Tudomány

Végre tudjuk, hogy lehet észrevenni a féreglyukakat

A féreglyukak általában a sci-fi filmek és sorozatok elengedhetetlen szereplői, pedig elméleti fizikusok szerint nem is biztos, hogy kitalációk: elméletben ugyanis létezhetnek olyan átjárók, amelyek a tér két távoli pontját kötik össze, meg olyanok is, amelyek egy feltételezett multiverzumban a különböző párhuzamos univerzumokba biztosítanak átjárást. Nyilvánvalóan eddig nem sikerült ilyen féreglyukat felfedezni, és még az is elég erős feltételezés, hogy léteznek, de ha mégis, kutatók most már tudják, hogy lehet őket kiszúrni – írja a Futurism.

Kép: iStock

A Physical Review D tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a feltételezett féreglyuk egyik felén található objektumok vonzása a másik oldalra is hat: ha például az egyik végén van egy fekete lyuk, azt a másik végén keringő bolygó vagy csillag is megérzi. Ha egy fekete lyuk körül keringő csillag fénye furcsán villog vagy a pályája meghajlik, akkor előfordulhat, hogy

egy féreglyuk másik oldalán található, erős gravitációs vonzással rendelkező objektum befolyásolja.

„Ha van egy csillagod a féreglyuk mindkét oldalán, az egyik csillag gravitációs ereje hat a másikéra, és fordítva” – írja a Buffalói Egyetem kutatója, Dejan Stojkovic. „A gravitációs vonzás is átér a féreglyukon.”

A kutatók most a Tejútrendszer közepén található óriási fekete lyuk, a  Sagittarius A* körül kezdenek el kutakodni ez az elmélet mentén, de leszögezik azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy találni fognak bármit – hiszen nem biztos, hogy a féreglyukak egyáltalán léteznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik