A USS Indianapolis az első működőképes atombomba elemeit szállította 1945 júliusában a csendes-óceáni szigetre, Tinianra, majd a Fülöp-szigetek felé indult, hogy csatlakozzon a USS Idahóhoz és felkészüljön Japán inváziójára. Július 30-án, nem sokkal éjfél után aztán két japán torpedó találta el a hadihajót, ami kettétört, és 12 perc alatt elsüllyedt. Az ezt megelőző robbanássorozatot a fedélzeten tartózkodó 1196 emberből körülbelül 900-an élték túl, akik azt hihették, a vízbe kerülve fellélegezhetnek –írja a Múlt-kor.hu.
Abban a reményben, hogy némi rendet tarthatnak, több kisebb és egy nagyobb, több mint 300 fős csoport alakult ki közöttük. A következő napon két ellenség jelent meg a semmi közepén hánykódó, egyre fáradtabb túlélők között: a szomjúság és a cápák.
Cápák minden oldalról
Az állatokat, az agresszivitásukról híres óceáni fehérfoltú cápákat a robbanások zaja, a süllyedő hajó, a kifolyt olaj és természetesen a vér vonzotta a helyszínre. Először a vízen lebegő holttestekre csaptak le, később azonban még több cápa jelent meg, és a víz felszínén a fennmaradásért küzdő, folyamatosan mozgó embereket kezdték célba venni.
Ha hihetünk a sokkot kapó matrózok visszaemlékezéseinek, a több száz négyzetméternyi területen szétszóródott tengerészeket több tucat vagy akár száznál is több ragadozó támadhatta meg.
Az őrület határán
A félelemtől a legtöbben megmerevedtek, nem tudtak logikusan gondolkodni: sokan egymás ellen fordultak, az egyik csoport tagjai pedig a mentőcsónakból kapott minimális élelmiszert a vízbe ejtették, ami tovább ingerelte a cápákat. Ahogy telt az idő, egyre több matrózon lett úrrá a kétségbeesés: a meleg és a szomjúság miatt hallucinálni kezdtek, sokan nem bírták tovább, és ittak a sós tengervízből. Ők hamarosan habzó szájjal, duzzadt ajkakkal és nyelvvel rontottak társaiknak, gyakran veszélyesebbek voltak a többiekre, mint a körülöttük úszó cápák.
Négy napig tartott a borzalom, az Indianapolis 1196 fős legénységéből csupán 317-en maradtak életben. A becslések szerint közel 150 emberrel végezhettek a cápák, a többieket a téboly, a szomjúság és a fáradtság vitt a másvilágra. Ez volt minden idők legsúlyosabb cápatámadása, és egyben az amerikai haditengerészet történetének legmegrázóbb tengeri katasztrófája.
