Tudomány bbc history

Egymillió európait adtak el rabszolgának

Algériai bázisokat használó berber kalózok évszázadokig fosztogatták a keresztény államokat, viszont Algéria gyarmatosításakor a franciák „barbárságban túltettek a barbárokon”.
Korábban a témában:

A mai Algéria területe 1516-tól tartozott az Oszmán Birodalomhoz, a szultánok helytartójaként a XVIII. század elejétől az algíri dej funkcionált. A dejek ugyan egyre nagyobb önállóságra tettek szert a Portával szemben, ám a helyi törzsfők és kalózvezérek is gyakran megkérdőjelezték az algíri hatalom fennhatóságát. Algéria gazdaságának első számú tartóoszlopa a kalózkodás és az erre épülő rabszolga-kereskedelem volt.

Egyes becslések szerint a XV–XIX. század között a főként algériai bázisokat használó berber kalózok több mint egymillió európait ejtettek foglyul és adtak el rabszolgának, az összerabolt áruk értékét felbecsülni is nehéz lenne.

A franciák nem fizettek

A XVIII. század végére, az Oszmán Birodalom jelentette védelem gyengülésével az európai hatalmak egyre kevésbé gondolták úgy, hogy ezt a több évszázados hagyományt tiszteletben kellene tartaniuk, ezért különböző összetételű keresztény flották többször is ágyútűz alá vették Algírt, az Egyesült Államok pedig a XIX. század első éveiben két háborút is indított a térség „kalózállamai”, Algír, Tunisz és Tripoli ellen. A második, 1815-ös ilyen hadjárat végén a meggyengült algíri dejnek nem volt más választása, mint beleegyezni abba, hogy többé nem engedélyezi a keresztények rabszolgasorba vetését.

Ez sem menthette meg azonban Algírt a gyarmatosítástól. A francia vezetőket Napóleon balsikerű egyiptomi kalandja óta csábította a gondolat, hogy megvessék a lábukat Észak-Afrikában, és ehhez végül egy a forradalmi időkre visszanyúló incidens jelentett megfelelő ürügyet a számukra.

Történt ugyanis, hogy még 1795–1796-ban a Francia Köztársaság két algíri kereskedőtől vásárolt nagy mennyiségű gabonát, akiket végül nem fizettek ki. A restauráció után X. Károly francia király sem volt hajlandó magára vállalni a köztársaság adósságát. A két kereskedő viszont a dejnek tartozott, és arra hivatkoztak, hogy addig nem tudnak fizetni, amíg a franciák nem fizetnek nekik. A dej magához hívatta a francia érdekeket képviselő konzult, és a heves vitába torkolló, 1827. áprilisi megbeszélés során a legyezőjével megütötte a konzult.

Egy francia hajó küzdelme algériai kalózokkal Aert Anthoniszoon 1615-ös festményén. Forrás: Wikipedia

Egyezkedtek, majd támadtak

Több sem kellett X. Károlynak, aki előbb bocsánatkérést követelt a dejtől, majd blokád alá vetette Algír kikötőjét. Amikor aztán 1829-ben a király egy követet küldött a dejhez az ügy rendezésére, a dolog vége az lett, hogy a helytartó parancsára a kikötői erőd ágyúi lőni kezdtek a francia hajók irányába. X. Károly ezután – a képviselői kamara ellenzéki többségét felbőszítve – az ultrakonzervatív Polignac herceget nevezte ki miniszterelnöknek, aki a külpolitikában is a kemény fellépés híve volt, és végül sikertelennek bizonyuló tárgyalásokat kezdett Muhammad Ali egyiptomi alkirállyal Észak-Afrika felosztásáról.

A király és a miniszterelnök az egyre növekvő társadalmi elégedetlenséget látva úgy döntött, egy sikeres hadjárattal fordítják meg a közhangulatot. Június közepén nagyjából 35 ezer francia katona szállt partra Algír közelében, Bourmont tábornok parancsnoksága alatt, és június 19-én döntő vereséget mért a dej erőire, aki saját szabadsága és vagyona megőrzése fejében ezután kapitulált a támadók előtt.

A francia csapatok 190 éve, 1830. július 5-én vonultak be Algírba, és annak ellenére, hogy ígéretet tettek a lakosság szabadságának, tulajdonának és vallási meggyőződésének tiszteletben tartására, hetekig tartó fosztogatásba és tisztogatásba kezdtek, mondvacsinált okokra hivatkozva gyilkoltak le vagy deportáltak bárkit, akinek köze volt az előző berendezkedéshez, vagy akinek vagyonára szemet vetettek.

Barbár gyarmatosítók

A francia megszállás egész Algéria területén rettenetes következményekkel járt, az oszmán uralom összeomlását követő éhínség, a járványok és az atrocitások a becslések szerint akár 500 ezer/egymillió ember halálát is okozhatták a francia gyarmati közigazgatás kiépüléséig.

Puszta gyanú alapján és tárgyalás nélkül küldtünk halálba embereket, akiknek bűnössége legalábbis kérdéses volt. Lemészároltunk embereket, akiknek menleveleik voltak… Túltettünk barbárságban a barbárokon

– írta egy 1833-as francia jelentés. Ez a kezdet alapvetően meghatározta a helyiek és a gyarmatosítók viszonyát, nem csoda, hogy egészen a függetlenség 1962-es, szintén véres, szörnyű atrocitásokkal teli háború után történő kivívásáig nem tudták a franciák teljesen pacifikálni Algériát.

A sikeres hódítás híre még alig jutott el Franciaországba, amikor a július végi forradalom megdöntötte X. Károly és vele Polignac hatalmát is. A Lajos Fülöppel hatalomra kerülő ellenzék ugyan eredetileg nem támogatta a háborút, ám a győzelmet a francia közvélemény némi gyógyírként élte meg a napóleoni háborúk fájó sebeire, így a kormány végül csak a katonaság egy részét vonta ki, majd megkezdte a „rendes” gyarmatosítást.

Kiemelt kép: Rabszolgapiac Algírban 1684-ben. Forrás: Wikipedia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.