Egy kiscsoportos kislány hosszú betegsége után már három hete nem volt hajlandó enni az óvodában, amikor a Drake Beam Morin (DBM) karrier-tanácsadó cég Mikulásának kedvéért végre megreggelizett. A főváros nyolcadik kerületének legszegényebb gyerekeit nevelő intézményben mindenki annyira várta az ünnepséget, hogy a jó hangulat erre a kislányra is átragadt. Az ide járók szüleinek túlnyomó többsége nem tudja kifizetni a havi 800 forint étkezési díjat sem, ezt az önkormányzat állja helyettük. Sokszor a legalapvetőbb dolgokra is az óvónők tanítják meg a gyerekeket, de munkájuk sikerét gátolja, hogy nagy a fluktuáció, a környékbeli családok ugyanis gyakran költöznek.
Mikulás az óvodában. Juhos Andrea (bordó pulóverben) a személyes kapcsolatokra szavaz.
„Hatalmas élmény volt a gyerekeknek az igazi, majdnem százkilós Mikulás a krampusszal és a Hótündérrel, aki gitározott” – mondja Varga Imréné, a Dankó utcai óvoda vezetője. Korábban egy-egy apuka öltözött be Mikulásnak, s csak filléres ajándékokra futotta, olyanokra, amelyeket az óvónők maguk készítettek el kartonból. A DBM-Mikulás nemcsak a gyerekeknek, de az óvodának is adott ajándékot, az óvónők azt vettek a keretből, amit a leginkább szükségesnek láttak, csak annyit kértek tőlük, hogy könyv mindenképpen legyen az adományban. Így gazdagodott a játékkészlet babákkal, babaedényekkel, orvosi táskával és sok minden mással.
„Amikor megalakult a cég, elhatároztuk, hogy éves forgalmunk bizonyos százalékát karitatív célra fordítjuk. Eddig alapítványokat támogattunk, de úgy éreztük, jobb lenne, ha személyes kapcsolatba kerülnénk azokkal, akikhez a segítség eljut” – mondja Juhos Andrea ügyvezető partner. Hátrányos helyzetű gyerekeket szerettek volna segíteni egy oktatási intézményen keresztül, s azért döntöttek egy óvoda mellett, mert 3-6 éves korban még jobban fejleszthetőek a gyerekek. „Én a VIII. kerületben nőttem fel, itt laktam húszéves koromig, ezért az itteni önkormányzattól kérdeztük meg, melyik óvoda neveltjei szorulnak rá a legjobban a segítségre” – hangzik az ötfős tanácsadó cég vezetőjének beszámolója. Számára szívszorító élmény volt látni a gyerekek örömét, s szinte megirigyelte az óvónők munkáját, akik naponta biztosan tesznek valami fontosat. Szeretne hosszú távú kapcsolatot kialakítani velük, s azon gondolkozik, hogy a kerület másik szegény óvodájának támogatására beszervez egy hozzájuk hasonló kis céget.
Multinacionális vállalatok számára szinte kötelezővé vált a társadalmi felelősségvállalás, miután a nyugati civil mozgalmak ezt kikényszerítették. Ennek megfelelően a multik itteni leányvállalatai is adakoznak, dolgozóiktól pedig elvárják, hogy időről időre önkéntes munkát végezzenek egy-egy céges program keretében. Ez mostanra a vállalati kultúra részévé vált, és sokan őszintén fontosnak tartják. A kis cégek sokkal inkább önállóan döntenek arról, hogy jótékonykodnak-e.
Az 1990-ben alakult, s egy-két éve országos franchise hálózattá fejlődött kunszállási P&P Pékáru Kft.-hez is sok kérés érkezett, a tulajdonosok tehát szembesültek azzal, hogy nagyon nagy az igény karitatív tevékenységre. Úgy érezték, vállalniuk kell ezt a feladatot; a problémát az okozta, hogy nem volt emberük, infrastruktúrájuk az adományok szétosztására, s azt sem tudták eldönteni, melyik igény a jogosabb. Ezért a United Way (UW) kiskunfélegyházi szervezetére bízták annak az évi több millió forint értékű adománynak a szétosztását, amely saját termékeikből áll, s ezen felül időnként pénzt is adnak. „Ha pékárut adunk, akkor valószínű, hogy az kapja, aki a leginkább rászorul” – mondja Hatvani László ügyvezető igazgató, hozzátéve: az is prioritás, hogy a támogatás a régióba kerüljön.
„A kisvállalatok szívesebben áldoznak konkrét célra, mint általánosságokra” – tapasztalja Ormándiné Vig Rózsa, az UW kiskunfélegyházi szervezetének ügyvezetője. „Minden óvodának, iskolának van alapítványa, s a vállalkozók annak adnak, amelyikkel kapcsolatuk van.” Ez számára nehézséget is okoz, mert miközben az UW feladata az lenne, hogy az adományokat összegyűjtse és a rászorultság figyelembevételével kiközvetítse, az adományok elaprózódnak és felhasználásuk kevésbé lesz hatékony. Annak ellenére így történik ez, hogy a szervezet mindig tájékoztatja az adományozót a felhasználásról. „Egy-egy célt, rendezvényt szívesen támogatnak, de ha felsorolok nyolc programot a munkatervünkből, akkor nem biztos, hogy adnak rá. Ezért most szeretnénk egy saját mecénási kört kialakítani” – érzékelteti a helyzetet, amelyet az is nehezít, hogy a régióban nincs elegendő jó pénzügyi állapotban lévő cég. Kevés a termelő vállalat is, ezért ritka a természetbeni adomány, sok viszont a kényszervállalkozó, akik inkább kereskedelmi, szolgáltató tevékenységet végeznek. Ők értelemszerűen pénzt adnak, amennyiben megengedhetik maguknak.
„Egy kisvállalat is átgondolhatja, hogy milyen célra ad” – vélekedik Ertsey Katalin, az UW Magyarország ügyvezető igazgatója. Egyelőre azonban úgy tapasztalja, hogy sok a jóindulatú ember, de közülük kevesen alkotnak stratégiát. Egy fagylaltos számára például stratégia lehet, hogy gyermekeket támogat, egy olyan vállalkozó pedig, akinek a profilja nem határozza meg ilyen egyértelműen a célt, választhat egy szervezetet – például az UW-t -, amelyen keresztül segít. Így elutasítani is könnyebb azokat a kérelmezőket, akiknek támogatására már úgysem futná, hiszen megmondhatja nekik, hogy ő milyen célt támogat.
„Szükség van stratégiára, mert lehetetlen eleget tenni az igényeknek. El kell tehát dönteni, hogy egy cég mire ad és mire nem” – mondja Révész P. Anna, az RPPR Kommunikációs Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Ő maga multinacionális vállalatnál foglalkozott szponzorációval, mielőtt nyolc éve létrehozta saját cégét. „Nekem az a stratégiám, hogy évente 2-3 ingyenmunkát vállalok elsősorban a kultúra, de a fiatalok oktatása és az egészségügy terén is” – mondja. Sokat dolgozik azon, hogy mint támogatási célt az ügyfeleinek is eladja a kultúrát vagy az oktatást, a szociális területet.
Kis cégeknél természetes, hogy a támogatás tükrözi a vezetők véleményét, vonzalmait. Révész P. Anna pénzt is ad, például olyan kérelmezőknek, akiket személyesen ismer, de a leveleket kidobja. Ha a támogatáshoz program kapcsolódik, az is szempont, hogy utóbbi tetszik-e neki. Elmegy például a Terry Fox futásra és jótékonysági vacsorákra is, de bálba akkor sem, ha azzal a rákszűrést támogatják. Pedig ez utóbbi célt maga is fontosnak tartja: három éven át ő végezte a pr munkáját a korábbi amerikai nagykövet felesége, Vera Blinken által kezdeményezett Primavera mellrákszűrő programnak, természetesen ingyen.
