Hosszú évtizedek után a szélsőjobbnak végre sikerült elérnie azt, amire a liberálisok, baloldaliak és centristák mindig is vágytak, de sosem voltak képesek megteremteni:
Ehhez persze kellett a menekültválság, amelynek valószínűleg tényleg ez az egyetlen pozitív következménye. De az államokon belüli és kormányfők közötti konfliktusoknak az lett az eredménye, hogy az Európai Unión belül valódi politikai manőverezéseket, alkukat, átveréseket és szövetségeket látunk. Ez persze még nagyon szokatlan magának az EU-nak is, amely évtizedek alatt megteremtette a saját politikai mechanizmusait, amelyek sok tekintetben teljesen elkülönültek a tagállami politikától.
Épp ezért lesz a következő az eddigi talán legfontosabb EP-választás. És ezt a szélsőjobbos, migrációellenes, baloldali, liberális, és a régi rendszerben hívő erők is így gondolják. Nem véletlen, hogy most indult be először igazán a szervezkedés azért, hogy valódi országokon átívelő szövetségeket hozzanak létre a választások alatt.
Az EP-választásokkal szemben sokáig az volt a kritika, hogy nem is rendes választások, mert az eredmények a tagállami politikát tükrözik le, azok nyernek, akik otthon, a belpolitikai ügyekben sikeresek. Senki nem szavazott eddig azért a Fideszre, mert neki az olasz szélsőjobb volt szimpatikus, vagy a Momentumra, mert macronista. Ez most megváltozhat.
/ AFP PHOTO / MANDEL NGAN
Egyszerre legalább öt nagy szerveződés kezdődött el az EU-n belül arra, hogyan lehet államokon átívelő listákat létrehozni a választás előtt. Voltak olyan tervek is, hogy bizonyos pártok akár jelölteket is cserélnének, így a spanyolok egy portugál jelöltre szavazhatnának, és fordítva.
Eddig az egyetlen igazán sikeres szerveződés volt, amelyet a francia szélsőbal új csillaga, az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) kezdeményezett, és hat EU-tagország jelöltjei vannak rajta Dániából Svédországon, Finnországon, Portugálián, Franciaországon és Spanyolországon keresztül.
Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt főtanácsadója is bejelentkezett arra, hogy összefogja Európa elitellenes erőit, de eddig erre nem nagyon van jelentkező. Bannon legfeljebb egy brüsszeli think-tanket hozhat létre, amely tanácsot ad a szélsőjobbos indulóknak.
A legnagyobb eséllyel Matteo Salvini olasz belügyminiszter szuperligája indulhat, már csak azért is, mert az európai szélsőjobbon jelenleg nincs Salvininél nagyobb sztár. Az Orbán-Salvini találkozóból az derülhetett ki, hogy ugyan ez a két politikus alapvetően az ellenkezőjét akarja elérni a másik terveinek, de bizonyos dolgokban képesek lesznek együttműködni.
Orbán terve viszont valószínűleg nem az, hogy új alakulatot húzzon fel a szélsőjobbon, hanem az, hogy az Európai Néppártot, az EP legnagyobb centrista-konzervatív frakcióját teljesen maga mellé rendelje. Az EPP-ben jelenleg keverednek a keleti, szélsőjobb felé hajló pártok az északi és nyugati liberális-konzervatívokkal, de a magyar miniszterelnök terve az lehet, hogy ezek ellenállását legalább a menekültkérdésben letöri. Azt pedig láthattuk, hogy a menekültkérdéssel szembeni radikalizáció vonja maga után a politikai többi területének jobbra tolódását is.
Orbán és Salvini alapvetően nem szövetségesek, mivel Salvini a menekültek elosztását szeretné, amit Orbán érthetően nem támogat. Abban, hogy zárják le jobban Európa határait, mindketten egyetértenek, de a keddi találkozón sikerült még egy közös ellenséget találniuk:
Orbán szerint Macron szövetségeseket keres Európában arra, hogy az európai parlament pártrendszerét ugyanúgy fel tudja robbantani, mint ahogy tette azt a francia pártrendszerrel. Erre jelenleg kevés esélye van, mert Macron-féle kezdeményezés az EP-választásokra nem áll sokkal jobban, mint Salvinié.
Eddig ott tartunk, hogy Macron hírnökei járják Európát és megpóbálnak tárgyalni a releváns pártokkal, de egyedül a spanyol centrista Ciudadanosszal sikerült megállapodni. Egyelőre úgy tűnik, hogy Macron nagy szövetsége inkább az EP liberális képviselőcsoportján, az ALDE-n belüli szerveződés lesz, esetleg néhány EPP-s taggal.
Macron egyébként sem áll túl jól. Hiába indult lendületesen, a népszerűsége mostanra 20 százalék körülre esett, ami még mindig nem Hollande elnök legendás hat százaléka, de nehéz lenne népszerűnek nevezni. Ennek részben az az oka, hogy Macron a választásokra jól pozícionálta magát, amikor elhitette, hogy jobbról és balról és képesek őt támogatni, de ezzel két oldalról tette magát sebezhetővé.
A francia elnök munkaügyi liberalizációja túl jobboldali a baloldalnak, viszont évekig fog tartani, hogy beérjen. A francia gazdaság viszont sokkal lassabban növekszik közben, ami a jobboldalnak nem tetszik. Ráadásul Macron rendszeresen bajba kerül az arroganciája miatt is, de a biztonsági főnöke botránya is ártott neki. Ráadásul a napokban lemondott Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, aki Macron egyik legfontosabb baloldali szövetségese volt.
Kell tehát valami, amit fel tud mutatni az EP-választások előtt. Jelenleg ugyanis a macronizmusnak nincs sok csábereje Európában. Macron a héten épp Dániában van, ahol Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosának bizottsági elnöki posztjáért lobbizik.
Ennél jobb ugyanis nem történhetett volna vele. Hiába tűnik sikertelennek a macronizmus, a francia elnök a választások előtt komplett kampányt húzhat fel arra, hogy ő képes megmenteni a kontinenst a keleti illiberálisoktól és a déli populistáktól, akik saját akaratukból nevezték őt főellenségnek. Ez pedig alkalmas lehet arra, hogy legalább ebből a szempontból vonzónak tűnjön a többiek számára.
Kiemelt kép: Chesnot/Getty Images
