Közélet

Költöznek ki az ócsai lakóparkból

Az ócsai szociális lakóparkban a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. tavaly szeptember hirdette meg az eredetileg bebukott devizahiteleseknek az utolsó házat, a nyolcvanadikat.

A Népszabadság riportja szerint három ház is üresen áll, egyikbe még nem költözött senki, a másik kettőből viszont már ki is költöztek. Az első pályázatra, amit még a Máltai Szeretetszolgálat hirdetett meg, 588 család jelentkezett, ám alig akadt köztük olyan, amely megfelelt volna a szigorú feltételeknek.

A második fordulóra már csak 23 pályázat érkezett. Folyamatossá tették a pályázatot, azonban így is csak a házak felét sikerült bérbe adni 2013 végére. A projekt hivatalosan két és fél milliárd forintból valósult meg, a lakópark építését 2011 nyarán jelentette be a kormány, 2012-es átadást ígérve.

Hiába nyilvánították kiemeltté a beruházást, az építkezés folyamatos csúszásban volt. Az első nyolcvan ház csak 2013 márciusára készült el. A második ütemhez már hozzá sem kezdtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik