Nagyvilág

Kocsis Máté és Harrach Péter két órán át leckéztette az ellenzéket

Kevés olyan panelbeszélgetés van Tusványoson, ahol valódi vita alakul ki, mivel általában csak kormánypártiak ülnek le az asztalhoz – bár csütörtökön a jobboldali kultúrpolitikusok beszélgetése nem volt éppenséggel feszültségtől mentes. A Mit kezdjünk a kétharmaddal? elnevezésű vitán viszont Kocsis Máté, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője mellett ott volt a jobbikos Mirkóczki Ádám és Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke is.

A beszélgetés azonban gyorsan beállt egy a kormánypártiaknak megfelelő vágányra:

az ellenzékiek ugyan támadtak, de Kocsis és Harrach elérték, hogy a migrációról legyen szó, és a jobbikos, illetve az LMP-s politikus is többször kimondja, hogy a Fidesz-kormány alapvetően jól teszi a dolgát.

Élni vagy visszaélni a kétharmaddal?

Harrach Péter inkább ideológiai dolgokról beszélt végig. Azt mondta, a kétharmad egyrészt felelősség a szavazókkal szemben. Másrészt lehetőség, hogy „a világképünknek megfelelő céljainkat megvalósítsuk”, amelyek Harrach szerint két pilléren nyugszanak:

  • az egyik, hogy a Teremtőtől kapott méltóság kötelezi őket,
  • a másik a család, a nemzet és más közösségek támogatása.

Az ellenzékiek részéről itt az került elő, hogy miként politizáljanak ebben a helyzetben, amikor sorozatban a harmadik súlyos vereséget szenvedték el országgyűlési választáson. Keresztes és Mirkóczki is azt mondta, bennük és pártjukban fel sem merült, hogy a választási vereség után nem veszik fel a mandátumukat, mert több százezren szavaztak a Jobbikra és az LMP-re is.

Sokszor bohózattá züllesztik a parlamentet a kormánypártiak, nem állnak bele a vitákba

– kezdte sorolni az LMP társelnöke a gondokat, amit átvezetett oda, hogy szerinte a parlamenten kívüli politizálás is fontos.

Fotó: 24.hu

Mirkóczki Ádám is elismerte, hogy a teljes ellenzék leégett április 8-án, de szerinte az újabb kétharmados felhatalmazással „élnie, és nem visszaélnie” kellene az Orbán-kormánynak. Hiszen a társadalom egyik fele a Fidesz-KDNP-re a szavazott, a másik pedig valamilyen ellenzéki formációra.

Harrach erre annyit reagált, hogy ez mind fontos, de a lényeg, hogy mi valósul meg az országban. Az pedig annak köszönhető, hogy

a kormány bölcsen és jól bánik a kétharmados felhatalmazásával.

Bölcs kereszténydemokrácia

A KDNP frakcióvezetője ezután kicsit elkalandozott, és elmagyarázta, hogy ez a bölcs hozzáállás a kereszténydemokrácia megvalósítása. Azt mondta, a szociáldemokrácia már csak nyomokban jelenik meg a világban, a liberális demokráciák pedig megbuktak. Tehát csakis a kereszténydemokráciáé lehet a jövő.

Kocsis Máté innentől igyekezett dominálni a beszélgetést: többször könnyen nevetségessé tette az ellenzékieket, a jogos kritikákat viszont csak eltérítette és elengedte a füle mellett.

Amit itt elmondtak, az egy lózunggyűjtemény volt. Azért tart itt az ellenzék, mert semmilyen nemzettel kapcsolatos víziójuk nincs, csak ilyenekkel tudnak előjönni

– mondta a frakcióvezető, majd visszaszólt Mirkóczkinak a felhatalmazási kritikára annyit, hogy Angela Merkelt csak tízből három német akarta kancellárnak.

Mit jelent a parlamenten kívüli politizálás? Hangulatkeltést és utcai zavargást. A parlamentáris demokráciában a parlamenten belül kell képviselni az embereket

– kezdte Keresztest is pofozgatni Kocsis, aminek aztán meg is lett a böjtje, mert az LMP-s felhozott egy konkrét esetet. Keresztes elmesélte, hogy tüntetésekkel akadályoztak meg egy Pécs melletti ideiglenes menekülttábort, amit a kormány akart ott létesíteni.

A helyi fideszesek szolgain odaálltak a kormánydiktátum mellé. Tüntetésekkel viszont elértük, hogy meghátráljon a kétharmados kormány. Ez a parlamenten kívüli politizálás

– magyarázta Keresztes.

Fotó: 24.hu

Ha migráció, akkor csak a Fidesz

Viszont ezzel bele is sétált abba az utcába, hogy a migrációról legyen szó. És hiába mondta el Keresztes és Mirkóczki is többször, hogy ők sem támogatják az illegális bevándorlást, innentől már csak tapsoltak a kormány bevándorláspolitikájához. Tulajdonképpen

azt bizonygatták, hogy ők is azt gondolják erről a kérdésről, amit a fideszesek.

Ezt Kocsis Máté elégedett mosollyal, összefont karokkal nyugtázta. A konkrét kritikák nem változtattak azon, hogy az ellenzékiek is kimondták, hogy az irány jó a migrációs kérdésben.

Mirkóczki Ádám konkrétan ki is mondta, hogy defenzívába szorult az összes ellenzéki párt ebben az ügyben, ami a hazug propagandának köszönhető. Elismerte, hogy hatalmas károkat okoztak az olyan „hírek”, hogy Vona Gábor lebontaná a kerítést vagy hogy muszlimokat dicsőített.

Sorra nyerjük a sajtópereket, de ez a választás után már kit érdekel?

– tette fel a költői kérdést a Jobbik-szóvivő. Ezután azzal mutatta meg a kormány kettős beszédének természetét, hogy felidézte, húszezer letelepedési kötvényest engedtek be az országba, miközben az ezerfős kvóta ellen harcoltak Brüsszelben.

Kocsis Máté szerint ez a „szezon és a fazon összekeverése”, és a jobbikosok csak egy indokot kerestek, hogy miért nem szavazták meg 2016-ban az alaptörvény módosítását.

Nem tudunk azóta rátok számítani fontos nemzeti kérdésekben

– mondta a Fidesz-frakcióvezető drámai arccal, amire Mirkóczki csak nevetett egyet. Később felsorolta, mi minden migrációval kapcsolatos jogszabályt szavaztak meg – a Fidesszel együtt.

A KDNP a lúzereken is segít

Harrach Péter megszokott, térdre plédet terítő stílusában Keresztes László Lórántot vette kezelésbe.

Hiteles, egységes és hatékony megnyilatkozásokra lenne szükség. Ettől lesz képes egy párt kormánypártként cselekedni.

Harrach szerint ugyanis amit itt Keresztes elmondott, azokat sok LMP-s nem így gondolja, ezért összevissza nyilatkoznak.

A KDNP frakcióvezetője ezután tett egy indokolatlan kitérőt, amelyben arról értekezett, „sajátos bája van, amikor keresztényellenes erők akarnak kioktatni minket kereszténységről”. Szerinte az individualizmus eszközeivel akarják sokan szétzilálni az olyan természetjogi alapvetéseket, mint hogy egy házassághoz egy férfi és egy nő kell.

Majd azt is elmondta, hogy a KDNP-nek hála miért lesz keresztényszociális a kormány:

Amikor a középosztálynak kedvezünk, akkor a sikeres embereknek segítünk. Egy ország akkor lesz sikeres, ha a polgárai is sikeresek. De akiket lúzereknek neveznek, nekünk azokon is segítenünk kell.

Káosz az ellenzéki térfélen

Ezután belpolitikai adok-kapok indult. A fideszesek hátradőlhettek, hiszen a Jobbik, az LMP és úgy általában a teljes ellenzék nagy bajban van a választás óta. Sorra bukják az időközi választásokat, hatalmas különbségekkel.

Újra meg kellene ismerkedni a valósággal

– tanácsolta Kocsis Máté az ellenzékieknek, szerinte ha ez megtörténne, akkor nyerhetnének választásokat. Az mindegy, hogy milyen formációban próbálkoznak, mert látszólag mindegyiknek bukás a vége.

Keresztes szerint az LMP éppen megtisztul azoktól, akik elfogadhatónak tartják az együttműködést a balliberálisokkal. És ennek hála egységesebb lesz a párt, tehát Harrach Péternek is jobban fog tetszeni.

Mirkóczki elmondta, hogy már nem tudja, hányszor temették a Jobbikot, de mindig túléltek. Az Állami Számvevőszék bírságát és a pártszakadást is túl fogják élni valahogy a szóvivő szerint, de jelenleg nem tudnak időközi választásokon indulni, mivel nincs rá pénzük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik