Közélet

Lemondott még egy elnökségi tag a Momentumban

Lemondott a Momentumban betöltött elnökségi tagságáról Kádár Barnabás, a Nolimpia-kampány koordinátora, aki másfél éve tagként kezdte a munkáját, majd igazgató lett, tudta meg a 24.hu.

Kádár a párt mostani küldöttgyűlésén jelentette be lemondását, és már a második a héten, aki távozik a párttá alakult mozgalom márciusban megválasztott, öttagú vezetőségéből. Szerdán Pottyondy Edina mondott le személyes okok miatt. Hozzá hasonlóan Kádár is a Momentum tagja marad.

Voltak működési és belső vitáim a szervezet különböző szereplőivel, de emellett személyes okok is szerepet játszottak, ami természetes egy ilyen szervezetnél, ami egy baráti társaságból alakult fél év alatt egy országos mozgalommá. A Momentumon belül továbbra is azokat a területeket és ügyeket fogom képviselni, amelyek az eddigi elnökségi tagságomat is alapvetően meghatározták: az adatelemzői munkát segítem, és a külföldi pártokkal tartom a kapcsolatot

Fekete-Győr András pártelnök ehhez annyit tette hozzá, hogy köszöni az eddigi közös munkát, Kádár hozzájárult ahhoz, hogy napról napra erősödjön a Momentum.

Úgy tudjuk, a lemondott elnökségi tagok helyére két hét múlva választanak újakat.

A Momentum küldöttgyűlése arról is határozatot hozott, hogy nem vesz részt semmilyen választási összefogásban és tárgyalásokat sem folytat róla.

A Momentumot azért hoztuk létre, mert hisszük, hogy Magyarországon egy új politikai generációra van szükség, ez pedig megvalósíthatatlan a múlt pártjaival

– mondták a pártnál.

Kiemelt képünkön a Momentum vezetősége, Kádár Barnabás a kép jobb szélén / Momentum, Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik