Kultúra

Ókovács Szilveszter miniszteri biztosi utasítást módosít, hogy értékesíthetők legyenek a királyi páholy helyei

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

„Az Operaház legjobb páholya egy fura szokásjogból kifolyólag pillanatnyilag nem hoz bevételt. Egy tízszemélyes páholy, a legjobb páholy üresen áll. Ezt egészen biztosan el kell adni.” – mondta az ATV-nek adott interjúban Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.

Az igazgató a Carmina Burana előadás szünettel való megszakítása után beszélt arról, hogy lesz más intézkedés is, ami miatt szét akarják majd szedni – például a királyi páholy helyeinek értékesítése.

Egy korábbi, 2014-es közérdekű adatigénylés során megkérdezték az Operától, hogy pontosan ki és hogyan használhatja ezt a páholyt (akkor ugyanis némi médiavisszhangot keltett, hogy Orbán Ráhel és vendégei nézhettek meg innen egy előadást), ekkor az Opera az alábbi választ adta:

Az operai szabályozás, a 9/2011. Miniszteri Biztosi utasítás szerint (amely a jelen vezetés hivatalba lépése előtt született) a királyi páholy
használatára az alábbi személyek jogosultak:

  • a köztársasági elnök családtagjai valamint vendégei;
  • a miniszterelnök családtagjai valamint vendégei;
  • királyi családok leszármazottai;
  • a kormány tagjai, valamint családtagjaik és vendégeik, amennyiben a protokoll szerint számukra megfelelő páholy nem biztosítható;
  • külföldi kormánydelegációk, amennyiben a protokoll szerint számukra megfelelő páholy nem biztosítható;
  • az Operaház volt főigazgatói, akik egy személyben az Operaház örökös tagja és mesterművésze címet is birtokolják, amennyiben a fentiekben felsorolt vendégek nem foglalják el a Páholyt;
  • az Operaház számára hang- és képfelvételt készítő személyzet, azokban az időpontokban, amikor a páholy üres.

A királyi páholy a fenti személyek számára kifejezetten fenntartott hely.

A királyi páholy helyei nem értékesíthetők.

Megkérdeztük a Magyar Állami Operaházat, történt-e ebben változás, miért lehet most mégis értékesíteni a páholy helyeit. Az alábbi választ kaptuk:

„A 9/2011. Miniszteri Biztosi utasítás a Magyar Állami Operaház belső szabályozásának része, az OPERA munkatársainak eligazítására szolgál. Ezt az utasítást az intézmény főigazgatója saját hatáskörben módosíthatja, és várhatóan 2024. március 21-i hatállyal, az OPERA 2024/25-ös évadhirdetésével egy időben meg is teszi.”

Kapcsolódó
Nem a büfébevételhez szokás igazítani a szünetet, de az Operának a túlélése múlhat rajta
Szakmabelieket kérdeztünk meg a színházi szünetkezelési szokásokról és a büfébevétel szempontjáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik