Interjúban kimondható, cikkben leírható az a szó, hogy geci?
Már igen.
És 2015. február hatodika, a G-nap előtt?
Előtte nem.
Hát milyen szó ez?
Telitalálat. Ma már szinte lehetetlen úgy gecit mondani, hogy ne idéződjék fel Simicska akciója.
Védjegy?
Olyasmi. Nem véletlenül választotta.
Választotta? Úgy tűnt abban az interjúban, hogy spontán jött a kifejezés.
Akkor spontán zseniális. Négy betű, s rengeteg mindent jelent. Mondhatta volna kulturáltan, hogy Orbán megbízhatatlan, Orbán gonosz, Orbán hazug, Orbán alávaló, de az nem ütött volna ekkorát.
A média azóta is zavarban van. Az írott sajtóban kipontozzák, az egyik kereskedelmi tévében pedig a bemondó így oldotta meg a helyzetet: „Gé, pont, pont, i.”
Mondom, hogy remek! Még a sajtót is szívatja. Sehogy se jó, úgy sem, ha beidézik pontosan, korrektül, és úgy sem, ha elhallgatják, vagy mesterkélten kipontozzák. Simicska röhög mindenkin.
A G-nap fordulópont a magyar politikai nyelvezetben?
Inkább csak fontos állomás, hiszen az irány nem változott.
Mióta tart az eldurvulás?
A rendszerváltás óta, de különösen a 2010-es kampányhoz közeledve kapcsolt magasabb fokozatba a verbális brutalitás, akkoriban hallottuk először olyanokat, mint a pofátlanul magas végkielégítés.
A pofátlanul nem trágár.
Nem, de rettentően erős.
Már Antall József úgy tartotta: „A politikában a gazember annyit jelent, hogy nem értek vele egyet.”
Föl is kaptuk rá a fejünket. Miként arra is, amikor az akkori egyik leginkább szabad szájú képviselő, bizonyos Orbán Viktor megbotránkozást keltve lehazugozta a miniszterelnököt. És ma? A minap a fővárosi közgyűlésben Tarlós István mondta valakire, hogy ez össze-vissza hazudozik itten, de a kutya se törődött vele. A hazugozás bevetté vált, unalmas, sablonos, súlyát veszítette. A politikában és a mindennapokban is nyersebb lett a beszéd, 1990 előtt például azt, hogy kirúgás, csak egészen indokolt esetben használtuk, brutálisnak számított, hivatalos szövegben végképp nem fordulhatott elő, az volt helyette, hogy állásából elbocsátották.
Kádár még kacsintott, és azt mondta, „haladunk a szocializmus útján”. Így: út-ján. Hozzá képest másik univerzum Antall és Tölgyessy, Csengey és Kis János, Orbán és Fodor, még Csurka és Torgyán is.
A rendszerváltás igazán ígéretes időszak volt nemcsak a politikában, hanem a sajtóban is. Új, nyelvezetében is friss elit váltotta a régi, nyelvezetében is poros elitet, akkor indult a Magyar Narancs, és született meg a néha vicces, néha durva, viszont szellemes újságírás. Aztán pár év alatt ellaposodott a média és a politikai beszéd egyaránt.
Kádárnál kádáros volt minden, ma viszont igazán széles a merítés. A sajtó elé is kikerülő, kilökött politikusok között észben, műveltségben, szókincsben, artikulációban, hangerőben, hangszínben, tempóban, gesztikulációban látni a paréjtól az úriemberig mindenfélét.
Kádár idejében senki sem mutatkozhatott a főtitkárnál okosabbnak, igazodni kellett még a beszédstílusához is, így ki sem derült, kinek mennyi az esze. A mostani paletta kétségtelenül színesebb, de rejtély, hogy gyenge kommunikációs képességűek miért kerülnek az első vonalba.
Tán hogy minden választói csoportot megszólítson a párt.
Németh Szilárd a lakótelepiek egy részét, Tállai András vidékiek tömegét? Lehet benne valami. Sose beszéltem velük, elképzelhető, hogy a szakterületükön felkészültek, de elképesztően beszélnek. A jóindulatú feltételezésem az, hogy ki van ez találva. A kevésbé jóindulatú pedig az, hogy egyszerűen így alakult.
A Fidesz csúcsán milyenek a kommunikátorok?
Érdekes ellentétpár az Orbán-Lázár-duó. Mindkettő profi, de míg Orbán kidekázza nyilvános megszólalásait, Lázár állandóan nyilatkozik, hetente tart rémesen hosszú sajtótájékoztatót. Lázár spontán, Orbán viszont minden ízében megcsinált. Rogán szintén kitalálta magát azzal, hogy bement a bulvárba, mutogatja a feleségét, a gyerekeit meg a kutyáját. Sokáig rivaldában állt, kicsit elhasználódott, az utóbbi időben háttérbe húzódott.
Frakcióvezetőből miniszter lett, utóbbi nyugisabb munka.
Attól még szerepelhetne. A csúcson létezik ciklikusság: ha leamortizáltak a harcok, ha kiderül, milyen lakóparki villában laksz, gyógyulni kell, hogy a kellő pillanatban ismét bevethető légy.
Tarlós hogyan beszél?
Meghökkentő alak, és ezzel a Fidesztől független akaratot harcolt ki magának. Külön világ, elszabadult hajóágyú. Sajnos hihetetlenül durva, állandóan és mindenkivel hadakozik, folyamatosan meg van sértve, amit bántóan nyersen juttat a másik tudomására, ráadásul azt hiszi, hogy szellemes, ironikus, miközben ritkán az. Azt a szerepet játssza – valószínűleg őszintén -, hogy szeretett fővárosát még a Fidesszel szemben is megvédi. Saját magát adja, de ettől még nincs kétségem afelől, hogy időnként, ha túlszalad amúgy rugalmas keretein, helyre teszik. És hadd említem még Deutsch Tamást, aki valamikor a vezérkar tagja volt, de ma már semmi szerepe. Sok év megfeszített munkájával dolgozta le magát talajszintig, pedig ő, ha nagyeszűnek nem is, legalább üdítő színfoltnak számított. Vidámnak, felszabadultnak. Alternatívnak.
Radikális, liberális, alternatív – ezzel a szlogennel indult a Fidesz. Orbán volt a radikális arc, Fodor a liberális, Deutsch az alternatív.
És végül Orbán maradt radikális, pontosabban ismét az lett, Fodor nem eresztette a liberális imidzst, csak Deutsch cserélte az alternatívot bunkóságra a Twitter-huszársággal.
A mai Orbán nagyon másképpen radikális, mint mondjuk a Hősök terén, Nagy Imre újratemetésén. A beszédére rá se ismerni.
Mert megtanították beszélni, lassítani a tempót, mélyíteni a hangot, megtanították neki, hogy még véletlenül se használjon tájnyelvi kifejezést. Tájszólása ugyan sosem volt, de egy-két szaván, mondatlejtésén, apróságokon érződött, hogy vidékről jön. Rengeteget dolgoztak vele. Vagy ő saját magán. És persze a többi fideszes is változott, de az ő változásukat Orbán változása irányította: hozzá váltak hasonlatossá. Volt korszaka Rogánnak, Szijjártónak, mindenféle szóvivőnek, sőt még Kövérnek, Deutschnak és Kubatovnak is, amikor kiköpötten úgy szólalt meg, ahogy Orbán. Gémesi Györgyre emlékszik? Ő az MDF-ből indult, aztán rövid időre a Fideszhez csatlakozott, amikor, végtelenül érdekes, az Orbánhoz hasonuló Deutsch Tamáshoz hasonult! Még a mondat közbeni őzései is pont olyanok voltak. Érti?! Egy felnőtt, kialakult személyiségű ember pusztán attól, hogy köztük dolgozott, néhány hónap alatt átvette a modorosságaikat.
Ekkora Orbán aurája?
Lehet. Vagy ugyanaz a beszédtanáruk. Vagy mindkettő.
Melyek a fideszes beszéd sajátosságai? Kedvencem, hogy mondat közben indokolatlan helyen tartanak szünetet.
Az én kedvencem meg az, hogy értelmetlenül is kiteszik a mutatószókat. Azt mondják, hogy „a szék, az ott áll az asztal mellett”, s nem azt, hogy „a szék az asztal mellett áll”. Azt mondják, hogy „a véleményem az, hogy…”, ahelyett, hogy azt mondanák: „Véleményem szerint…”
Vagy akár riszálás nélkül is simán mondhatnák a véleményüket.
Ennyire ne tegyük magasra a lécet.
Mire való a túlbeszélés. Időt nyer a rétor?
Fenét. Az a cél, hogy a hatévesek meg a hülyék is értsék az üzenetet. Félnótásokra kalibrálták a Fidesz-nyelvezet: a szókészletet lebutítani, az ismétlést is ismételni. Az ismétlés királya maga Orbán Viktor. Úgy ismétel, hogy pár szót változtat ugyan, ám azzal még primitívebbé teszi a megfogalmazást.
Merkel, Cameron, Hollande és Obama is így beszél?
Ők is igyekszenek egyszerűen fogalmazni, de nem mennek le óvodásba.
Mit gondol a Jobbik nyelvezetéről?
Pont olyan primitív, sulykoló, régimódi, mellveregető, kardcsörtető, mint a Fideszé, csak a tartalma kicsit más.
LMP?
A nyelv, a kommunikáció szempontjából az LMP egyenlő Schiffer Andrással. Schiffer jól beszél, gazdag szókinccsel, pontosan, vannak gondolatai, de állandóan sértődött, agresszív, ha nem is oly durván, mint Tarlós. Hisztis. Ritkán sikerül a probléma fölé emelkedve, mosolyogva keresnie a megoldást. Hiába okos, népszerű így sose lesz.
Arról a politikusról mit gondol, aki az elmúlt húsz év legnagyobb hatású retorikai teljesítményét nyújtotta?
Ki is lenne ő?
Őszödön esett a dolog.
Ja!
Ott nem gecizés volt, hanem elkúrás. Mindkettő brutális szó, mindkettő botrányt robbantott ki. Végül is ez a két kifejezés okozta a rendszerváltás utáni két legnagyobb földindulást.
Hát, ha mindentől eltekintünk… De persze nem lehet mindentől eltekinteni. Sőt igazából semmitől sem lehet eltekinteni, na, mindegy, szóval Gyurcsány üdítő figura, mert könnyedén beszél, mer és képes hangulatot csinálni és váltani, képes felszabadult lenni, imádja a színpadot. De a legnagyobb baj is az vele, hogy imádja a színpadot. Egy hatásos mondatért, ütős slusszpoénért felrúgja mindazt, amit addig felépített, akár egy országot is. Hajlamos szentimentalizmusra, teatralitásra, bohócságra, ripacsságra. Jó elemekből rakja össze gyakran katasztrofális beszédeit. Retorikában őstehetség, de teljesen elásta magát, belőle már nem lesz igazán sikeres politikus. Kár volt a trágárságért.
A sajtó is trágárodik. Elég ránézni a mi interjúnkra.
Mi csak idéztünk! Amúgy engem nem zavar az értelmes trágárság. A netes sajtó nyelvezetét pedig kifejezetten kedvelem, naná, hiszen a már emlegetett Magyar Narancsból nőtt ki. Jó ez, már ha jól csinálják. Szellemességgel, viccességgel jól állunk. Néha azért kéne valami mélyebb, tartalmasabb is.
Nézzünk rá a mi interjúnkra.
Haha.
Mit szól a 888 maszturbálós, politikusfeleséges ámokfutásához? Azt még mi se idézzük.
A 888 a hírportál piac leggyengébb szereplője, de nem voltam vele türelmetlen, hiszen csak most alakult. Ez a szörnyűség viszont leverte a biztosítékot. A 888-on az első perctől azt éreztem, hogy nagyon akar.
Mint a fingóversenyző kiskatonák: aki a leghangosabb szellentő címre aspirál, tutira összeszarja magát.
Pont ez történt G. Fodorral. Összeszarta magát.
Merre tart a közbeszéd nyelvezete? Egyre többen szarják össze magukat?
Lehet. De ez unalmas. És büdös.
Ön hogy érzi magát ebben a szarban?
Szarul. Nem is lehet máshogyan. Miközben mulattat is, hiszen viccesek ezek a túlkapások. A hatalom irányított kommunikációjában viszont nincs semmi emberi. Mintha gépek beszélnének. Kormánypárti és ellenzéki ugyanazt a bullshitet nyomja. A minap a szocialista Gőgös Zoltán szövegére kaptam fel a fejem, mert olyan jó ízesen beszélt a rádióból, aztán kezdtem figyelni a tartalomra, és elkeseredtem.
Látta A miniszter félrelép című húszéves Kern-filmet?
Sajnos nem.
Agresszív, túlintonált, együgyű a parlamenti viták mentek benne, míg Kern Dobó Katát hajkurászta az Astoriában. Jókat röhögtünk.
Most meg már az agresszív, túlintonált, együgyű parlamenti vita a valóság. Hát erről beszélek. A rendszerváltás éveiben – miközben persze ültek virtigli bunkók is a parlamentben – szép számmal akadtak kiváló szónokaink, akik bonyolult helyzeteket is képesek voltak világosan vázolni. Beszédük széles, finom skálán mozgott, lehetett játszani az erővel. Most meg csupa elerőtlenedő erős küzd egymással, kiveszett az irónia, a szarkazmus, a visszafogott kifejezésekkel operáló, mégis kíméletlen, virtuóz kritika. A régiek sunnyogtak, megkerülték a választ, a maiakat viszont a betanultság jellemzi, ahogy Kuncze Gábor fogalmazott, a papagáj-kommandó szemlélet. Mára az egyszerűség és a durvaság maradt, ritka a jó teljesítmény, elvétve hallani érdekesen felszólalást. Kéne valaki, aki normális nyelven, normálisan szólal meg. Nem túl bonyolult feladat, de valahogy nincs ilyen.
Értenék a választók?
Nem hülyék.
Az imént dicsérte Orbánt, milyen hatékony a lebutított szövegeivel.
Most még hatékony, de ha nem változtat, ráun a nép, hogy minden fekete-fehér, és tőmondat tőmondat hátán, ráadásul a tartalom nem stimmel a valósággal.
Simicska kell ide, hogy pezsegjen az élet. Vajon mivel tudná túldobni tavalyi rekordját?
A legecizést lehetetlen túldobni. Abszolút világrekord. Innen nincs följebb. És nincs lejjebb sem. Innen semerre sincsen.
