Belföld

Bezárt a Balaton legendás szállodája

A tulajdonos nem árulja el, mik a tervei a Hotel Ezüstpart ikonikus épületével.

Nemrégiben egy Facebook-üzenetben elbúcsúzott vendégeitől Siófok és az egész Balaton egyik legismertebb szállodája.

A Tillai Ernő tervezte Ezüstpart Szálló nemcsak a déli part egyik legmonumentálisabb, de kagylósoros, távolról tojástartóra vagy amőbatáblára emlékeztető homlokzata miatt az egyik legmenőbb épületének is számított 1983-as megnyitása óta. A szálloda az 2015-ös Balaton Method egyik jelenetében is feltűnik, a róla készült képeket pedig tavaly benevezték a világ legnagyobb fotóversenyére.

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Amikor körbekérdeztem a környezetemben, kiderült, hogy az Ezüstpartról mindenkinek van valamilyen emléke, hiszen a 340 szobás, közel kétezer vendég befogadására alkalmas, uszodás főépületen kívül a szállodakomplexumhoz három melléképület is tartozott, amelyek egyebek mellett táboroknak és erdei iskoláknak adtak otthont.

Fotó: Fortepan

Ezen épületek visszabontását már márciusban megkezdte az ingatlan tulajdonosa, helyükön 62 lakásból álló vízparti nyaralóegyüttes épül.

Az olvasónktól kapott apokaliptikus hangulatú képen bónuszként feltűnnek a Kádár-kori berendezés szabadba kirakott darabjai is.

A hotel bútorait egyébként ezekben napokban árusítják ki, novemberig 5-ig lehet lecsapni például egy kétszemélyes ágyra húszezer forintért, vagy egy lámpára kétezerért.

Maga a szálloda 2004 óta már csak a nyári szezonban nyitott ki, az utóbbi években a balatoni panoráma mellett inkább a retró hangulat és a viszonylag kedvező árai adták a vonzerejét.

Fotó: Facebook/Hotel Ezüstpart Siófok

Szerettük volna megtudni az ingatlan tulajdonosától, hogy a szálloda bezárása után mik a tervei az ikonikus épülettel, ám elzárkózott attól, hogy bármilyen információt adjon.

Kiemelt kép: MTI/H. Szabó Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik