Nem gondoltam, hogy sok értelme lesz május elsején, egy négynapos hétvége utolsó délutánján tüntetésre menni. Kerner kolléga korábban rámutatott, talán soha, semennyire sincs, de egy ilyen nyárias szabadnapon biztosan semmi. Legyen hideg sör, meleg harapnivaló, aztán ki a fenét érdekel már, hogy mennyin, meg kin múlt a kétharmad?
Igaz, a Momentum megmutatta már, hogy a fiatalos hév képes lehet kisebb győzelmekre, mint amilyen egy olimpiai pályázat visszavonatása, de a Fidesz-KDNP is megmutatta, hogy a kormány ötkarikás pályázat nélkül is megvalósíthatja a gigantikus sportberuházásokat.
A választáson pedig kiderült, hogy a NER-t nemhogy megdönteni, kissé megingatni sem lehet, demonstráljanak Budapesten bármennyien. Ha mégis valami hasznot kell keresni abban, hogy az április 8. után immár a harmadik ellenzéki megmozdulást tartották május elsején, talán annyit lehet mondani, hogy ezek hatására tudatosulhat: Magyarországon egyelőre nem mindenkinek ment el teljesen az esze, annyira, mint például a kommunistáknak, akik örülnek a Fidesz elsöprő győzelmének, de aggodalommal tölti el őket, hogy a két Korea békét köt.
A momentumosok úgy érezték, két civil hátterű megmozdulás után (és a harmadik előtt), szükségük van egy saját demonstrációra is. Felhívásuk legérdekesebb része kétségkívül ez volt: „a mi feladatunk pedig az, hogy május 1-jén nemcsak világos célt, de eszközt is adjunk az elnyomással szembeni közös harchoz.” Ötezer emberről írtak, akik a választások után csatlakoztak a mozgalmukhoz. „Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora a tenni akarás idehaza.”
Őszintén szólva én sem, és engem látszott igazolni, hogy a megszokotthoz képest elég kevesen álltak sorba lila héliumos lufikért a Szabadság téren, ahol egykor az a Magyar Televízió működött, amelyik 61 éve, ezen a napon, a Kádár-rendszer legitimizálódásának élő közvetítésével kezdte meg történetét.
Amikor a tömeg elindult a Kodály körönd felé, fele annyian sem voltak, mint amennyien a Momentumhoz csatlakoztak április 8. óta. A nagyjából kétezer ember, mintha polgári korzózáson lett volna, nem skandáltak, nem kiabáltak semmit, hétköznapi ügyeiket vitatták meg csendesen, egymás között. A Köröndön felállított színpadon Hajnal Miklós szóvivő konferálta fel az este szónokait.
Cseh Katalin, a Momentum szülész-nőgyógyászból lett elnökségi tagja nyitotta a sort. Azt mondta, nőként esze ágában sincs egyezséget kötni a kormánnyal, mert a szerelmének szeretne gyereket szülni, nem Orbán Viktornak. A tömeg ezt megértette, de továbbra is visszafogott volt. Az első taps akkor csattan fel, amikor Cseh azt mondja, a születendő gyermeket olyan országban szeretné felnevelni, amelyik nem megállítani akarja Brüsszelt, hanem utolérni. Ahol a korrupciót üldözik, nem a szabad véleménynyilvánítást, és stadionok helyett az egészségügyre, és oktatásra megy el a pénz. „Nem adhatjuk fel, ki kell tartanunk” – mondja. „De meddig még?” Kérdezi mellettem egy enervált hang.
Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament egyik szervezője következik, aki néhányszor magasba emelteti a kezeket, és közben az ellenzék, illetve a saját felelősségéről beszél a választási eredményekkel kapcsolatban. Nem értették meg az országnak azt a felét, amelyik a kormánypártokra szavazott – mondja. A parlamenti pártok politikusainak azt üzente, nem elég asszisztálni a kétharmados kormányzáshoz, és felvenni érte a fizetést: valódi képviseletre és tettekre van szükség, a parlamenten kívül. Konkrét, közös ellenállásra, és egy valós alternatíva kidolgozására szólított fel.
Soproni Tamás, a Momentum alelnöke szerint, az Orbán-rendszer legnagyobb bűne az ország kettészakítása. „Milliókkal hitették el, hogy a ország fele ellenség, ahogyan Soros György az. Felfalta az országot a propaganda.” Nem finomkodott:
a propaganda háborús termék, a legnagyobb mesterei háborús bűnösök.
Soproni szerint, a Fidesz háborúban áll az ország felével, a rendszer legyőzéséhez azonban csak a békén és az összefogáson keresztül vezethet út. A legjobb eszköz pedig az igazság terjesztése ott, ahová jelenleg a propagandán kívül nem látszik, és hallatszik semmi.
Az este meglepetés-sztárvendége Márki-Zay Péter, aki azt mondta, beszéddel nem készült, csak köszöntővel. Kifejtette, az ő hódmezővásárhelyi sikere után sprintre készült az ellenzék, pedig egy maratonon kell helytállni. Abban mindenesetre biztos, hogy meghaladottá vált a jobb- és baloldal szembenállása, mert szerinte a tisztesség áll szemben a tisztességtelenséggel.
Ebben egyetértett vele az este főszónoka, Fekete-Győr András is:
Gyere, várunk a Momentumban akkor is, ha kárpátiás pólóban voltál a kormányellenes tüntetésen, és akkor is, ha szivárványosban, szükségünk van a fiatalok energiájára, és az idősebbek tapasztalatára is.
Energikus beszédében kifejtette: a Momentum 2019 őszére, az Európai Uniós, illetve a magyar önkormányzati választásokra készül, aktív, mozgalmi jellegű politikával. Azt ígérte, aktivistáik a legkisebb falvakig mindenütt ott lesznek, ahol probléma van, és segítenek a megoldásban. Eljuttatják a valódi híreket oda, ahol ma a kormány alternatív valóságában élnek az emberek. Nyáron, országos kérdőívezésre készülnek, ezzel verik ki az első téglákat a NER erődítményéből, ami előbb-utóbb össze fog omlani.
A tömegből sokan az égbe engedték a lila lufikat, aztán mindenki hazament. Bár elterjedt a sorok között, hogy vannak, akik ismét az Oktogon elfoglalására készülnek, az afterparti ezúttal elmaradt. Hosszú volt ez a négy nap.
