Belföld

Nem volt elátkozva a Bálna, csak nem foglalkozott vele a főváros

Kevesebb mint három héttel karácsony előtt nem könnyű olyan bevásárlóközpontot találni Budapesten, ahol ne hömpölyögne a tömeg egész nap. Egy mégis akad: a Bálnában kényelmesen pakolnak ki a boltosok a 10 órás nyitás után negyed órával. Sőt van olyan üzletes is, aki csak 11-kor húzza fel a rolót. Fölösleges is sietnie, hiszen csak három orosz turista nézelődik, rajtuk kívül néhány munkás, és meglehetősen sok biztonsági ember mászkál a folyosókon.

Valószínűleg már ők sem sokáig, miután a kormány úgy döntött: megveszi a Bálna épületét a fővárosi önkormányzattól, a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. Az üzletesek csak annyit tudnak, amennyit a hírekben hallottak,

nincs információjuk arról, meddig maradhatnak, miközben van olyan, akinek szerződése december végén lejár.

Hogy utána mi történik, rejtély. Az általunk megkérdezett boltosok közül többen is azt mondták, az utóbbi időben már csak rövid távú szerződéseket kötöttek velük, egyhónapos felmondási idővel. Ebből is látszik, a főváros már nagyon meg akart szabadulni a plázától. Persze ez már elég egyértelmű volt abból is, hogy apróhirdetésben is megpróbálták értékesíteni a Bálnát.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Nem lélegzett a Bálna

Vegetálás – így jellemezték az általunk megkérdezett üzletesek az elmúlt éveket.

Itt soha nem volt semmi

– mondta egyikük.

Az első években még rendezvényeket sem tartottak, aztán rájöttek, hogy valamit csinálni kellene, de akkor sem indultak be az üzletek

– jegyezte meg egy másik. Még turisták sem tévednek be, pedig Budapest egyik legszebb helyén fekszik a Bálna, közvetlenül a Duna mellett, a Szabadság híd lábánál.

Olyan ez az épület kívülről, mintha üres volna. És soha semmit nem tettek azért, hogy ez ne így legyen. Még az ablakok is koszosak, sokan azt sem tudják, hogy itt üzletek is vannak

– közli lemondóan egy boltos. A buszok sem állhatnak meg a Bálna előtt.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Akad viszont olyan, aki ígéretet kapott, hogy maradhat a Bálnában, vagy legalábbis biztosítanak neki valahol egy másik helyet. Nem mindenki ilyen szerencsés, egy eladó elmondta:

Pár hete házbejárást tartottak, ránéztek az üzletünkre és csak annyit mondtak: Jó, ez bontható.

Ahogy az üzletesek által elmondottakból is látszik,

a Bálna nem volt elátkozva, egyszerűen csak nem foglalkoztak vele. 

Senki nem tud semmit

Gy. Németh Erzsébet megérzése szerint Orbán Ráhel lehet az események hátterében: a miniszterelnök lánya élénken érdeklődik az idegenforgalom és a vendéglátás iránt. A Fővárosi Közgyűlés DK-s tagja sem tud konkrétumokat, de úgy gondolja, a Magyar Turisztikai Ügynökség nem a Kacsa utcai székhelyét költözteti majd át a IX. kerületbe, inkább vendéglátó egységeket tervez ide, amelyeknek az üzemeltetését szerinte kormányközeli kezekbe adnák.

Ennek a helynek egy kulturális központként kellene működnie, nem kell ide egy új bulinegyed

– mondta. Gy. Németh Erzsébet. Hozzátette, Budapest egymás után adja el értékes területeit, épületeit, mindezt azért, hogy a hármas metrót fel tudják újítani.

Baranyi Krisztina az Együtt IX. kerületi képviselője sem tud részleteket, de a 24.hu-nak elmondta, Tarlós István egy hétfői rendezvényen

nagy lelkesedéssel újságolta el, hogy a Bálna végre méltó kezekbe került.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Baranyi attól tart, hogy igazából még nincs is kitalálva, mit kezdjenek az értékes épülettel. Ő másfél éve javasolt már egy kulturális stratégiát az épület hasznos felhasználására, de azt lesöpörték az asztalról. Ő is egyetért azzal, hogy a Bálna évek óta méltatlanul kallódik, miközben egy kivételes kulturális helyszíne lehetne ez az épület nemcsak a IX. kerületnek, de egész Budapestnek.

Az Együtt képviselője szerint a vendéglátósokat komoly kár éri majd, mivel a vízparthoz közeli éttermek és bárok komoly forgalmat bonyolítanak le a benti üzletekkel ellentétben.

Az épület legalsó szintjén lévő üzleteket nem a Bálnától, hanem a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatóságtól lehet bérelni. Az illetékes lapunknak telefonon elmondta, nem kaptak felvilágosítást arról, mi lesz az üzletek sorsa. Azt viszont ők is megerősítették, hogy a boltosokkal egy ideje már csak rövid távú, pár hónapos szerződéseket kötöttek.

Senki nem mond semmit

A Bálnával kapcsolatban kerestük a fővárost, kíváncsiak voltunk arra,

  • mennyiért vásárolja meg az állam a Bálnát a fővárostól?
  • mennyibe került egy évben Budapestnek a Bálna üzemeltetése?
  • mennyi bevételt hozott egy évben a Bálna Budapestnek?
  • mekkora volt a Bálna kihasználtsága 2014 óta évekre lebontva?

Kérdéseinkre nem kaptunk választ, ahogy a Magyar Turisztikai Ügynökség sem reagált arra, mennyiért cserél gazdát a Bálna, és pontosan mire hasznosítják majd.

A Miniszterelnökség a 24.hu-nak annyit írt:

A Kormány arról hozott döntést, hogy megvásárolja a Bálna nevű intézményt, amelynek érdekében tárgyalásokat fog folytatni a fővárossal. A kormánydöntés tehát a megvásárlás szándékára vonatkozik, nem a konkrét vételárra, konstrukcióra, vagy a kérdésében szereplő egyéb részletekre, amelyek kapcsán a kormány csak a jövőben esedékes tárgyalásokat követően tud tájékoztatást adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik