemosta a sót a fákról, a házakról, az arcokról. Mindenről. Fehér karácsonyunk volt, mert a hullámok egy héten keresztül ostromolták a partot, és a levegő megtelt sóval, és különösen napnyugtakor lehetett látni, hogy nem látni tisztán, hófehér fátyol lebegett az öböl felett. A The World’s End nevű kávézóban ülök a kikötőben. A Holdfény szonáta szól. Magyarország alszik. Nézem a karácsonyi képeket. Alszik a gyűlölet is. Az ellenségek visszavonultak otthonaikba, hogy szeretteik közt ünnepeljék a szeretetet. Pár napig úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Elbújtak pár napra egymás elől. Büszke szülők feszítenek büszke gyermekeikkel a fa körül tornyosuló ajándékokat csodáló unokával. Tulajdonképpen elkeserítő látvány ez a béke. Mert két napig tart, és mert emiatt hamis. Kényszerű. Kötelező. Mert a tekintetek fáradtak, elkeseredettek. Karácsonykor az ember azt kéne mondja, azt kéne érezze, de jó lenne, ha mindig így lenne, de nekem nincs karácsony. Én nem élem meg ezt. Én csak a nyomát látom, a képeket látom, a múltat látom, a pillanatnyi szünetet látom. A képeken is a háborút látom, a háborúban elfáradt embereket, a gyógyíthatatlanul fertőzött emberanyagot látom, a fertőzött nagypapát, aki megfertőzte a fiát és a gyermeket a fa tövében, akit majd az apja fertőz meg a sérelmeivel és a haragjával. Normális országban akarnak élni a magyarok, mondják, de jó lenne normális országban élni, mondják, ahogy körülnéznek maguk körül, és beleharapnak a bejglibe, mindegyikük látja a maga normális országát, ahol soha nem fog élni, mert a másik annak az ellenkezőjét képzeli a normális országról. Szóval boldog karácsonyt, alvó magyarok! Álmodjatok szépeket, álmodjatok békét, szeretetet, álmodjatok egy normális országról, álmodjatok a világ békés és normális és holdfényes végéről!
Forrás: Facebook/Orbán Viktor
