Tudomány

Őskori lábnyomok árulkodnak a korai emberekről

Egy új tanulmányban a szakértők Afrika legnagyobb őskori lábnyom-együttesét mutatják be – írja a Phys.org. A friss eredmények segíthetnek jobban megérteni, hogy milyen volt az emberek élete a 126000-11700 évvel ezelőtti késő pleisztocén idején.

Kevin Hatala, az amerikai Chatham Egyetem munkatársa csapatával a tanzániai Engare Serónál található 408 darab ősi nyomot vizsgálta. A lelőhelyet 2009-ben fedezték fel a helyi őslakosok. A szakértők szerint a nyomok 19100-5760 évesek, és egy vulkánkitörés után kialakult sárréteg konzerválhatta őket.

Kép: William HARCOURT-SMITH / COURTESY OF WILLIAM HARCOURT-SMITH / AFP

A kutatók a lenyomatok jellegzetességei alapján képesek voltak megkülönböztetni az azokat hagyó személyeket, az irányuk és a nyomok közti távolság alapján pedig az érintettek mozgására is következtetni tudtak. Az új vizsgálat alapján a nyomok egy részét egy 17 fős, sétáló, délnyugati irányba haladó csoport hagyta. Feltételezhető, hogy a csoport 14 nőből, két felnőtt és egy fiatalabb férfiból állt.

A szakértők úgy gondolják, hogy az emberek élelmet kerestek.

A napjainkban Tanzániában élő hadza nevű populációnál is megfigyelhető, hogy a nők csoportosan, néhány férfi kíséretében gyűjtenek táplálékot. A felfedezés így a nemek szerinti korai munkamegosztás egyik bizonyítéka lehet. A kutatók a lelőhely alapján további hat személyt azonosítottak, ők északkelet felé mozogtak változó sebességgel, ami azt sugallja, hogy nem egy csoportot alkottak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik