Futballban nem csak felvette a versenyt a Vidi a görög AEK Athénnal, de helyenként felül is múlta riválisát. Hogy ez is kevés volt a hazai győzelemhez, annak egyetlen oka van: Huszti Szabolcs piros lapja. De vajon véletlen-e, hogy mindig minket húz az ág?
A párharcot megelőzően a legtöbb szakértő és futballközeli háttérember úgy sakkozott: a Vidi nem esélytelen, de az AEK Athénnak van több sansza bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A görögök tavaly mindössze 12(!) kapott góllal húzták be hazájuk bajnokságát, így kalkulálható volt, hogy nem fognak ész nélkül nekimenni a székesfehérváriaknak, pláne nem az első, idegenbeli meccsen. Érezhető, sejthető volt, hogy taktikai értelemben Marko Nikolics térfelén pattog a labda – a Vidi szerb edzője pedig nem is volt rest lecsapni a feladást.
A Vidi kerete ugyan nem túl mély – pláne nem nemzetközi szinten is nyugodt szívvel bevethető játékosok tekintetében -, de Nikolics így is meg tudta keverni kissé a kártyákat. Bekerült a kezdőbe Huszti (Scsepovics a hátát fájlalta), ám nem a pálya szélére, hanem sokkal mélyebb, centrálisabb pozícióba. A Vidi arra törekedett, hogy megtartsa a labdát, irányítsa a meccs tempóját, ehhez pedig arra volt szükség, hogy a csapat mintaszerű gyorsasággal tudjon váltani a 4-1-4-1-es és a 4-2-3-1-es felállás között.
A labdatartás alapja, hogy a pálya közepén konstans emberfölényt alakítok ki, így az ellenfél letámadását is ki tudom passzolni, a játékosaim nyomás alatt is találnak megjátszható társat. Nikolics ezt úgy oldotta meg, hogy magasra tolta két szélső hátvédjét (Fiola, Stopira), Juhász és Vinícius pedig az ő helyüket foglalta el labdakihozataloknál. A két középső bekk között megnyíló hatalmas területbe a védekező középpályás Hadzic mozgott folyamatosan vissza, és jelentett könnyen megjátszható alternatívát a társaknak.
Ez a megoldás az úgynevezett salida lavolpiana, amit az egykor Mexikóban dolgozó argentin edző, Ricardo La Volpe (volt szövetségi kapitány is) találmányának tulajdonít az utókor. A megoldás lényege, hogy emberfölény biztosításával kijátssza az ellenfél letámadásának első vonalát. Használatának köszönhetően:
- könnyebbé válik a folyamatos labdatartás.
- A szélső hátvédek magasabbra tolódhatnak, hiszen marad mögöttük három, tisztán védekező típusú játékos (a két közpéhátvéd + a közéjük visszahúzódó középpályás).
- Mivel a két középső védő a szélek felé tolódik, az ellenfélnek reagálnia kell, így pedig a játékosaik közötti távolság – elsősorban horizontálisan – megnő. És minél kevésbé kompakt az ellenfél védelme, annál könnyebb üres területeket találni a felpasszokhoz a támadóknak.
A salida lavolpiana alapjáraton a pozíciós játékot játszó csapatok labdabirtoklásának első fázisát jelenti – erre a kezdő húzásra lehet aztán olyan komplex labdakihozatali sémákat és áttörési pontokat kiépíteni, mint amilyeneket Pep Guardiola, Mauricio Pochettino, vagy éppen Maurizio Sarri szokott, topcsapatok kispadján.
A Vidi eddig a pontig nem jutott el, mert miután kijátszotta a görögök első védekezési vonalát, többnyire hosszú indításokkal kereste a két felfutó szélsőhátvédek valamelyikét. Erre az AEK úgy reagált, hogy két csatára mögött visszavonta a középpályás sorát, és begyűjtötte a felívelések után lecsorgók nagy részét. Nikolics ekkor úgy érezte, változtatnia kell, és inkább 4-2-3-1-re rendezte csapatát, ami a gyakorlatban azt jelentette, Huszti egyre mélyebben lépkedett vissza segíteni Hadzic-nak a labdakihozatalokban. Ebből lett a baj.
Huszti az időzített bomba
Huszti világéletében forrófejű játékosnak számított. A szerda esti piros lap volt a hetedik, amit pályafutása során kapott: előfordult, hogy egy sorsdöntőnek tetsző válogatott meccsen (Horvátország ellen idegenben, a Matthaus-éra első tétmeccsén), könyöklésért küldték zuhanyozni az első félidőben, de előfordult vele az is, hogy mezlevételért kapott második sárgát egy Bundesliga-meccsen, miután győztes gólt szerzett.
Ennél is szembeötlőbb azonban, hogy mióta visszatért Magyarországra, szemmel láthatóan problémái vannak a faultokkal. Az AEK-meccset megelőzően a Videi idei hat BL-meccsén összesen négy sárga lapot kapott, de úgy, hogy csupán ötször lépett pályára, mert a Malmö elleni odavágót eltiltás miatt ki kellett hagynia.
Tegyük hozzá gyorsan, Huszti az idei NB I-es szezonban még egyetlen lapot sem kapott, tavaly pedig 9 meccsen összesen négyet szedett össze. Meglehet, itthon más felfogásban vezetnek a bírók, nagyobb a respektje, de a különbségben akár annak is szerepe lehet, hogy a bajnokságban lassabb a tempó, kevésbé élesek, dinamikusak a párharcok, mint egy nemzetközi kupameccsen.
Lényeg a lényeg: Huszti lapja nem a semmiből jött, bőven voltak előjelei, és valószínűleg komplexebb okai vannak annál, minthogy egy vadidegen olasz bíró megpróbált kitolni a magyar csapattal (főleg, hogy később – igaz, már 0-2-nél – egy hasonló szabálytalanság miatt a görögök gólszerzőjét, Bakasetast is kiszórta a meccsről).
Maga a lap nyugodtan nevezhető szigorúnak és vitathatónak, de tény: a szabályok értelmében megmagyarázható, miért ért piros lapot. Íme, a talpalás pillanata:
A szabálykönyv szerint piros lap jár súlyos szabálytalanságért. Súlyos szabálytalanság „az a szerelés, vagy támadás, amely az ellenfél testi épségét veszélyezteti, túlzott erőbevetéssel, vagy brutalitással történik”, az a játékos pedig, aki „a labda megszerzése céljából ellenfelét szemből, oldalról, vagy hátulról, egyik, vagy mindkét lábát használva túlzott erővel támadja és veszélyezteti ellenfele testi épségét, súlyos szabálytalanságban vétkes.”
Nézzük, mik az UEFA hivatalos szempontjai a súlyosság megítélésére:
- szándékosság, rosszindulat mértéke
- a játékos cselekvésének gyorsasága (intenzitás)
- a szerelő játékos esélyei a labda megjátszására
- a lábak iránya, stoplival/talppal történt-e a szerelés
- veszélyezteti-e az ellenfél testi épségét az akció?
Szomorú adat az is, hogy a tegnap esti Huszti-piros volt a 21., amit magyar csapat játékosa 2012 óta nemzetközi kupameccsen kapott. Mivel azóta 119 meccset játszottak a magyar klubok, ez azt jelenti, átlagosan 5,5 meccsenként kiállítanak egy magyar játékost nemzetközi kupameccsen.
Huszti's red card is the 21st sending off for Hungarian teams in Europe since 2012, if our count is right. Unnecessary.
— Gergely Marosi (@emgergo) August 22, 2018
Ez hatalmas szám, egyben felveti annak lehetőségét is, hogy komolyabb, komplexebb tendencia húzódik meg a történésék mögött, amit futballunk elöljáróinak tán érdemes lenne mélyebben elemezni.
Zseniális taktika, Kovács István nemzetközi szint
Ami a meccset és a kép egészét (úgy is mint, holisztikus látásmód illeti), azt kell kiemelni mindenképp, hogy kiállítás ide, kiállítás oda, a Vidi simán megugrotta a lécet. Játékosai nem tűntek ügyetlennek, lassúnak és képzetlennek a görögök mellett, nem volt látványos taktikai-technikai hiányosságuk az ellenfélhez képest. Két hasonló képességű csapat parázs, lüktető meccse volt ez, ami egyenlő létszámnál – vagy épp a két, hasonlóan vitatható kiállítás időbeliségének felcserélése mellett – könnyen alakulhatott volna másképp is.
Két, magyar szempontból fontos és érdekes dolgot érdemes kiemelni ezen túlmenően. Az egyik Kovács István érett, pontos, alázatos és fegyelmezett játéka. Az irányító a Vidi legjobbja volt a meccsen:
- 4/4 pontos hosszú passz (ebből egy gólpassz Lazovicsnak)
- 9 alkalommal találták meg egymást az ellenfél térfelén pontos átadással Lazoviccsal
- 19/23 pontos közepes hosszúságú passz
- 5/5 pontos rövid átadás
- 88%-os passzhatékonyság
Kovács emellett alázatosan gürizett védekezésben, jól mozgott labda nélkül megjátszható volt, mutatta magát. 26 évesen végre nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, miközben nem lehet nem észrevenni, mennyivel erősebb, mennyivel érettebb a játéka, mint korábban, amikor túl sok érintéssel, túl sok labdavezetéssel játszott.
A másik, hogy Kovács teljesítménye főképp akkor javult fel, amikor a görög kiállítást követően a hátsérüléssel bajlódó Scsepovics személyében az 54. percben újabb csatárt tett fel a pályára Marko Nikolics. Az edző egyúttal taktikát is váltott; Kovács ezt követően elfoglalta Nikolov helyét a baloldalon, és onnan befelé húzva alakított ki helyzeteket a társaknak: legalább 3-4 olyan esetet tudunk felidézni, amikor a Vidi teljesen tudatos támadásépítési fogurát vitt végig így az AEK kapujáig.
Kovács kapott labdát a baloldalon, onnan befelé cselezett, miközben Scsepovics keresztbe futva vitte el a védőket a mélységből beinduló Lazovics elől (mint a gól előtt). A görögök védelmére így három – Nego csatlakozása esetén négy – lendületből érkező játékos vezethette rá a labdát, ami érthetően zavart szült az egyébként zárt és stabil hátsó alakzatban.
A Vidi szerda este bebizonyította, arra a szintre jutott, hogy nemzetközi szinten is képes meccs közben is alakzatot, taktikát váltani, ami jelentős előrelépés.
