Belföld

Orbán túlélte az évet, de forradalomra számíthat

Lakner Zoltán
Lakner Zoltán

politológus. 2015. 12. 15. 11:35

Mivel a kongresszusok vasárnap sincsenek zárva, sikeresen lezajlott a nagyobbik kormánypárt tisztújítása. A Fidesz számára nehezen induló évet soron kívüli győzelmi jelentések és erődemonstráció zárták. Orbán azt mondta, harminc éve itt vannak és a következő harminc évben is itt lesznek. Ma övék az ország.

Bár nagy a csábítás arra, hogy azt elemezzük, milyen gondolati mélységekbe jutott Kósa Lajos, hova pozicionálta magát Lázár János, s hova pozicionálta őt Orbán Viktor, hogyan aggódott az unió miatt Szájer József, miket beszélt Kövér László a női hivatásról, valamint hogyan hordott össze ugyanő hetet-havat József Attiláról, ennek nem lenne sok értelme.

Aki figyelmesen követi a kormánypárt vezetőinek megszólalásait, az nemigen hallott újat ahhoz képest, ami az elmúlt fél évben már elhangzott. Aki pedig nem követte szorosan az eseményeket, az megnyugodhat, mert egy füst alatt behozhatta lemaradását.

A best of lemez lejátszásának célja részben pontosan az volt, hogy összesűrítve elénk tárja, mi ma a Fidesz-politika. Egyúttal nagy erőbedobással zajlott a párt történetének “kiegyenesítése”, mintha a Fidesz kacskaringós útja során mindig is ugyanazt képviselte volna. A belterjes kollégiumi csapatról és a törtető ifjútörökökről szóló kritika a Fidesz saját elbeszélésében az országépítők mítoszává alakul át. Félreértés ne essék: a politikához hozzátartozik, hogy valaki el tudja mondani önmagáról, hogy ő kicsoda, micsoda, mit képvisel és kivel szemben teszi ezt. A Fidesz és a “NER” hősmítoszának folytatólagos felhabosodása egyben az ellenfelek kritikája is, hogy tudniillik nekik nincs sztorijuk önmagukról.

A kongresszus minden egyes felszólalása – talán egyedül Navracsics Tibor volt a kivétel, érthető okokból – a politikai ellentétek kifeszítéséről szólt, hogy a kritikusok agyát igenis öntse el a vörös köd és bőszen idézzék a legújabb kövérizmusokat. Vagyis, azokhoz képest határozzák meg saját magukat.

Navrasics Tibor
Fotó: Berecz Valter

Szóval jól esne ugyan kiadni a feszültséget a beszédeken való felhördülésekkel, de talán többre jutunk, ha megnézzük, hogyan győzött egy olyan évben a Fidesz, amikor nem is tartottak választást.

Egy évvel ezelőtt a Fidesz súlyos bajokkal nézett szembe. A reklámadó miatt bekeményítő RTL politikus híradói, a magát szó nélkül leteríteni nem hagyó Simicska Lajos ellentámadásai, a kitiltási ügy kínos fordulatai, mindezekkel szoros összefüggésben a fideszes korrupciós botrányok hírének széles körű elterjedése, az internetadó nyomán keletkező tüntetéshullám, az elvesztett időközi választások, a látványosan romló közvélemény-kutatási adatok jelezték: nagy a baj.

Orbán és pártja mostanra túljutott ezen a krízisen.  A fordulat oka, ezt a ma született unokák is tudják, a menekültkrízis.

Pontosabban az, hogy kormányzati értelmezés szerint nem a menekültek, hanem a “migránsok”, a “gazdasági bevándorlók” “rohanják le” a kontinenst, ők “veszik el a munkánkat”, velük nem tud mit kezdeni a béna Európai Unió, ők hozzák a nyakunkra a terrorveszélyt, s őket tartóztatta fel a kerítéssel a potens orbáni nemzetállami politika, egyetértésben a magyar néppel.

A konkrét megoldásokról lehetne értelmes politikai vitát folytatni, de a menekültektől való félelem felülír mindent a társadalom széles rétegeiben – nem csoda, hogy a kormány a leegyszerűsítő, érzelmi válaszokat propagálja. A Habony-művekben tudták: az idegenellenesség és az ismeretlentől való félelem, meg a nacionalista nézetekre való hajlam és a jóléti sovinizmus meghatározó jellegzetességei a magyar társadalomnak. Így ha erre kampányt, sőt kampányok sorát építik,

nem nyúlhatnak mellé.

A menekültügyben Orbán ismét használhatta a nacionalizmus, a Brüsszel-kritika, a sérelmi politika ütőkártyáit. Tovább bővíthette a baloldal és a liberálisok (más orbáni szövegváltozatokban: a liberálisok jármába hajtott baloldal) bűnlajstromát azzal, hogy immáron a korlátlan befogadás híveiként bélyegzi (!) meg őket. Az egyre inkább fundamentalista orbáni politika európai bejáratra is talált: a muszlim “lerohanással” szemben a keresztény Európa “védelmezése” sajátosan rezonál a bevándorlással kapcsolatos nem új keletű és sokrétű európai politikai vitákra.

Orbán szerint pártjának nem igaza van, hanem igaza lesz.

Abban az értelemben biztosan, hogy jóval előbb látja másoknál, hova akar és hova lehet eljutni egy politikai konfliktusban. Nyáron még morális leckéztetéssel illették sokan a magyar kormányfő kerítését, aztán néhány hónap leforgása alatt a befogadásellenes gondolatok követőkre találtak az európai társadalmakban. Nem egy európai politikus ugyanarra lyukadt ki, mint Orbán. Ettől még nem Orbán diktálja az európai közös álláspontot – amit amúgy hol hiányol, hol feleslegesnek tart -, ám a számkivetés helyett a fintorgó odafigyelés lett a vele kapcsolatos viszony meghatározó eleme.

Fotó: Berecz Valter

Amikor pedig az Európai Unió vezetői Törökországgal boltolnak a menekültek feltartóztatása érdekében, vagy amikor a 38 milliós Lengyelországban kerül hatalomra Orbán egyik legközelebbi szövetségese, akkor már nehéz Orbán rendszerét európai defektnek tekinteni. A folyamatok abba az irányba tartanak, hogy Orbán elfogadtathatja saját berendezkedését mint az egyik lehetséges európai demokrácia-értelmezést (Orbán az egyedül lehetségesnek tartja ezt, de ez most mindegy). Akkor pedig hosszú távra leszerelheti a közösségi demokráciavédelmi eljárások sorát – nem mintha ezek eddig sok vizet zavartak volna.

Egyszóval, Orbán nemcsak kommunikációs mentőövet látott a menekültkrízisben, hanem minden szegletében bejátszható politikai-ideológiai-retorikai terepet.

Nem tudnám megmondani, hány lépésben állt össze a 2015 folyamán kibontakozó komplex válasz, de tény, hogy megvalósult. A politikai korrektség ellen intézett támadások arra szolgálnak, hogy mindenféle régi konvenció szűnjön meg azzal kapcsolatban, hogy mi és főként hogyan mondható ki. Ne legyen akadály, ha a tényeket összeesküvési teóriákra, a politika szerves részét képező érzelmeket nyílt indulatkeltésre váltják át. Így lehet elérni, hogy a menekültügy napi szintű félelemként jelenik akár olyan településeken is, ahol aztán végképp soha egyetlen menekültet sem láttak.

Az emberek ettől még ismerik az oktatás és az egészségügy sanyarú helyzetét, érzékelik a társadalom széthasadását, a gazdaság gyenge pontjait, tudnak az országos és helyi korrupciós ügyekről. Csakhogy az orbáni szisztéma lényegéhez tartozik a függőségi hálózatok kiépítése a társadalom minden szegmensében. Ezeken kívül nincs élet egy olyan országban ahol az állami pénzek és az állam által felügyelt uniós pénzek adnak a legtöbb embernek megélhetést. Az ellenzéki politikai cselekvés költsége és kockázata tehát hatalmas.

Aki erre az útra lép, hamar megtapasztalja, milyen ritka arra a levegő.  

A probléma másik oldala, hogy a pártos és nem pártos ellenzék gyenge. Nincs olyan politikai, társadalmi hálózat, ami az orbáni politikával versenyezni tudna. A régi struktúrák szétmállottak, újak nem épültek. Emellett még mindig tart a “hogyan jutottunk ide, kinek a hibája?” típusú viták sora, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a Fideszt eltérő alapállásból kritizálók egymással összekapcsolódjanak. Ki tudja, talán az ilyen viták nem spórolhatók meg. Talán messzebbre is vezetnek, mint a céljait meghatározni képtelen összefogás az összefogásért. Vagy nem. Mindenesetre stabil önképpel, működőképes és kiterjedt hálózattal rendelkező, ideológiai kapacitásokkal rendelkező ellenzék ma csak nyomokban akad.

Fotó: Berecz Valter

Orbán nemcsak hogy túlélte 2015-öt, de megszilárdította hatalmát. Fennen hirdeti, hogy gyökeresen változtatott a politikai módszereken, az intézményeken és hogy ezeket az intézményeket el is foglalta. “Mi adtuk” a köztársasági elnököt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, alkotmánybírákat, számvevőszéki vezetőket, sorolta Orbán kongresszusi beszéde záró szakaszában.

Övék, sőt övé az ország.

Akinek ez nem tetszik, abban bízhat, hogy volt már, amikor megingott ez a szilárd építmény. Magát megszervezni képes ellenfél nélkül viszont legfeljebb palotaforradalom lehet – majd, egyszer. De attól csak annyi változna, hogy egy ideig izgalmasabbak lennének a pártkongresszusok.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Felcsút, 2014. október 24.
Felsorakoznak a csapatok a magyar Országgyűlés és a brit parlament labdarúgócsapatának mérkőzése előtt a felcsúti Pancho Arénában 2014. október 24-én. Az Országgyűlés csapata 8-1-re nyert. Jobbról a nyolcadik Kövér László házelnök.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.