A hőszigetelés történetével nem lehet vaskos köteteket megtölteni. Míg a fűtésé a tűz felfedezésével kezdődött és megzabolázásával folytatódott, a falak és a nyílászárók funkciói közül a hő benntartása sokáig a sor végén kullogott.
Akadnak persze kivételek. Az eszkimók igluja a szigetelés évszázados nagyágyúja, ráadásként csodás példája annak, hogyan tudja az ember a természet adottságait felhasználva – és nem kihasználva – hasznosítani. Egy jól megépített jégkunyhó 40-60 fokos különbséget teremthet a kinti és a benti levegő között. Persze, itt mínusz 40-45 fokról beszélünk, ezt varázsolja fagypontig a jégfal az elengedhetetlen hótakaróval, és ez kúszik fel 10-15 fokig parazsat és a test melegét felhasználva. Az eszkimók a hót rétegeit használják hőszigetelésre, amelynek kristályai levegőt zárnak be. Az iglu „padlóját” és falait rénszarvasprémmel borítják, ez a belső szigetelés. Ezen kívül egy mélyre ásott folyosón csapdába ejtett hideg levegő segítségével tartják bent a kintinél melegebbet.
Eleink a többi sztyeppei nomád néppel együtt jurtákban húzták meg magukat. Akkora mínuszokkal nem kellett megküzdenie a favázas, nemezlapokkal borított építményeknek, mint az igluknak, ám a hideget ezeknek is kint kellett tartani. A mobilházak őseinél, ha nagyobb volt a hideg, egyszerűen több nemezlapot kötöztek fel az őseink által kergének hívott fakeretre. Ha nagyon meleg volt, egyszerűen felkötötték, feltekerték a borítást.
Egyébiránt a szigetelés nagyon sokáig háttérbe szorult, és csak a fűtés módja fejlődött, néha az is inkább hátra. A padlófűtést már az ókori rómaik is ismerték, ám birodalmuk bukása után ez feledésbe merült. Helyét a legjobb esetekben is a lassan fejlődő kandallók és cserépkályhák vették át. A melegvíz-fűtésre a 19 század elejéig kellett várni, az első szivattyús rendszerre pedig egészen 1925-ig.
A szigetelés még ennél is tovább járt gyerekcipőben. A nemesek hatalmas udvarházai olyan huzatosak voltak, hogy éjszaka vastag ruhákba öltöztek, és a hálósapka sem divatcikk volt. A falak szigetelése híján a székek támláit magasították meg inkább, hogy használóikat védjék a huzattól. Nem véletlen, hogy a korabeli festményeken gyakran feltűnik a jelenet, ahogy a gazdag nemesek a kandalló mellett is bundában fogadják vendégeiket. A földműves réteg aprócska házait igyekezett úgy építeni, hogy ha volt istálló, csak egy vékony fal válassza el a lakótértől, így az állatok melege is hasznosult.
Ma már legfeljebb mosolygunk – ha ugyan – ezen. Igaz, azon is, hogy fél évszázada még 4 centi vastag hőszigetelés is elegendőnek számított. A hőszigetelés terén az elmúlt 50-60 év nagyobb ugrás volt, mint az addig eltelt idő összesen. A tervezőket azonban megint csak a szükség dolgoztatta meg a legjobban. Elsőként a 60-as évek olajválsága, amely hazánkba némi késéssel gyűrűzött be. A következő kihívást a globális felmelegedés felismerése jelentette: rá kellett döbbennünk, hogy az ordító kánikula már nem csak holmi szeszély az időjárástól, hanem a jövő.
Ma már mindenki megtalálja azt a szigetelési formát, amely a legkényesebb igényeket is kielégíti. Aki csak a természetes anyagok felhasználásában hisz, ugyanúgy széles palettáról válogathat, mint aki több generációra előre tervez, és inkább a polisztirolhabok időtálló tartósságában hisz, aminek az ökológiai lábnyoma is a legkisebb a hatékony hőszigetelőanyagok közül.
