Közélet

Iszonyat jó hírünk van a rakparti bringásoknak

Aki a napokban a Raoul Wallenberg rakpart feletti járdán próbált volna tekerni, építkezésbe és terelésbe futott. Utánajártunk, mi készül a Gellért-hegy tövében.

A Szabadság hídtól az Erzsébet hídig húzódó járda eddig duplán átkozott volt:

  • egyrészt nem volt kijelölt gyalogosjárda vagy kerékpárút, így a bringások a turistákat kerülgették, azok pedig a ugráltak a csengető kétkerekűek elől,
  • másrészt szó szerint patchwork volt, ugyanis 1×1 méteres foltozott darabokból állt, ami minden volt, csak nem kényelmes.
Fotó: Berecz Valter

Ez most megváltozik – legalábbis a második pont.

Levelet küldtünk Újbuda önkormányzatának, hogy mit lehet tudni a felújításról,  illetve lesznek-e leosztott helyek külön a gyalogosoknak és a bringásoknak. Válaszukban azt írták,

a Budapest-Közúttól kapott tájékoztatás alapján a fejlesztés egy közműépítés, amelyet az Elmű végez kábelfektetés miatt. A járda szélessége, szegélye nem változik a területen, az ideiglenes munkálatok után az eredeti forgalmi rend áll vissza.

Fotó: Berecz Valter

A járda egyébként elég szűk, így lehetetlen vállalkozás lenne külön kerékpárutat és gyalogosjárdát elkülöníteni rajta, de legalább ezek után egyik csoport sem botladozik majd.

Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik