Tudomány bbc history

Verebek ellen indított háborút Kína

Mao Ce-tung visszaverte a Kínát meghódítani próbáló japán hadsereget, majd korábbi szövetségeseit véres polgárháborúban legyőzve kommunista uralom alatt egyesítette országát, hogy aztán minden külső és belső fenyegetés ellenében gyakorlatilag haláláig egyeduralkodóként vezesse azt. Noha Kína és a Mao hatalmának alávetett emberek rettenetes árat fizettek mindezért, ő és utódai elmaradott, a világpolitikában számításba sem vett államból fontos és önálló nagyhatalommá változtatták Kínát, amely mára az Egyesült Államokkal is csaknem egyenlő félként lép fel a nemzetközi színtéren.

Nincs helye a verebeknek Kínában

Volt azonban legalább egy ellenfele, amely sikeresen dacolt akaratával. Mao 1958-ban hirdette meg a „nagy ugrás” programját, amelynek néhány év alatt kellett volna Kínát fejlett ipari állammá tennie. Ennek volt az egyik első lépése a „Négy Kártevő Hadjárat”, amely megszabadította volna a kínaiakat négy, az egészségükre és betevő falatjukra is veszélyes állattól, nevezetesen a patkányoktól, a legyektől, a szúnyogoktól és a verebektől.

Az, hogy a „nagy kormányos” miért akart megszabadulni az első háromtól, talán nem igényel különösebb magyarázatot, de mi volt Mao baja a látszólag nem sok vizet zavaró verebekkel?

Nos, a diktátornak tudomására jutott, hogy egyetlen veréb akár évente több kilogramm gabonát is elfogyaszthat, mintegy kapitalista élősködőként lopva meg a keményen dolgozó kínai népet. Ez pedig különösen kritikus kérdésnek számított, hiszen gőzerővel zajlott a mezőgazdaság kollektivizálása

és Mao úgy döntött, a betegségek terjesztésével is megvádolt verebeknek nincs helyük a kommunista kínai jövőben.

Végkimerülésig űzték őket

Beindult a propagandagépezet, újságcikkek és plakátok szólították fel a lakosságot arra, hogy minden eszközzel irtsa a szerencsétlen madarakat, hozzátéve, hogy „egy harcos sem vonulhat vissza, amíg a háborút meg nem nyertük”. A harcosok pedig nem válogattak az eszközökben a nemes cél érdekében.

Voltak, akik lőfegyverrel irtották a madarakat, mások hálókat feszítettek ki, a megtalált verébfészkeket pedig leverték, a tojásokat összetörték. A legabszurdabb, mégis állítólag meglepően hatékony módszer az volt, hogy az emberek fémedényeket, dobokat és hasonlókat püfölve üldözték a madarakat, amelyek így nem tudtak megpihenni, és egy idő után végkimerülésben elpusztulva zuhantak a földre.

Pekingben a verebek utolsó menedékhelyei a külföldi nagykövetségek kertjei voltak, de miután például a lengyel diplomaták megtagadták, hogy az udvaruk fáin megbúvó madarakat elpusztítsa egy kínai különítmény, tömeg vette körül a telket, és addig zajongtak, amíg ezek az állatok is bele nem haltak a zaklatásba.

A pusztítás visszaütött

Nem tudjuk pontosan, hány verebet pusztítottak el a nagyjából két évig zajló hadjárat alatt, de a számuk feltehetően százmilliós nagyságrendű volt. Mao azonban ezúttal túl nagy fába vágta a fejszéjét. A verebek ugyanis nagyon szapora állatok, a nőstények akár évente két-három alkalommal is költenek, így egyetlen verébpárnak évente tíz fiókája is lehet, és egy veréb bőven eléldegélhet 12–14 évig is.

Ha minden fióka megéri az ivarérett kort, ennek az egyetlen párnak tíz év alatt akár 100 millió utódja is születhet. Normális esetben a természet kordában tartja a szaporulatot, de ha az ember kiirtja a versengő fajtársakat, akkor semmi sem akadályoz meg egy ezt megközelítő ütemű populációrobbanást.

Az igazi gondot azonban más okozta. Az akkori Kína vezető ornitológusának számító Cso-sin Cseng már a kampány elején kritizálta az akciót, figyelmeztetve arra, hogy a verebek bizony nemcsak gabonát, hanem mást, például rovarokat is esznek. Csenget természetesen reakciósnak minősítették, fél évre internálták, majd vécéket pucoltattak vele.

A következő évben aztán sáskák, kabócák és más rovarok iszonyatos tömegei pusztítottak a kínai földeken, sokszorosát okozva annak a kárnak, amelyet a verebek számlájára írtak: sok helyen a termés 50–60 százalékát tették tönkre a különböző kártevők.

Ágyi poloskára váltottak

A védekezést az is nehezítette, hogy a mérgek és rovarirtók készleteinek nagy részét elhasználták a „Négy Kártevő Hadjáratban”. Csenget később csendben rehabilitálták, de a szegény verebeken ez már nem segített, ahogy a kínai mezőgazdaság problémáin sem.

Kínában 1959 és 1961 között rettenetes éhínség pusztított, még a hivatalos adatok is 15 millióra, a független becslések inkább 20 és 45 millió közé teszik az áldozatok számát. Természetesen a verebek csaknem teljes kiirtása csupán az egyik és nem is legfontosabb oka volt az éhínségnek, a hagyományos mezőgazdaság teljes szétverése, az erőltetett iparosítás, valamint az aszály és az erdőirtás mellett, de Mao is belátta hibáját.

1960-tól a verebeket az ágyi poloskára cserélték a „Négy Kártevő Hadjárat” célpontjai között, azóta pedig már bőven helyreállt a madarak populációja.

Kiemelt kép: Mohssen Assanimoghaddam/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.