Gazdaság

Bod Péter Ákos: Jut bőven adóváltozás a következő évekre

Az szja már elég alacsony, az áfa viszont irdatlan magas. Bod Péter Ákos korábbi jegybank elnökkel néztük át a 2016-os büdzsét.

Azt látom, hogy az adópolitikában a kormányzat azt követi, hogy a fogyasztást akarja jobban adóztatni, és kevésbé a munkát. Ebben van ráció, tehát ezt önmagában senki sem kifogásolja. Itt mindig a mérték az érdekes. A 27 százalékos áfa brutális magasságú. A 20 százalék feletti áfa, azon kívül, hogy a fogyasztást visszafogja, (aminek a növekedése a gazdaságra nézve kedvező lenne), kiprovokálhatja az adóelkerülést is. Minél nagyobb egy adókulcs, annál nagyobb a csábítás, hogy áfamentesen, számlamentesen, feketepiacon keresztül történjenek a dolgok. Azt gondolom, hogy az az adómértékeket át kellene gondolni. De a kormány úgy döntött, hogy nagy változtatást most nem tesz. Egy kicsit a “széleken” mozgat, ide tartozik pl. a sertéshús áfájának a csökkentése. De ez már nem vonatkozik a csirkére, a marhára, a halra és a többire. Felmerül a kérdés, hogy ezekkel mi lesz. Feltételezem, hogy még a következő évre, és 2017, aztán 2018-ra is jut majd bőven adóváltozás. Ez most egy kicsike csomag lett, ami a mostani költségvetésbe be van építve

– mondta el a GazdaságTV kérdésére Bod Péter Ákos, aki a rendszerváltást követően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is volt, jelenleg egyetemi tanár, az MTA doktora.

Bod Péter Ákossal részletesen áttekintettük a 2016-os költségvetés fő irányvonalát. Megnéztük a GDP növekedést, az infláció és fogyasztói árindex kérdését.

A forintárfolyam is izgalmas lesz jövőre,

mert a kormányzat 303,7 forintos euróval számol, amitől jelen pillanatban igencsak távol járunk. Nagyon izgalmas látni, ahogy összeáll a jövő év rajzolata. Sajnos vannak területek, ahova nem megy elég pénz, de a professzor marginális kockázatokat nem lát, sőt, 2016-ban akár hitelminősítői felminősítés is kilátásba kerülhet (jelenleg mindhárom intézetnél úgynevezett bóvli, befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolják az országot). Persze mindig lesznek olyan előre nem kalkulálható fordulatok, események, mint pl. 2015-ben az orosz-ukrán válság vagy a Volkswagen dízelmotoros fiaskója, amelyek alapjaiban rajzolhatják át a költségvetést. A teljes elemző interjú a videóban tekinthető meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik