Tudomány

Ganajtúró és döglégy harcol az ősrovarral

A rovarok hiányát nemcsak az emberi civilizáció, de az egész élővilág megsínylené: ők a beporzók, a lebontók és a fontos táplálékforrás. Mi haszna a döglégynek, a ganajtúrónak vagy az ősrovarnak?
Korábban a témában:

A rovarok törzsfája rendkívül szerteágazó, világszerte több százezer fajuk ismert, hazánkban is több tízezernyi él az apró muslicáktól a hatalmas szarvasbogárig. Hihetetlen változatosságuknak köszönhetően minden élőhelyet meghódítottak, találkozhatunk rovarokkal magas hegyek csúcsán, tundrán vagy sivatagban, erdőn, mezőn és városban, de még vízben is. Sőt, néhány faj otthona a tengerek part menti zónája. Talán egyedül az északi és a déli sark dermesztő klímája élhetetlen számukra, de ezt sem jelenthetjük ki biztosan.

Az emberek többsége nemzedékről nemzedékre átadott rossz beidegződés okán viszolyog a rovaroktól, és ha az ellenérzés okát tudakoljuk, az undorító, megcsíp és fúj a három leggyakoribb indok. Persze egyes jó megjelenésű, színes bogarak vagy a szitakötők számíthatnak némi szimpátiára, de ők is csak „távolról”.

A paraállat bennünk él
Póktól menekül, patkánytól sikít, kígyótól elájul? Kisállatfóbia. Van megoldás.

Három versenyző

Nyilván vannak a rovarok között nem kevesen, amelyeket jobb elkerülni, illetve egészen komoly kár okozására képesek, de összességében e rendszertani osztály tagjai alapvető fontosságú szerepet töltenek be az élővilágban, és az emberiség számára.

Erre próbálja felhívni a figyelmet a Magyar Rovartani Társaság is részben azzal, hogy évről évre nyílt szavazásra bocsátja, mely faj legyen adott év rovara. Idén december 6-áig várják a szavazatokat itt, a 2020-as fődíjért hárman vannak versenyben: az ezüstös ősrovar, a selymes döglégy és a tavaszi álganéjtúró.

Hogy miért éppen ők, és mit köszönhetünk a rovaroknak, arról Dr. Soltész Zoltán biológust, az Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársát kérdeztük.

Beporzás, lebontás, táplálék

Az egészet egy szóval meg lehet fogalmazni: fontos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak. Ez az általános fogalom lefedi mindazt, amit a természet az embernek nyújthat az élelemtől a kikapcsolódáson, élményszerzésen át a természeti témájú műalkotásokig. Rovarok esetén a Soltész Zoltán a beporzást emeli ki elsősorban:

Haszonnövényeink 70 százaléka rovarbeporzású, ám ilyenkor nem elég csak a házi méhekre gondolni. Ők »egyedül« kevesek lennének ehhez, a növények szaporodásához elengedhetetlen többek között vadméhek, lepkék, legyek, szúnyogok tömege.

A másik nagyon fontos az úgynevezett dekompozíció, vagyis lebontás, e téma alapján választották ki az idei év rovara szavazás jelöltjeit is. A szervesanyag lebontását ugye mikroorganizmusoknak tulajdonítjuk, ám kevesen tudják, hogy ők csak befejezik a folyamatot. Ahhoz, hogy a gombák, baktériumok „hozzáférjenek”, ahhoz először a rovarok darabolják fel a szilárd részeket. Ha megnézünk egy komposzthalmot, nyüzsögnek benne a legkülönfélébb fajú és fejlettségi stádiumban lévő rovarok, az emésztőrendszerükön áthaladó anyag lesz a növények számára értékes tápanyag.

Harmadrészt pedig rengeteg állatnak elsőrendű táplálékforrásai, ne menjünk messzire, ha nincsenek repülő rovarok, nincsenek például fecskék sem. Hosszan sorolhatnánk még a rovarok nyújtotta „szolgáltatásokat”, egészen a szellemi javakig jutnánk, gondoljunk csak az első magyar Oscar-díjas alkotásra, A légy című animációs filmre.

Mindennek vége lehet

Az utóbbi időben egyre aggasztóbb hírek érkeznek a rovarok világszerte tapasztalható drámai pusztulásáról, aminek már fentiek okán is beláthatatlan következményei lehetnek. Mi lenne velünk nélkülük? Soltész Zoltán megdöbbentő példát hoz Kínából, ahol Mao Ce-tung 1958-ban totális háborút hirdetett a termést pusztító verebek ellen – a részletekről itt írtunk korábban.

A nép és a hatóságok remekül végezték dolgukat, Szecsuan tartományból például mind egy szálig sikerült elűzni a madarakat. Hiányuk miatt viszont soha nem látott mértékben szaporodtak el a kártevő rovarok, a helyzet sokkal rosszabb lett, mint verebekkel volt. Sebaj, erre is volt megoldás, kőkemény, mintent vivő rovarirtókat vetettek be, a vége pedig az lett, hogy a beporzó rovarokat is elpusztították.

A kínai farmerek azóta nagyon jól tudják, mennyibe kerül és milyen hosszadalmas, kétséges eredményű munka, amikor emberi erővel, ecsettel próbálják meg a pollent virágról virágra eljuttatni

– jegyzi meg a szakember. Hozzáteszi, manapság ha szükséges erre már drónokat vetnek be, de nyilván így sem az igazi.

Magyarországon is van rá példa, hogy a rovarirtók bevetésével – mivel a ragadozó rovarokat és a madarakat is megmérgezték – csak a kártevők szaporodtak el, miután pedig az egyensúly felborul, ördögi kör következik: még több vegyszer, még nagyobb értelmetlen pusztítás.

Nézzük most az Év rovara díj jelöltjeit, a három úgynevezett „lebontó rovart”. E csoport önmagában 100 ezres fajszámmal rendelkezik, a Magyar Rovartani Társaság honlapján olvasható bemutatásuk azzal indul, hogy nélkülük a Föld szinte élhetetlenné válna.

Ezüstös ősrovar

Az ezüstös ősrovar szinte mindannyiunk lakásának társbérlője: éjjel, amikor a fürdőszobában felkattintjuk a villanyt, ezüstszürke, csepp alakú rovart pillanthatunk meg, amint gyors mozgással menekül a kövezeten. Gyakran a fürdőkád vagy a zuhanytálca ejti csapdába, ilyenkor jobban szemügyre vehetjük ezt a centiméteresnél alig nagyobbra növő, szárnyatlan rovart.

Csápjai hosszúak, megnyúlt teste kissé lapított és hátrafelé keskenyedik, a végén pedig három hosszú nyúlványt találunk: a két oldalsó a fartoldalék, a középső pedig a végfonál. Hullámzó mozgása, alakja, valamint pikkelyekkel borított teste némiképp egy apró halra emlékeztet, erről kapta angol nevét is (silverfish) – írja a faj bemutatásánál Puskás Gellért entomológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának muzeológusa.

Eurázsiai eredetű faj, az emberi környezethez kötődően azonban ma már az egész Földön elterjedt. Egyszerű felépítésű rágó szájszervével elsősorban elhalt szerves törmeléket fogyaszt. Nemcsak az emberek éléskamrája, hanem a lehullott törmelékkel szinte az egész padlózat terített asztalként várja. Ugyanígy a tapéta és a könyvek is, amelyek a papíranyagukkal és a szerves alapú ragasztójukkal korlátlan mennyiségű táplálékkal és búvóhellyel szolgálnak. Így aztán kártevőként tartjuk számon, noha valódi problémát leginkább csak könyvtárakban és múzeumokban okozhat.

Ezüstös ősrovar. Fotó: Christian Fischer, forrás: wikipedia.org, licenc: CC BY 3.0

Mitől ősi?

Az ezüstös ősrovar az evolúciós értelemben egyik legősibb rovarrend képviselője. A pikkelykék (Zygentoma) a devon időszakban, több mint 360 millió évvel ezelőtt alakultak ki, még azelőtt, hogy bármelyik állatcsoportnál megjelent volna a repülés képessége. A rovarok 99,9 százalékától eltérően tehát ők elsődlegesen szárnyatlanok. A soklábúak (Myriapoda) után az első ízeltlábúak között voltak, amelyek meghódították a szárazföldet. Az azóta eltelt, földtörténeti mértékkel is rendkívül hosszú és eseménydús időben alig változtak valamit; ma is itt élnek közöttünk, és meghódítják a lakásunkat.

A pikkelykék belső megtermékenyítésűek, de a hímivarsejtek átvitele közvetett módon történik: a bonyolult udvarlási szertartást követően a hímek kis spermacsomagot helyeznek a talajra, amelyet a nőstény a tojócsövével felszed. A hímivarsejtek a nőstény testében kiszabadulnak és megtermékenyítik a petesejteket, a nőstény a petéit apró repedésekbe helyezi.

A kikelő fehéres pikkelykelárvák a felnőttekhez hasonlók, de számos vedlésen keresztül érik el az ivarérett stádiumot. Azonban kifejletten sem hagyják abba a vedlést, ami megint csak ritkaság a rovarvilágban. Az ezüstös ősrovar élete során 25–66 alkalommal vedlik, a pikkelykék kifejezetten hosszú életűek, az ezüstös ősrovar esetében 8 éves élettartamot is mértek.

Selymes döglégy

A fémesen csillogó, zöld, zömök testű légy félgömb alakú fején szembetűnők a hatalmas, piros színű összetett szemei. A tora és a potroha erősen sörtézett, lábai feketék, tüskések, lárvái elsősorban holt szerves anyagokban (ürülékben, dögben) fejlődnek. A nőstények ezek felszínére helyezik el petéiket, egyszerre mintegy 100–200 darabot, a peterakást a nőstény élete során többször megismétli.

Az imágók általában ürüléken, dögön láthatók, de gyakran virágokat is látogatnak, a hagyma fő beporzója.

Az emberben mindig felmerül a kérdés: miért vannak ezek a legyek, egyáltalán jó-e ez nekünk? Ha szemfülesek vagyunk és nézünk sorozatokat, akkor eszünkbe juthat, hogy a Dr. Csont című sorozatban majdnem minden második epizódban perdöntő jelentőségük volt a döglegyeknek. Ugyanis a különböző fajok a puska eldördülése után szinte azonnal ott vannak az áldozaton, és lerakják petéiket. Ha ismerjük a tetem környezetének hőmérsékletét és páratartalmát, akkor a lárvák fejlettségéből megállapítható a halál időpontja – írja a honlapon a légy bemutatására felkért Soltész Zoltán.

Párzó selymes döglegyek. Cowli33 felvétele, forrás: wikipedia.org, licenc: CC BY-SA 4.0

Segítik a gyógyulást

A selymes döglégynek nem csak kriminológiában, hanem a gyógyászatban is jelentősége van: Ha nehezen gyógyuló sebekbe – például cukorbetegeknél – steril döglégylárvákat teszünk, nagyban elősegíthetjük a sikeres gyógyulást. A lárvák csak ez elpusztult szövetet fogyasztják, így kitisztítják a sebet, méghozzá precízebben, mint a legjobb nővér.

A mozgásukból adódóan mikromasszázst is végeznek, ezzel elősegítik a jobb vérkeringést, ráadásul a nyáluk antibakteriális hatású. Sokak számára visszataszító lehet, hogy a sebben légylárvák nyüzsögnek, de ha figyelembe vesszük, hogy a légylárva-terápia alkalmazásával elkerülhető az amputáció, akkor mégis jobb elgondolkodni azon, hogy ne akarjuk kiirtani e parányi rovarokat.

Tavaszi álganéjtúró

Amikor a dombvidékek és az alacsonyabb hegyvidékek ritkás erdeiben kirándulunk, a tavaszi álganéjtúró az egyik leggyakoribb bogár, amellyel találkozhatunk. Ez nem véletlen: a fémesen csillogó bogár nappal mászkál és röpköd, így aztán elég szembetűnő.

De miért álganéjtúró? Azért, mert az álganéjtúróknál, amelyek bár szegről-végről rokonai a valódi ganéjtúróknak, a trágya iránti vonzalom a valódiakétól függetlenül, önállóan alakult ki. Anatómiailag a legfőbb különbség a két család között az, hogy az álganéjtúróknak egyszerű – mondhatni, primitív – rágóik vannak, amelyek a táplálék darabolására valók. A valódi ganéjtúrók rágója bonyolult szűrőkészülékké alakult, amellyel a trágyából csak a leginkább tápláló folyadékot és mikroszemcséket választják el, így nem foglalkoznak az emésztetlen növénydarabokkal.

Az álganéjtúrók utódaikról is aránylag egyszerű módon gondoskodnak: ásnak a földbe egy lyukat, azt teletömködik a lárvák tápközegével, és ennyi. A valódi ganéjtúrók ivadékgondozása sokkal bonyolultabb, technikásabb – írja az ismertetőben Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa.

Tavaszi álganéjtúró. Fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

Elvégzik a piszkos munkát

A tavaszi álganéjtúró 12–20 mm hosszú, szinte félgömbszerűen domború bogár. Színe fényes kék, kékeszöld vagy zöld: minél délebbre megyünk az országban, annál több a zöld színű egyed, és minél északabbra (és magasabbra), annál több a kék, sőt már szinte feketés bogár. Lábai erősek, tüskések, ásásra alkalmasak; ha enyhén ökölbe szorítjuk a kezünkbe vett bogarat, érezzük az erejét, amellyel igyekszik kiszabadítani magát.

Szárnyfedői szabad szemmel simának tűnnek, csak mikroszkóppal láthatók rajtuk nagyon finom pontsorok. Ez különbözteti meg leginkább rokonától, az erdei álganéjtúrótól, melynek szárnyfedőin jól látható barázdák futnak. Főleg a déli lejtőkön növő meleg, ligetes tölgyeseket, karsztbokorerdőket kedveli; ebben eltér az erdei álganéjtúrótól, mely a hűvösebb, zártabb, árnyasabb erdők lakója, bár a két faj élőhelye azért részben átfedheti egymást.

Talán többeknek feltűnt, hogy tavaszi álganéjtúrót ott is gyakran találunk, ahol trágya alig van az erdőben. Ennek az az oka, hogy bogarunk egyáltalán nem válogatós. Ha ínycsiklandó trágyakupacot talál, persze nem bír ellenállni neki, de ilyenek híján beéri gombákkal, tetemekkel, sőt akár a bomló, nedves avarral is. Nevével ellentétben nem csak tavasszal, hanem egészen az őszi fagyokig aktív, leginkább a párás meleget szereti, ilyen időben röpköd is. Hideg napokon elrejtőzik, és hosszú aszályok idején akár hetekre is beássa magát a földbe.

Az álganéjtúrók és a valódi ganéjtúrók a gerincesek – leginkább a patások – ürülékének legfőbb lebontói. Rajtuk kívül szinte csak legyek végzik ezt a „piszkos munkát”. Elképzelni is szörnyű, mi lenne nélkülük a hatalmas csordák legelőin.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.