A különböző okból elvégzett kasztráció az ókor óta ismert volt, ám a kasztrált templomi énekesek az ellenreformáció korában jelentek meg. Az énekes liturgiák során szenteknek és hősöknek kölcsönözték hangjukat, ez a szerepkör ugyanis nem illett az addig alkalmazott gyermekhangokhoz, a szerzetesek hangszínéhez, a falzettek vagy éppen a nők vékony hangjához.
– írja a Múlt-kor.hu.
Az 1600-as évek elején megjelent és hamar rendkívül népszerűvé vált opera sikerének egyik kulcsát is a kasztrált művészek jelentették. A kristálytiszta gyermeki hang egy felnőtt férfi tüdőkapacitásával ötvözve olyan virtuozitást tett lehetővé, amely elbűvölte a közönséget, amely minden különleges rész után azt skandálta: „Éljen a kés!”
Hentesek végezték
Egyes énekeseket a mai sztárokéhoz hasonló rajongás övezett, ezért családok ezrei álltak sorban a henteseknél, hogy a mutálást megelőzve, még fiuk pubertáskora előtt (12-13 éves kor körül) elvégeztessék a beavatkozást. Az iparosok nem csináltak belőle gondot, hogy disznót vagy embert heréltek, ám a törvények hivatalosan csak egészségügyi okból engedélyezték a kasztrálást.
A szülők súlyos sérülésre hivatkoztak – Itáliából legalább 20 olyan eset ismert, ahol disznóharapással indokolták a műtét szükségességét. A kegyetlen beavatkozást, vérveszteséget és fertőzéseket túlélő gyerekek egyetlen lehetősége az énekesi karrier maradt. Kénytelenek voltak átköltözni a zenei központok valamelyikébe, ám bárhová is mentek, durva versengésre számíthattak.
Az 1700-as években mintegy 4000 gyermeket kasztráltak, de közülük csak nagyjából minden 10. ért el sikereket. Közülük is párját ritkította Carlo Broschinak, alias Farinellinek XVIII. századi karrierje: igazi „világsztárnak” számított, királyok kegyeltjeként gazdag, befolyásos emberré vált.
Sokan bordélyokban kötöttek ki
A többségre azonban nehéz sors várt, akit a nagy siker elkerült, annak egyházi pályafutással kellett beérnie. Sokan kisebb kápolnák kórusaihoz csatlakoztak, de többségüknek még ez sem adatott meg, és ők kénytelenek voltak egyéb megélhetési forrást keresni. 1720-ban Rómában működött egy olyan bordélyház – és valószínűleg nem ez volt az egyetlen –, amelyben a prostituáltak kizárólag kasztráltak voltak.
A barbár „divatot” szerencsére viszonylag gyorsan visszavetette a tenorok és a női szopránok megjelenése már az 1700-as években, a felvilágosodás egyre terjedő eszméi pedig egyértelműen elítélték a kasztrációt. Az utolsó nemzetközi sztár, a szeszélyes viselkedésű Giovanni Battista Velluti 1861-ben halt meg, abban az évben, amikor a frissen kikiáltott Olasz Királyságban betiltották a kasztrációt.
A kasztráltak utolsó fellegvára a Pápai Állam maradt, ahol a gyakorlatnak végül X. Piusz pápa 1903. november 22-én kiadott rendelkezése vetett véget. A Vatikán utolsó kasztrált énekese, Alessandro Moreschi 1922-ben hunyt el.
