Tudomány

Több ezer éves kardot találtak Egyiptomban

Ministry of Tourism and Antiquities / Facebook
Ministry of Tourism and Antiquities / Facebook

Több mint 3000 éves katonai erődítményt tártak fel Egyiptomban, benne számos pompás leletre bukkantak – írja a Live Science. Az ásatások helyszínén barakkokat, élelmiszerraktárakat, sütőket, adagedényeket és több fegyvert is találtak.

Mind közül a legkiemelkedőbb egy hieroglifákkal díszített hosszúkard, amelyen II. Ramszesz fáraó neve is szerepel. A kard egy olyan térséghez közeli helyiségből került elő, ahol az ellenséges erők megpróbálkozhattak volna betörni az erődbe, így feltételezhető, hogy a fegyvert valóban harcra szánták.

A létesítmény egyébként a Nílus nyugati deltájánál állt, egy olyan területen, ahol a katonák a nyugati sivatagból és a Földközi-tengerről betörő ellenségnek egyaránt útját állhatták. Az ott talált fegyver azt jelzi, hogy az erőd jól felszerelt volt, talán még ott helyben is képesek lehettek új harci eszközöket előállítani.

A felfedezés jelentős, ugyanis sokat elárul arról, miként működött Egyiptom hadserege II. Ramszesz uralkodása alatt. A régészek már korábban is bukkantak II. Ramszesz országlása alatt épült erődítményekre, ám egyik sem maradt fenn ilyen jó állapotban.

A szakértők szerint a kardot kitüntetésként kaphatta a hadsereg egyik magas rangú tisztje, mivel a fáraó nevével ellátott fegyver tekintélyes ereklyének számított.

Kapcsolódó
Megvizsgálták Tutanhamon földön kívüli fegyverét
A tőr vasmeteorit felhasználásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik