Az advent vagy ádvent jelentése eljövetel, a karácsonyi ünnepre való készülés időszaka. Hagyományosan első vasárnapjára esik az egyházi év kezdete, maga a karácsonyi ünnepkör pedig egészen vízkeresztig, azaz január 6-áig tart. A mai római liturgiában advent ideje a december 25. előtti négy vasárnap és a közéjük eső 18–24 hétköznap.
A kezdőpontját nem lehet pontos dátumhoz kötni, a november 30-ai Szent András naphoz legközelebbi vasárnap, vagy karácsony napjától számolunk vissza négy vasárnapot. Idén november 28-tól december 24-éig tart.
A négy eljövetel
A gallikán liturgia területén alakult ki, a korai századokban többször változott az ideje. A IV. században – amikor még vízkeresztkor kereszteltek – a keresztelésre szóló háromhetes előkészületi idő volt. Az V. században nagyobb hangsúlyt kapott, akkor Szent Márton napjától (november 24.) karácsonyig tartott. A mai, négy vasárnapos változatában valószínűleg Szent Simplicius pápa idejében jelent meg az V. század második felében.
Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt, a középkorban a négy vasárnap további jelentéssel bővült, az Úr négy eljövetelét állítja szemünk elé: először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor jön el.
Gyertyák: lila-lila-rózsaszín-lila
Ma az advent legismertebb szimbóluma a négy gyertya (három lila és egy rózsaszín), amelyekből minden vasárnap meggyújtunk egyet. A szokás 1840-ben gyökerezik, amikor Johann H. Wichern német evangélikus lelkész felfüggesztett egy szekérkereket az imatermében, és 23 gyertyát helyezett el rajta. Advent kezdetétől minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig, a falakat pedig fenyőgallyakkal díszítette.
A kerék és a fenyő a mai koszorúnk őse, a 23 gyertya pedig négyre csökkent, színük viszont a katolikus liturgiából eredő mögöttes jelentéssel bír: a lila a böjt és a bűnbánat színe, a rózsaszín pedig az örömé. Advent harmadik vasárnapja az úgynevezett Gaudete vasárnap, a latin kifejezés jelentése, „Örvendjetek” (az Úrban).
Boszorkányok az ólban
Az Úr eljövetelére a hívek bűnbánó lélekkel készültek, tilos volt bármiféle mulatság. Az 1611. évi nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig a házasságkötést is püspöki engedélytől tette függővé, az adventi időszak alatt lakodalmat, táncmulatságot nem tartottak.
A nép számára az adventi időszak kezdetét harangszó és a gyermekek kántálása jelezte, utóbbi egy köszöntő szokás volt a karácsonyi ünnepkörben: a kicsik az ablakok alatt énekszóval, csengetéssel ébresztgették a lakókat, nehogy lekéssék a hajnali misét.
Hiedelmek is bőven társulnak az adventhez, Erdélyben például úgy tartották, az adventi hajnali mise alatt a harangszó elől a boszorkányok házakba, ólakba húzódnak állati alakban, hogy később kárt okozzanak.
A mise idejére tehát az ajtókat, az ablakokat és persze az ólakat gondosan bezárták. Volt, ahol az első hajnali misére hívó harang köteléből az eladósorban lévő lányok szakítottak három kis darabot: pántlikájukban viselték ezeket farsangig, hogy az akkori mulatságokban sok kérőjük legyen.
Az adventi naptár
Az ugyancsak közismert és népszerű adventi naptár készítése is a XIX. századig nyúlik vissza, a ma használt verzió a XX. század elején alakult ki. A karácsonyt várva eleinte december első napjától naponta egy vallási témájú kis képet szúrtak a falra, krétával húztak vonalakat a padlóra jelezve az idő múlását.
De egy kisfiú, az 1881-ben született Gerhard Lang annyira türelmetlen volt, hogy nem kötötte le a képek akasztgatása, ezért édesanyja új ötlettel állt elő. Egy kartonlapra 24 ajtót vágott, mögé egy másikra ugyanennyi cukorkát ragasztott: a kisfiú minden nap kinyithatott egyet. Amikor pedig Gerhard felnőtt, piacra dobta anyja ötletét.
