Tech

Fantasztikus frissítést kapott a Google Maps

Nagyjából egy hónapja rengeteget foglalkoztunk a Cassini űrszondával, ami húsz éve indult el a Földről a Szaturnusz irányába, hogy aztán hét évnyi utazást követően 13 éven keresztül közel fél millió képet küldjön vissza hozzánk, lehetővé téve a tudósok számára, hogy messzi világokat tanulmányozhassanak.

Vége: elégett a Cassini
A Cassini még utolsó pillanataiban is a tudományt szolgálta.

Az űrszonda idén szeptember 15-én égett el a Szaturnusz légkörében, és a közel másfél évtizedes munka jelentős része most bárki számára megcsodálható, hiszen a Google Maps új, a maga nemében fantasztikus frissítésében már nemcsak a saját planétánkat vizsgálhatjuk meg az űrből, de többek között azokat a bolygókat és holdakat is, amit a Cassini végigfotózott a küldetése során.

Forrás: 24.hu

Az új funkciók ide kattintva már bárki számára elérhetők, és a Cassini által „meglátogatott” égitestek mellett akár a Mars, a Merkúr, a Vénusz, a Hold vagy akár a Plútó is megcsodálható közelebbről.

Habár a Google által elérhetővé tett lehetőség még azokat is lázba hozhatja, akiket egyébként nem különösebben érdekel a csillagászat és a távoli planéták, viszont érdemes azzal is tisztában tenni, hogy

a jelenleg elérhető térképek nem tökéletesek.

Emily Lakdawalla bolygókutató a Twitteren hívta fel a figyelmet arra, hogy a Google által közzétett térképeken az egyes nevesített kráterek és egyéb természeti képződmények rosszul vannak felcímkézve, és 180 fokban el vannak „csúszva” a valódi elhelyezkedésükhöz képest.

Mindez viszont nem marad így sokáig, hiszen a Planetary Society tagja már fel is vette a kapcsolatot a Google illetékeseivel, így valószínűleg már csak idő kérdése, hogy a Ganymede, a Mimas, az Enceladus, a Dione, a Rhea, az Iapetus, az Európa és a Titán is helyes térképekkel szerepeljen a Google Mapsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik