A kártevő rovarok azóta keserítik meg az emberek életét, hogy őseink áttértek a földművelésre, és egyre inkább a megtermelt növények biztosították a közösségek életben maradását. Ma is ők jelentik az egyik legnagyobb veszélyt akár termesztett, akár kedvtelésből tartott vagy a természetben előforduló növények számára.
A védekezés dandárját még mindig az emberre és a környezetre is veszélyes vegyszerek jelentik, amelyek arányát minden tudományos érv, de még a józan ész szava alapján is csökkenteni kellene. Különösen igaz ez az emberiség több mint felének otthont adó városokra. A leginkább egészség- és környezetbarát módszer nyilvánvalóan a biológiai védekezés: ez a biológiai sokféleség által nyújtott egyik legfontosabb szolgáltatás (úgynevezett ökoszisztéma-szolgáltatás), éves gazdasági értékét világszerte több mint 400 milliárd dollárra becslik.
Az emberi tevékenység azonban több oldalról is aláássa ezt az értéket. Egy nemzetközi kutatócsoport a közelmúltban arra kereste a választ, globális szinten milyen hatást gyakorolnak a városok fent említett ökoszisztéma-szolgáltatásra. A projektben a magyar Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), a Müncheni Műszaki Egyetem és a francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársai fogtak össze, tanulmányuk a Science of The Total Environment című szaklapban jelent meg. Dr. Korányi Dávid ökológussal, az ÖK tudományos munkatársával, a tanulmány első szerzőjével beszélgettünk.
A levéltetvek kártétele
A rovarkártevő igencsak szubjektív fogalom, ide értünk valójában minden rovart, amely a kultúrnövényeinket megtámadja – például fogyasztja, vagy a tojásrakás során elváltozásokat idéz elő rajta. Ám ha ugyanaz az állat épp az ember számára gyomnak tekintett, idegenhonos, allergén stb. növényen táplálkozik, máris hasznosnak tűnik a szemünkben.
Témánk szempontjából azonban valóban kártételről van szó, városi környezetben pedig növényvédelmi szempontból az egyik legjelentősebb csoportot a levéltetvek jelentik. Világszerte több mint 4000 fajuk ismert, a közös bennük, hogy általában néhány milliméteresre nőnek, kisebb-nagyobb kolóniákban élnek, és robbanásszerű szaporodásra képesek. Az általuk okozott kár ezért gyakran gyors és látványos.
Szúró-szívó szájszervükkel szívogatják a nedveket a levelekből, friss hajtásokból, rügyekből, emiatt a növény kondíciója gyorsan romlik, visszamarad a fejlődésben, végül el is pusztulhat
– mondja a 24.hu-nak Korányi Dávid.
Emellett cukrokban gazdag nedvet, úgynevezett mézharmatot bocsátanak ki. Ez a ragacsos anyag a növény nagy felületét boríthatja be, gátolja a légzést, a fotoszintézist, ami további jelentős állapotromláshoz vezethet. Az érdekesség kedvéért: sok hangyafaj kifejezetten kedveli a magas energiatartalmú folyadékot, szó szerint fejik a tetveket, és védelmezik őket a ragadozó rovaroktól. Ha viszont a mézharmat nem az elvárt minőségben készül, a hangyák átmehetnek ragadozóba, és inkább elfogyasztják „haszonállataikat”.
Városokban sokkal több a kártevő
A levéltetvek éves fejlődése meglehetősen bonyolult, a körülményektől függően szárnyas és szárny nélküli, valamint ivarosan és ivartalanul szaporodó alakok, illetve nemzedékek válthatják egymást. Az első egyedek az ősszel lerakott tojásokból tavasszal fejlődnek ki egy-egy ígéretes tápnövényen, innentől kezdve pedig szűznemzéssel (elevenszüléssel) szaporodnak, elképesztő ütemben.
A nyár során fejlődő egyedek közül egyesek szárnyas alakokká alakulnak át, amelyek a légmozgások segítségével akár nagyobb távolságokat is képesek megtenni más fő gazdanövény vagy nyári tápnövény után kutatva. Szárnyas alakok ősszel is megjelennek, amelyek visszatérnek a fő gazdanövényre, és ott tovább szaporodnak.
Részben a repülés képességének és a populációk elképesztően gyors növekedése okán a levéltetvek könnyen és gyorsan terjednek, meghódították a városokat is, sőt kifejezetten jól érzik magukat, tobzódnak az emberi településeken, kis túlzással akadály nélkül szívogatnak a parkok növényzetén, vagy akár a balkonládákban, ablakpárkányon nevelgetett virágokon. A Korányi Dávid vezette – metaanalízisen, azaz azonos kutatási kérdéssel foglalkozó tudományos publikációk eredményeinek elemzésén alapuló – kutatás kimutatta:
Az egyik fő ok az ízeltlábú ragadozók hiánya, természetes ellenségeik nagy részét ugyanis a levéltetvek a városokon kívül hagyták. A legközismertebb tetűfogyasztók a katicák: röpképtelen lárváik és a viszonylag jól repülő kifejlett bogarak is nagy mennyiséget falnak fel belőlük. A nőstények sokszor már eleve a fertőzött növényekre helyezik petéiket, ahol már a lárvák nagy pusztítást tudnak végezni a levéltetvek körében.
Kizártuk a ragadozók nagy részét
A katicák jó terjedési képességű ragadozók, szárnyaiknak köszönhetően nyomon követik zsákmányukat, és aktívan keresik a tetvek telepeit. De ez önmagában kevés, az állomány megfelelő szabályozásához szükség van más ragadozókra is, Korányi Dávid a többi között a fülbemászókat emeli ki, mint jelentős fogyasztókat, de számos egyéb ízeltlábú csoportot is említhetnénk. A baj velük az, hogy az ide tartozó fajok többsége nem tud repülni. Hiába pusztítanák nagy mennyiségben a tetveket, a városi környezetben nem tudnak hatékonyan terjedni: egy forgalmas út is áthatolhatatlan akadály azoknak, akik gyalogszerrel járnak vadászni.
A természetes ellenségek jelenléte nagyban függ a városi élőhelyek minőségétől, mint például a növényzet változatosságától és a fenntartó kezelések gyakoriságától, valamint attól, hogy milyen távolságra vannak egymástól, illetve a városszéli, természetesebb élőhelyfoltoktól elszigetelve
– sorolja a szakember.
A levéltetvek egyedszámát ráadásul a hőmérséklet is erősen befolyásolja. A beépített környezet sokkal melegebb, úgynevezett hőszigetek alakulnak ki, a melegben pedig a tetvek gyorsabban fejlődnek és aktívabban szaporodnak – ez egy másik fontos oka annak, hogy ilyen nagy számban lepték már el a városainkat.
Összességében tehát kártevőink magas számát önmagunk idéztük elő: optimális körülményeket biztosítunk számukra, ahonnan ráadásul kizártuk természetes ellenségeik egy jelentős részét. Minél nagyobb mértékű az urbanizáció, úgy gyengül az ízeltlábúak által biztosított biológiai szabályozás szintje.
