Az egyik leginkább szembetűnő hasonlóság az emberek és az emlősök többsége között, hogy 5 ujj található a végtagjaikon. A Live Science annak járt utána, miért van ez így.
Az emlősök a Tetrapodák főosztályába tartoznak, amely magában foglalja a hüllőket, a kétéltűeket és a madarakat is. Ebben a csoportban a hagyományos végtagokkal nem rendelkező állatoknak is öt ujja van a csontváza szerint – például a bálnáknak és a fókáknak is öt ujja van az úszószárnyában. Van persze néhány eltérés: a lovaknak csak egy lábujja van, a madaraknak pedig egy összeforrt ujjcsont van a szárnyuk végén. A tudósok szerint azonban ezeknek az állatok is öt ujjuk van embrióként, ám a születés előtt egybeolvadnak, vagy eltűnnek.
Thomas Stewart, a Penn State egyetem evolúciós biológusa szerint ezt a folyamatot nagyrészt a Hox gének diktálják. Ezek a gének olyan fehérjéket kódolnak, amelyek segítenek szabályozni más gének aktivitását, be- vagy kikapcsolva azokat. Fontos szerepük van abban is, hogy a testrészek a megfelelő helyükre kerüljenek az állat testében az embrió fejlődése során. Mint ilyenek, részt vesznek a négylábúak csontvázának kialakításában is, amit úgy kiviteleznek, hogy segítenek az SHH, vagyis a sonic hedgehog gén által létrehozott fehérjéket úgy irányítani, hogy azok aktiválják és blokkolják egymást a szövetek létrehozása során.
Stewart szerint senki sem tudja biztosan, mikor alakult ki ez az ötujjas alapvetés. Az első állatok, amelyek ujjakat növesztettek, nagyjából 360 millió évvel ezelőtt halakból fejlődtek ki, és nyolc ujjuk volt. Később azonban minden bizonnyal lett egy olyan közös ős, akinek öt ujja volt, és ezt a mintát továbbadta a leszármazottaknak. Vannak kutatók, akik szerint az úgynevezett csatornázás révén egyes gének idővel stabilabbá válnak, és kevésbé valószínű, hogy mutálódnak, ám nem mindenkinek ez a meggyőződése.
Kimberly Cooper, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem evolúciós fejlődési genetikusa rámutat, hogy egy, a Nature folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a polidaktilia, vagyis sokujjúság pusztán a korábban említett sonic hedgehog gén egyetlen nukleotidjának mutációjával is megtörténhet. Ez azonban sokkal ritkább rendellenesség, mint az ötnél kevesebb ujj. Ennek hátterében az úgynevezett pleiotrópia állhat, amelynek lényege, hogy bizonyos gének több mindenért is felelősek, így egy olyan mutáció, amelytől több ujjunk lehetne, más, nem kívánt mellékhatásokkal is járna, például más testrészek deformációjával.