A II. világháborút követő pár év után az Egyesült Államok és a Szovjetunió hatalmi harca uralta a világpolitikát. A hidegháború során mindkét hatalom meg akarta mutatni, „ki az úr a háznál”. Ez legfőképpen fegyverkezési versenyben, valamint különféle nemzetközi konfliktusokban tanúsított erődemonstrációkban mutatkozott meg.
Persze felfoghatjuk két világrend, a kapitalizmus, valamint a szocializmus konfliktusának is ezeket az éveket. Az Egyesült Államok ugyanis a kommunista hatalmak meggyengítését tűzte ki célul. Nyomban a tőle délre fekvő Kuba meggyengítését.
Eisenhower elnök kubai emigránsok kiképzését kezdte el, akik majd beavatkozhatnak Fidel Castro országában, és ezt a politikát folytatta John Fitzgerald Kennedy is, akit 1960-ban választottak meg az Egyesült Államok elnökének. Ő adta ki a parancsot az emigráns kubaiaknak, hogy szálljanak partra a Disznó-öbölben, de a puccskísérlet nem sikerült. Kuba végleg a Szovjetunió mellé állt, Kennedy látszólag gyengekezűnek bizonyult.
1961 júniusában Nyikita Hruscsov és Kennedy Bécsben találkoztak egymással, ott is a szovjet vezető tűnt erélyesebbnek. Ezt pedig kihasználta, és döntő lépésre szánta el magát. Ekkor még nem tudta, hogy a világtörténelem egyik legfeszültebb 13 napját gerjeszti, és azt sem, hogy a végén bedobja majd a törülközőt.
Mielőtt a részleteket taglalnánk, nézzük meg a 13 nap (Thirteen days) című amerikai film ajánlóját. A film kiválóra sikeredett – a főszereplő Kevin Costner:
A hatvanas évek elején a Szovjetunióban két olyan jelentés is készült, amely azt az eredményt közölte, hogy az Egyesült Államok nukleáris csapásra készül. Ezek téves jelentések voltak, de a szovjet vezetést lépésre késztették. (Az viszont tény volt, az USA rakétákat telepített Nagy-Britanniába, Törökországba és Olaszországba.)
Raul Castro – Fidel Castro testvére, aki Kuba védelmi minisztere volt – 1962 nyarán Moszkvában folytatott tárgyalásokat, az amerikai hírszerzés ekkor még nem tudta, miért. Később egyre több szovjet felségjelű hajót fedeztek fel a karibi térségben. Őszre kiderült, föld-levegő rakétákat telepített a Szovjetunió Kubában, melyekről az amerikai kémrepülők felvételeket is készítettek. Ezek 2000 kilométeres hatótávolságú rakéták voltak, amelyek kilövés után akár Washingtont is elérték volna – a rakétákra atomfegyvereket telepítettek.
Miután a fotókat elemezték, kiderült, a bázisok folyamatosan épülnek a szigeten. Kennedy tanácsadói megosztottak voltak, egyesek azonnali légicsapással válaszoltak volna, mások a diplomáciai út helyességét szorgalmazták, valamint egy tengeri blokád bevezetését.
Hatrészes dokumentumfilm a Discoveryn az eseményekről:
Kennedyn hatalmas nyomás volt, már csak azért is, mert a közvélemény semmit sem tudott a „veszélyről”. Október 18-án fogadta a Fehér Házban a szovjet külügyminisztert, Andrej Gromykót, de nem hozta szóba a rakétabázisok kérdését, azt várta, majd kollégája teszi ezt meg helyett. Gromyko nem tette meg.
1962. október 20-án Kennedy összehívta legszűkebb tanácsadóit, és úgy döntött, a blokád lesz a helyes megoldás, így megindult a mozgósítás. Kennedy stábja: Dean Rusk külügyminiszter, Robert McNamara hadügyminiszter, Robert Kennedy (testvére) igazságügy miniszter.
Nagy-Britanniát is csak október 21-én értesítették a válságról, addigra már tudták, hogy négy hadállás alakult ki Kubában, egyes rakéták 4000 kilométeres hatótávolságúak voltak.
John Fitzgerald Kennedy beszéde október 22-én:
Az elnök az amerikaiaknak október 22-én, egy televíziós beszédben számolt be a blokád szükségességéről. Még a beszéd előtt egy órával Dean Rusk amerikai külügyminiszter átadta az elmondott szöveget Dobrinin szovjet diplomatának. Kennedy kijelentette, ha Kubából támadás érkezik, úgy veszik, mintha az a Szovjetunióból érkezne.
Kuba köré egy 926 kilométeres karantént vontak.
A reakciók
Nem voltak reakciók – pontosabban katonai válaszlépések nem következtek. A verbális nyomásgyakorlás vette át a főszerepet, a szovjetek éreztetni akarták, hogy egy gombnyomásra volt a világ egy nagy háború kirobbanásától.
Az amerikaiak október 24-én légifelvételeket bocsátottak a médiumok rendelkezésére. Ezen a napon a Kuba felé tartó szovjet hajók megálltak vagy visszafordultak. Kennedy mindenképpen el akarta kerülni a fegyveres konfliktust, elrendelte, hogy minden amerikai hajón legyen oroszul beszélő tiszt. Emellett minden jogot magához vont – ezzel elkerülte, hogy valamelyik bátor katonai vezető elhamarkodott lépést tegyen „Amerika érdekében” jeligével.
ENSZ-válságtanácskozás:
Október 26-án New Yorkban összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de a feszült ülést elnapolták, miközben a hírek arról érkeztek, felgyorsultak a rakétatelepítési műveletek. Az ENSZ ülésén egyébként Adlai Stevenson amerikai ENSZ-nagykövet bemutatta azokat a légifelvételeket, amelyek bizonyították a kubai bázisok létrejöttét, ezt a szovjet diplomata letagadta.
Ahogyan a 13 nap című filmben is látjuk, az oroszok az egyik televíziós társaság tudósítóján keresztül tettek ajánlatot. Egy Alexander Formin nevű diplomata John Scali (ABC televízió) riporterrel találkozott. Scali vitte az ajánlatot a külügyminisztériumba október 26-án.
Az ajánlat szerint a szovjetek visszavonják a rakétákat és az ENSZ felügyelete mellett el is szállítják, cserébe az USA nem támadja meg Kubát és inváziót sem tervez. Ezt Kennedy elfogadhatónak tartotta, és üzenete el is ért Hruscsovhoz.
Csakhogy az orosz főtitkár rátett egy lapáttal október 27-i rádiós beszédében. Ott már azt is követelte, hogy a törökországi amerikai rakétabázis is szűnjön meg. Arculcsapásként érte a Kennedy-adminisztrációt a pálfordulás, az pedig különösképpen, hogy október 27-én lelőttek egy amerikai U2-es kémrepülőgépet Kuba felett. A feszültség a tetőfokára hágott.
Egy szovjet tengeralattjáró:
A megoldás
Ha Kennedy beadja a derekát, a NATO keretén belül feszültségek alakultak volna ki, ha nemet mond, elkerülhetetlen a háború.
Végül Robert Kennedy javasolta testvérének, hogy ne vegyék figyelembe a második ajánlatot. Így Hruscsovhoz egy olyan levél érkezett, amely azt közli: ha a szovjetek kivonják rakétáikat Kubából, az Egyesült Államok megszünteti a blokádot, és nem indít inváziót Kuba ellen.
Másnap a szovjet vezető rádióbeszédében virtuálisan Kennedy tenyerébe csapott.
A lépés azért volt furcsa, mert a szovjetek nyerő helyzetben voltak. Hruscsov viszont azt gondolta, azért nem érkezett válasz a második ajánlatra, mert az amerikaiak már az inváziót készítik elő, és a hírszerzés ezt nem is tudta megcáfolni számára (a szovjetek gyenge titkosszolgálati hálóval rendelkeztek a 60-as években).
Mondani sem kell, a másik oldalon zseniális lépésnek minősítették a taktikai játszadozást. Nos, az is volt, hiszen a világ elkerülte az atomháborút.
John F. Kennedy november 20-án oldotta fel Kuba karanténját.
Részlet a Tizenhárom nap (Thirteen days) című filmből:
A Szovjetunió és az Egyesült Államok – látván, hogy könnyen kialakulhatott volna egy beláthatatlan következményekkel járó atomháború – megállapodtak egy forródrót létrehozásáról (Moszkva és Washington között), később pedig megkötötték az atomcsend egyezményt.
Castro vérig sértődött, mivel őt kihagyták a válság megoldásából. Meg is fogalmaztak egy közleményt a rakétaválsággal kapcsolatban, és öt pontban összefoglalták követeléseiket:
1. A gazdasági blokád és mindenféle kereskedelmi és gazdasági nyomás intézkedések megszüntetése, amelyeket az Egyesült Államok a világ minden részén országunk ellen alkalmaz.
2. A felforgató cselekmények, fegyverek és robbanóanyagok levegőből vagy tengerről való ledobásának, illetve partra tevésének, a zsoldosinváziók szervezésének, a kémek és szabotőrök becsempészésének és minden olyan akciónak megszüntetése, amelyeket az Egyesült Államok és némely cinkos államok területén szerveznek.
3. A kalóz jellegű támadások megszüntetése, amelyekre az egyesült államokbeli és Puerto Rico-i támaszpontokról került sor.
4. Légi és tengeri térségünk egyesült államokbeli katonai repülőgépek és hadihajók által való mindenfajta megsértésének megszüntetése.
5. A guantanamói haditengerészeti támaszpont megszüntetése és az Egyesült Államok által megszállt kubai terület visszaadása.
AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:
A mult-kor írása a kubai rakétaválságról
A kubai rakétaválság a magyar sajtóban
A harmadik világháború köszübén
Az Egyesült Államok által nyilvánosságra hozott dokumentumok a 30. évforduló alkalmából
A válságról
