Kár érte, mert tök jó elánnal kezdett a Kong: Koponya-sziget. Agyonhasznált újságírói közhely szokott lenni a
hangulatteremtésből jól vizsgázik
kifejezés, de ez a film tényleg pazarul néz ki, nagyon jól áll neki, hogy 1973-ba van helyezve (gyönyörű Apokalipszis most hommage-okat kapunk), a vietnami háború a végéhez közeledik, a közhangulat közel sem rózsás, a katonáknak is tele a töke az értelmetlen harccal, viszont van valaki (John Goodman karaktere), aki úgy érzi, ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy expedíciót szervezzen a Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére, mert ha az oroszok teszik meg hamarabb, abból baj lesz, ugyanis
Egy egészen vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek, katonák, meg egy szem újságíró vág neki a tripnek, ahol aztán kiderül, hogy a Koponya-sziget közel sem olyan háborítatlan paradicsomi hely, mint ahogy az a műholdfelvételeken látszik.
No, hát a film kb. pont eddig működik jól, amíg beexponálja a helyzetet, a kort, a szereplőket, kezdve a háborúzást abbahagyni képtelen ezredessel (Samuel L. Jackson), folytatva a brit ex-katonával, aki újabban csak pénzes felderítői munkákat vállal (Tom Hiddleston), bezárólag a nyakas újságíróval (Brie Larson). Ezen expozék TÉNYLEG jó hangulatot teremtenek a filmnek, ráadásul olyan kifogástalan operatőri, vágói munkával és digitális effektusokkal, hogy a néző valóban úgy érzi, van értelme a 3D-nek és az IMAX-teremnek.
Aztán megtörténik az első találkozás Konggal, s olyan, mintha innen egy tök más filmet néznénk (az óriásmajom helikopterpusztító harcát kb. semmi sem múlja felül a későbbiekben). Ahogy egyre mélyebbre jutunk a dzsungelben, ahogy egyre nehezebbé válik a túlélésért folytatott harc, úgy válik egyre érdektelenebbé a történet. A látvány persze ezek után is kifogástalan marad, ráadásul
Ez persze önmagában nem kéne, hogy rossz legyen, hiszen Indiana Jones saját történetéből való kiemelésével Az elveszett frigyláda fosztogatói ugyanolyan véget érne, és az ettől még zseniális film, de a Kong ordas butaságokba és érdektelenségbe fullad.
Ha nem lenne a 30 éve szigeten ragadt pilóta, John C. Reilly comic relief karaktere, még ennyire sem lenne élvezetes. Pont ugyanaz a baj a Konggal, mint a Batman Superman ellennel is, az embernek bőven van ideje gondolkodni a logikátlanságokon és sületlenségeken. Nem akarok fájó sebeket feltépni senkiben, így utóbbival kapcsolatban nem is sorolom ezeket a problémákat (hisz már megtettük itt is).
Sőt, azt sem szeretném, mintha úgy tűnne, a hülye újságíró szándékosan kákán csomót keres, mert biztos vagyok abban, hogy sok néző fejében megfogalmazódnak majd hasonló kérdések:
- Hogy lehet fenntartható egy olyan ökoszisztéma, mint a filmbéli: egy ilyen pici szigeten mivel táplálkoznak például a 10 emelet magas pókok?
- Miért élhet a sekély vízben hatalmas tintahal és miért nem hagyja el a szigetet?
- Az óriás gyíkszörnyetegek miként képesek a gyors helyzetváltoztatásra, ha nincsenek hátsó lábaik?
Ezek viszont a legkisebb problémák. A film nem tudja azt a hangulatot és iramot tartani, amit az elején, a főszereplők között nincs kémia, beszélgetéseik közhelyesek, a cselekedetek gyerekesek, és továbbmegyek: unalmasak. Nincs meg a klasszikus „szépség és a szörnyeteg”-érzés, ami nem lenne baj, csak akkor teljesen el kellett volna hagyni.
A film végi bossfight olyan, amit már láttál százat, feltéve, hogy nem ez az első moziélményed. Kár érte, mert a film első felében már az fogalmazódott meg bennem, hogy végre egy rebootolt ötlet, amit érdemes volt megfilmesíteni. És ugyan egy fokkal jobb, mint a három évvel ezelőtti Godzilla, de nyugodtan beállhat mellé a sorba.
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island). Magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 118 perc, 2017. Értékelés: 6/10.