Teleki Pál erdélyi arisztokrata család sarja volt, mindig is érdeklődött a politika iránt. Nem csoda, édesapja, Teleki Géza aktív politikus volt, egy ideig belügyminiszterként is működött Tisza Kálmán kormányában. Mégis elsősorban földrajztudósként szerzett hazai és nemzetközi hírnevet. A két hivatás számára 1918-ban találkozott, amikor megalkotta az azóta is híres, a királyi Magyarország népességi viszonyait ábrázoló vörös térképet.
A bolsevikok ellen Svájcba menekült, ahol az Antibolsevista Comité vezetőségébe került, szerepet vállalt a szegedi kormányokban, majd – külügyminiszterként – részt vett a párizsi “béketárgyalásokon”.
Csak nehézségek
Ebben a külügyek terén a magyar-lengyel kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, és kijelentette, normális gazdasági kapcsolatokat kell kiépíteni a nagyhatalmakkal és a környező országokkal is. A belpolitikában a jogrend helyreállítását ígérte. Azt, hogy “bármely irányból jövő rendzavarással” szemben fellép – utalva ezzel a “fehérterrorista” különítményesek garázdálkodására.
Békülékeny hangon szólt a munkáskérdéssel és a szakszervezetekkel kapcsolatban, a lehető legrövidebb időn belül megoldást ígért a földkérdésre. Utóbbit úgy gondolta, “elsősorban a nemzetfenntartó elemek vétessenek tekintetbe”, ami Teleki olvasatában elsősorban a középbirtokosságot jelentette – írja Ablonczy Balázs a Rubicon történelmi folyóirat hasábjain.
Takarékosságot, azaz bürokrácia csökkentését, a közbeszerzések fokozott ellenőrzését, a dologi kiadások csökkentését hirdette, és felvázolta egy egyszeri, jelentős mértékű vagyonadó kivetését. A Nemzetgyűlés egyik első intézkedésével kiterjesztette a kormányzó hatalmát: feloszlathatta a Parlamentet, kegyelmet gyakorolhatott, és az országgyűlés megkérdezése nélkül parancsot adhatott a honvédség határon túli bevetéséhez.
Nem volt hivatalnok, belefáradt
Ami a gyakorlatot illeti, először Budapesten szorította a vissza a paramilitáris különítményeket – a Britannia szállóban lévő főhadiszállás felszámolásakor személyesen is jelen volt -, amelyek nem egyszer halállal végződő akciókat hajtottak végre. Teleki a razziák vidéki kiterjesztését ígérte, és a kormányzó “támogatását élvező”, azaz a miniszterelnök számára érinthetetlen alakulatok mozgásterét is igyekezett szűkíteni.
A földreform kétmillió ember juttatott földhöz, ám a nagybirtok rendszerét érintetlenül hagyta. Pénzügyminiszterét viszont maga a kormánypárt szavazta le, majd IV. Károly elvetélt visszatérési kísérlete 1921. március 24-én végleg megingatta a teleki-kormányt.
Teleki belefáradt a hivatalba, és miután utódját, Bethlen Istvánt “második énjének” tartotta, megkönnyebbülten távozott a várból. Azt mondta, úgy érezte magát azon az áprilisi délelőttön, mint az érettségiző diák, “aki először jár sétapálcával”.
Teleki Pál kilenc hónapos miniszterelnöksége során lerakta a konszolidáció alapjait, helyreállította a közbiztonságot, megkezdte a gazdaság stabilizálását. Külpolitikailag viszont az ország – önhibáján kívül – a teljes súlytalanság állapotába került. És van valami, ami komoly árnyékot vet erre az időszakra: a numerus clausus 1920. szeptember 26-ai elfogadása.
