Az immáron hagyománnyá váló negyedik Hewitt-Figyelő Legjobb Munkahely-felmérésen rekordszámú vállalat vett részt idén: 95 cég 19265 dolgozójának a véleményén alapulnak az eredmények. Mint eddig mindig, most is bebizonyosodott, hogy minden vállalati méretnél a felső vezetés játszik szerepet abban, milyen minősítést kap a munkahely. Ahol a legszívesebben dolgoznak az alkalmazottak, ott a többinél jóval nagyobb arányban vélték úgy, hogy megbíznak a felső vezetésben, az jól irányítja a vállalatot, s egyaránt figyelembe veszi a vállalati és a munkavállalói érdekeket – írja a Figyelő legújabb száma.
Az átszervezések, leépítések következtében a a magyar munkavállalók nagyobb terhelésnek vannak kitéve, mint tavaly. A legnépszerűbb cégeknél azonban a hajtás dacára a dolgozók háromnegyede úgy vélekedett, hogy vállalata tisztességesen bánik a munkavállalókkal.
Tudatos magyar munkavállalók
A tavalyi eredményekhez képest lazult a a magyar munkavállalók kötődése a munkahelyükhez. A dolgozók kezdenek „öntudatra ébredni”, tisztában vannak saját értékeikkel, s kevesebben tervezik, hogy a jelenlegi munkahelyükön maradnak. A „de jó, hogy van állásom” érzelmi alapja helyett racionálisan mérlegelik munkahelyük előnyeit és hátrányait, s összehasonlítják a hallomásból ismert más cégekkel. Ez persze nem feltétlenül késztet távozásra. „Ha ki vagyok akadva, felmegyek az internetre, és megnézem, milyen állások vannak máshol, és mekkora fizetésért. Ettől rögtön helyreáll az értékrendem” – vallja be az egyik nagyvállalat stresszes menedzsere.
A magyar munkavállalók egyébként optimisták saját elhelyezkedésüket illetően: kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy pár héten vagy hónapon belül találna új állást. (Karriertanácsadók szerint a leépítés következtében állástalanná váltak átlagosan 6 hónap alatt helyezkednek el.) Különösen magabiztosak a fiatalok, s ebben a rétegben esett vissza leginkább az elkötelezettség a munkaadó iránt. „Így a vállalatok számára egyre nehezebb feladat lesz a fiatal tehetségek megtartása” – mutat rá Veres Rita, a felmérést végző Hewitt Inside Consulting hr tanácsadó cég üzletágvezetője. Nem véletlen, hogy a legjobbakat az is megkülönbözteti az átlagtól, hogy a dolgozók úgy vélik: a cég meg tudja tartani legjobb embereit.
A pénz beszél
„Meglepő, de az egy főre jutó árbevétel a vállalatoknál arányos a dolgozói elkötelezettséggel” – hívja fel a figyelmet Veres Rita. Ez az összefüggés mindkét irányban működik: lelkes alkalmazottakkal könnyebben tud növekedni a cég, és a munkavállalók hűségét is befolyásolja, hogy mennyire tartják sikeresnek cégüket, s annak termékét a piacon.
A fizetéssel azonban továbbra is elégedetlenek a magyar munkavállalók. „Ezt azonban nem a magyar fizetések alacsony volta magyarázza, a régi uniós tagállamokban – a magasabb bérszínvonal dacára – ez ugyanolyan szívfájdalma a dolgozóknak” – jegyzi meg Veres Rita. Minden harmadik magyar alkalmazott egyébként úgy gondolja, hogy egy EU-beli munkahelyen jobb dolgozni, különösen a fiatalok, beosztottak és alacsonyabb végzettségűek körében erős ez a vélekedés. A megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen vállalna munkát az unió más országaiban. Főleg a felső vezetők készek a váltásra. Bár ők nem hisznek abban, hogy az unióban „kolbászból van a kerítés”, számukra vonzó a nemzetközi karrier.
Az összeállítás teljes terjedelmében a Figyelő november 4-én megjelenő 45. számában olvasható.