„Midőn ugyanis László grófot lefejeznék és már három csapással megsebezve, hátrakötött kézzel a földön feküdt, a maga erejéből felkelt, felállt és elég érthető hangon azt mondotta, hogy a reámért három sebet elviselvén, ezzel a jog beéri. […] Gyorsan elindult, de néhány lépés után megbotlott a rajtalévő ruhában és arcra esett; ekkor […] mégis lefejezték” – számol be Hunyadi László kivégzéséről Cronica Hungarorum című művében a kortárs történetíró, Thuróczy János.
Bár minden más forrásból hiányzik a Thuróczy szerint is „nem kicsiny csoda”, miszerint László három csapás után még felállt és beszélt, de Bonfinitől a pápai követig mindenhol azt találjuk, hogy az ifjú feje csak a bakó negyedik csapására vált el a testétől.
A Hunyadiak ma is élő, rendkívül mély tisztelete okán nem szokás megkérdőjelezni fenti jelenet valóságtartalmát, miként László halálának körülményei is axiómaként vésődtek a köztudatba. A gyenge, idegen származású király tőrbe csalta, majd korábbi esküjét megszegve kivégeztette a nagy magyar törökverő elsőszülött fiát, elvetemültségében ráadásul arra a jogra is fittyet hányt, hogy három „eredménytelen” csapás után szabadon kellett volna engednie.
A valóság azonban finoman szólva is sokkal árnyaltabb ennél, sőt: tetteiért a kor bármely európai udvarában hóhérkézre adták volna, néhol a legszörnyűbb kínhalál várt volna rá. Miért kellett Hunyadi Lászlónak meghalnia? Hogyan történhetett maga a kivégzés? Dr. Pálosfalvi Tamás történészt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Kettős hatalom: a király és a Hunyadiak
Az 1440-ben megkoronázott V. László 1453-ban ténylegesen is elfoglalta a magyar trónt, ezzel Hunyadi János kormányzói megbízatása hivatalosan megszűnt, miként minden, ezzel járó jogosítványa is visszaszállt az uralkodóra. Pontosabban visszaszállt volna, ő ugyanis nem adta „vissza” a királyi birtokokat, jövedelmeket, a királyi sereg irányítását, és elég erős volt ahhoz, hogy dacoljon a koronával. Ezzel aztán egyfajta kettős hatalom alakult ki a Magyar Királyságban, ahol törvény szerint a király uralkodott, a gyakorlatban azonban Hunyadi János.
Egészen 1456 augusztusában bekövetkezett haláláig, amikor családfői tekintélyét, óriási vagyonát és familiárisainak tömegét a húszas évei közepén járó Hunyadi Lászlónak kellett volna átvennie, ám a tényleges vezető szerepet minden jel szerint annak nagybátyja, Szilágyi Mihály vitte.
Hiányos a tudásunk Lászlóról. Kapott ugyan tisztségeket, rövid ideig horvát-szlavón bán volt, apja képviseletében harcolt a Felső Részeken (a mai Szlovákia területén), ám úgy tűnik, János nem igazán tudta eldönteni, pontosan milyen szerepet szán idősebb fiának
– mondja a 24.hu-nak Pálosfalvi Tamás.
Szilágyi Mihály hosszú éveket töltött sógora mellett, jelentős szerepet játszott a nándorfehérvári diadalban, valószínű, hogy Hunyadi katonái inkább benne látták a nagy törökverő utódát, mint Hunyadi Lászlóban. János döntése volt, vagy a pillanatnyi erőviszonyok hozták-e így, nem ismert, de a lényeg, hogy a Hunyadi família irányításában Szilágyié volt a döntő szó.
Cillei-gyilkosság: felségárulás
János halálával alkalom adódott, hogy az uralkodó végleg kivegye a Hunyadiak kezéből a királyi hatalom alapjait képező vagyont és jogosítványokat. Nem valamiféle támadásról volt itt szó, V. László azt követelte vissza, ami törvény szerint is őt illette, és ebben már az ország közvéleménye is mellette állt. A főpapság, a bárók összessége és a nem Hunyadi-familiáris köznemesség többsége már 1456 tavaszától a király követeléseit támogatta.
Szilágyi és Hunyadi László azonban nem engedett, és bizony volt is mire támaszkodniuk: Erdély és a későbbi Partiumot alkotó terület, valójában a fél ország az uralmuk alatt állt, illetve Hunyadi János nimbusza, a nagy törökverőhöz való erős kötődés nagyban növelte híveik számát. Egy szó, mint száz, a patthelyzet János halála után is feloldhatatlannak bizonyult.
Az enyhülés lehetősége 1456 novemberében jelent meg hosszas tárgyalások eredményeként, amikor Szilágyi ígértet tett, hogy átadja az uralkodónak az oszmánokkal szemben kulcsfontosságú déli erődöt, Nándorfehérvárt. V. László nagybátyja, Cillei Ulrik kíséretében érkezett, ám amikor beléptek a várba, a kapu bezárult mögöttük, zsoldosaik a falakon kívül rekedtek.
A számos forrás ellenére képtelenség hitelesen rekonstruálni a történteket, de annyi biztos, hogy november 9-én Cilleit meggyilkolták. Magyarország egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú báróját, a király édesanyjának bátyját halálra szúrták és kaszabolták. Nem tudjuk, ki rántott először kardot, de a vendégek fegyveres kíséretének kizárása elég erősen utal arra, hogy a házigazdák valamit terveztek.
A király esküje
A történész kiemeli: „tettükkel felégették az utolsó, kompromisszumhoz vezető hidat is maguk mögött, ezen a ponton a közvélemény is ellenük fordult”. A gyilkosság után elbocsátották Ulrik katonáit, az uralkodót pedig Temesvárra hurcolták és megeskették, hogy nem fog bosszút állni, majd elengedték.
V. László fogadalma axiomatikus pontja a magyar történetírásnak, történeti tudatunkban innentől válik nemzeti hősünk fia egy szószegő, idegen király áldozatává. Ha azonban a tényeket tekintjük, egyrészt a királyi esküre nincs semmiféle objektív bizonyíték, másrészt a kor értékrendje szerint a kikényszerített eskü az egész keresztény világban eleve érvénytelen.
Nézzük még egyszer, a laikus szemével, hogy mi történt. Hunyadi és Szilágyi a fegyveresek kizárásával gyakorlatilag foglyul ejtették a magyar királyt, akinek hatalma Istentől származik, fején a Szent Korona, halandó számára érinthetetlen. Megölték egyik legközelebbi rokonát és szövetségesét, majd elrabolták és megzsarolták büntetlenségük érdekében. Főbenjáró bűnöket követtek el.
Magyarországon azonban nem volt „divat” a politikai gyilkosság, így annak retorziójára sem állt készen gyakorlat, de a végkifejlet logikusan következik – legalábbis első ránézésre.
Összeesküvés a király ellen
A történet közismert folytatása szerint a Hunyadiak ellenfelei telebeszélték a király fejét, hogy álljon bosszút, V. László ezért Budán 1457 márciusában tőrbe csalta a Hunyadi fiúkat és néhány hívüket. Ez a „hunyadista” álláspont dogmává merevedett a Mátyás korától datálható történeti források hatására, viszont Pálosfalvi Tamás új kutatásai alapján úgy véli, nem így történt. A történész rekonstrukciója alapján
A cél a meglévő de facto hatalom törvényesítése, vagyis a magyar korona volt, és erre ebben az időben kedvező lehetőség nyílt. V. László cseh királyként ugyanis igencsak útjában volt Podjebrád György csehországi kormányzónak, III. Frigyes császárnak, V. László korábbi gyámjának pedig Ausztriára fájt a foga. Elképzelhető, hogy III. Kallixtusz pápának sem lett volna ellenére a Habsburg király eltávolítása, az egyházfő ugyanis az oszmánok elleni offenzív politika folytatásának biztosítékát látta a Hunyadi pártban.
Valószínűleg nem tervezték meggyilkolni az uralkodót, csak valamilyen módon kivonni a forgalomból. Pálosfalvi Tamás szerint „ezt követően a kisebbik Hunyadi fiút, Mátyást akarhatták a trónra ültetni, vannak arra utaló jelek, hogy már Hunyadi János is így gondolkodott”.
Újlaki, az áruló
Az összeesküvésbe megpróbálták a Hunyadiakkal amolyan kutya-macska barátságot ápoló Újlaki Miklóst, az ország egyik legnagyobb birtokosát, V. László bizalmasát is bevonni. A szervezkedés azonban kitudódott, és a dolog fordítva sült el: 1457 márciusának közepén lovas játékokat rendeztek Budán, az eseményre érkező Hunyadi testvéreket és velük tartó párthíveiket lefogták – minden bizonnyal Újlaki árulta be őket.
Egy korabeli német nyelvű „hírlevél” ugyanis tudni véli, hogy Újlaki Miklós mutatta be a királynak a szervezkedést lebuktató okiratot, rajta a résztvevők pecsétjeivel, amelyek alapján azonosíthatták őket. Pálosfalvi Tamás pedig felfedezett egy oklevelet, amelynek hátuljára írt feljegyzésben egy Hunyadi-párti klerikus a Megváltót eláruló Júdáshoz hasonlította Újlakit.
A királyi tanács azon nyomban összeült, és Hunyadi Lászlót halálra ítélte, de a vád nem a Cillei-gyilkosság, hanem a király elleni lázadás volt
– mondja a történész, és ismét hangsúlyozza: mindez a legújabb kutatási eredményeken alapuló rekonstrukció.
Bármennyire is nehéz ezt a Hunyadiak dicsőségének fényében elfogadnia az utókornak, de Hunyadi Lászlót törvényes ítélet alapján, jogszerűen végezték ki. A felségsértés, a király elleni lázadás egyenként is bárhol Európában főbenjáró bűn volt, Angliában vagy Franciaországban a legkegyetlenebb kínhalállal büntették.
Hányszor sújtott le a hóhér?
Lászlót március 16-án az éj leple alatt a budai Friss-palota előtti téren végezték ki. Kerülték a felhajtást, félő volt ugyanis, hogy Hunyadi János emléke okán feltámad a népharag fia védelmében. Az ítélet fővesztés volt, a nagy kérdés pedig az, hányszor sújtott a bakó? Mint említettük, a források három-négy csapást említenek, de nem tudni, honnan és kitől származik ez az információ, és mennyire írható inkább a későbbi mítoszteremtés számlájára. Olyan szokásról sem tudunk, amely visszaadta volna a három csapást túlélő elítélt szabadságát.
Az „évszázad” kivégzéséhez nyilvánvalóan tapasztalt, munkáját mesterfokon űző hóhért alkalmaztak, a halálra ítélt gallérját eltávolították, haját levágták. Innentől kezdve gondoljunk bele, ha mégoly életlen is a pallos vagy a bárd, akkor is többkilós vas pengéről beszélünk, amivel egy férfi teljes erejével ütést mér a nyaki csigolyákra. Mint amikor fát hasogatunk. Nyilván bárki hibázhat, elképzelhető többszöri csapás, ám kizárt, hogy László a harmadik után felállt és beszélt volna.
Magyarázat persze erre is adódik: a korabeli Cillei-krónika szerint V. László mégiscsak meg akarta bosszulni Cillei halálát, ezért utasította a bakót, hogy okozzon Hunyadinak annyi szenvedést, amennyit a grófnak kellett elszenvednie 1456 novemberében. A kivégzés után azonnal el is temették, nem akarták, hogy a Hunyadiakkal szimpatizáló ferencesek valamiféle szentkultuszt alakítsanak köré – a rend és a család kapcsolata a nándorfehérvári diadallal vált szorossá, a várat ugyanis a ferencesek által szervezett és vezetett keresztes had segítségével védték meg. Utóbb Szilágyi Mihály a gyulafehérvári székesegyházba szállíttatta unokaöccsét.
Az összeesküvés elfogott résztvevőit börtönbe zárták, Mátyást pedig az uralkodó májusban Bécsbe vitte – amint elhagyta Budát, a rabokat hagyták megszökni a börtönből. V. László nem használhatta ki győzelmét, 1457. november 23-án váratlanul meghalt, a 17 éves királlyal feltehetően leukémia végzett.
Kiemelt képünkön Madarász Viktor: Hunyadi László siratása című műve.
