Belföld

A vásárhelyi iskola miatt nem támogatjuk Románia OECD-tagságát

Lázár János is megerősítette, hogy nem enged Magyarország, magyar iskola nem szűnhet meg Erdélyben.

Nem támogatja így Magyarország Románia OECD-tagságát, mert a két ország nem abban állapodott meg, ami most a marosvásárhelyi katolikus iskolával történtik – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Szerinte a korábbi kétoldalú tárgyalásokon fel sem merült, hogy adminisztratív akadályai lennének a marosvásárhelyi iskola működésének, pedig most erre hivatkozva zárnák azt be.

A város Római Katolikus Gimnáziumát a bezárás fenyegeti, ami ellen ezrek tiltakoztak a városban szerdán, de a magyar külügy is berendelte a román nagykövetet az ügyben, ami az iskola alapítása körüli szabálytalanságok miatt pattant ki (amiben a román ügyészség is vizsgálódik).

Ukrajnában ugyan vannak magyarellenes incidensek, de egy uniós országban nem tiporhatják lábbal a kisebbségeket. Románia esetében “a partneri viszonyban egy nehezebb időszak következik.”

Friss: Megoldást keresnek a románok

Liviu Pop tanügyminiszter szerint ideiglenesen egy másik iskola ernyője alá kerülnek, de a saját épületükben maradhatnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai. A miniszter az Antena3 hírtévének nyilatkozott csütörtök este a helyzetről, nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség idézte.

A miniszter elmondta, olyan utasítást bocsátott ki a Maros megyei tanfelügyelőség számára, hogy írassák be a diákokat az osztályokba, és hétfőn a tanárok kezdjék el a tanítást. Hozzátette, a diákok és a tanárok számára semmi nem fog megváltozni. Nem fogják őket elköltöztetni a gimnázium jelenlegi épületéből. Csupán annyi történik, hogy a tanításhoz a jogi keretet egy másik oktatási intézmény, valószínűleg a Bolyai Farkas Gimnázium biztosítja majd – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik