Tudomány

Fertőzött sertésszívet ültettek be egy férfibe

Vírust találtak abban a genetikailag módosított sertésszívben, amelyet elsőként ültettek emberbe az Egyesült Államokban – írja az MTI az AP-re hivatkozva. A műtétet idén januárban hajtották végre, az 57 éves David Bennett azonban márciusban elhunyt. Az okokat kutatva a szakértők egy vírust fedeztek fel a szívben, azt egyelőre nem tudni, hogy a mikroorganizmus szerepet játszott-e a beteg halálában.

A Marylandi Egyetem orvosai csütörtökön közölték, hogy azonosították a sertés citomegalovírust a disznó szívében, de nem találták jelét annak, hogy aktív fertőzést okozott volna.

Az állati szervek emberi beültetésével kapcsolatos egyik fő aggodalom, hogy a transzplantációval új kórokozók terjedhetnek át az emberre.

Bartley Griffith, a beavatkozást végző sebész szerint egyes vírusok úgy bújnak meg a szervekben, hogy nem idéznek elő betegséget, és amolyan potyautasokként vannak jelen. Muhammad Mohiuddin, az egyetem idegen szervek beültetésével foglalkozó programjának igazgatója hozzátette, még kifinomultabb teszteken dolgoznak, hogy az efféle vírusok ne csússzanak át a rostán.

A vírus jelenlétéről először a MIT Technology Review című tudományos lap számolt be Griffith prezentációjára hivatkozva, amely a múlt hónapban hangzott el az Amerikai Transzplantációs Társaság konferenciáján. Az orvosok évtizedek óta vizsgálják, hogy miként lehetne állati szerveket használni életmentő átültetésekhez. A marylandi Hagerstonból származó Bennett azért jöhetett szóba az úttörő beavatkozás első alanyaként, mert egyébként a biztos halál várt volna rá. Emberi szívet nem kaphatott, gépek tarották életben, minden egyéb gyógyulási lehetőséget kimerítettek.

Morsa Images / Getty Images Illusztráció.

A transzplantációhoz genetikailag módosították a sertésszívet, hogy megelőzzék a gyors kilökődést. A műtétet végző marylandi orvoscsoport szerint a donor sertés egészséges volt, a szövetségi egészségügyi szabályozó testület (FDA) által előírt minden tesztet elvégeztek rajta. Olyan telepen nőtt fel, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az állatok ne terjesszék a fertőzéseket. A sertést szállító cég, a Revivicor nem kommentálta az esetet.

Griffith elmondta, hogy páciense nagyon beteg volt, a műtét után azonban szépen lábadozott, amikor egy reggel rosszul érezte magát, tünetei fertőzésre vallottak. Orvosai több tesztet is elvégeztek, egy sor antibiotikumot, antivirális és immuntámogató szert adtak a férfinek. A sertésszív azonban megduzzadt, megtelt folyadékkal, és végül megállt.

Griffith szerint a reakció nem olyan volt, mint általában egy szervkilökődés. „A vírus okozhatta a szív megduzzadását? Őszintén szólva nem tudjuk” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik