Tudomány

Hétvégén látható lesz egy üstökös, mielőtt 400 évre eltűnik

Dan Bartlett / NASA / AFP / Getty Images
Dan Bartlett / NASA / AFP / Getty Images

Hétvégén láthatóvá válhat egy üstökös mielőtt 400 évre eltűnik a Föld közeléből – írja a The Guardian. A C/2023 P1 (Nisimura) nevű égitestet 2023. augusztus 12-én fedezte fel Nisimura Hideo, egy japán amatőr csillagász.

Amint lapunk korábban beszámolt róla, az üstökös szeptember 18-án lesz napközelben, ekkor a Merkúrnál is közelebb kerül a Naphoz, látszó fényessége pedig elérheti a három magnitúdót, így akár szabad szemmel is megfigyelhető lenne, ha nem látszana nagyon kis szögtávolságra a Naptól.

A csillagászok szerint szeptember 10-e környékén, vagyis most hétvégén lehet a legérdemesebb próbálkozni a megfigyelésével, amikor még halványabb, de könnyebben észlelhető lesz.

A szakértők úgy gondolják, egy egyszerű távcsővel könnyen észrevehető lesz a kométa, de kedvező feltételek esetén akár szabad szemmel is képesek lehetünk megpillantani.

Amikor egy üstökös megközelíti a Napot, a benne található jég gázzá és porrá alakul, amelyek egy csóvát alkotnak. Az égitest csóvája visszaveri a napfényt, ezért válik láthatóvá a Földről. A Nisimura üstökös csóváját már egy magyar asztrofotósnak, Majzik Lionelnek is sikerült megörökítenie.

Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól. Ezután távolodni kezd, majd eltűnik szemünk elől, és legközelebb csak 437 év múlva tér vissza újra a Nap közelébe.

Szeptemberben nem a Nisimura az egyetlen objektum, amelyet érdemes lehet megfigyelni, ugyanis hat év után újra a Föld közelébe kerül a 103P/Hartley üstökös is. Ennek észlelésével leginkább szeptember 6. és 22. között érdemes próbálkozni.

Kapcsolódó
Örökre eltűnhet az év üstököse
Lehetséges, hogy a C/2022 E3 (ZTF) jelű objektum el fogja hagyni a Naprendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik