Tudomány

Ősi élet nyomára bukkantak a hatalmas becsapódási kráterben

375 millió évvel ezelőtt a mai Svédország területén egy nagyobb objektum csapódott be. Szakértők egy csoportja a közelmúltban a krátert elemezve ősi mikrobák nyomaira bukkant – írja az IFLScience.

Az új eredmények a potenciális marsi élet kutatása miatt is fontosak lehetnek.

A Siljan-gyűrű 52 kilométeres szélességével Európa legnagyobb becsapódási krátere. A mélyedésből természetes gázt nyernek ki, a Linnaeus Egyetem kutatóinak pedig sikerült megszerezniük pár kifejtett kőzetet. A mintákat elemezve a kutatók az ősi élet nyomait, kalcium-karbonátot és szulfidot azonosítottak.

Fotó: iStock

Henrik Drake, a csapat vezetője szerint a szén és a kén különböző izotópjainak relatív előfordulása az érintett ásványokban azt mutatja, hogy szulfátot szulfiddá alakító, illetve metánt elnyelő és kibocsátó mikrobák voltak jelen a mélyedésben.

Ezek az ős élet izotópos ujjlenyomatai

– tette hozzá.

A kutatók a kristályokat tanulmányozva megállapították, hogy 80-22 millió éve alakultak ki. A felfedezés azt jelenti, hogy jóval a becsapódás után is éltek mikroorganizmusok a kráterban.

A szakértők régóta tudják, hogy az élet nemcsak a felszínen, hanem a föld alatt is virágzik. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a mikroorganizmusok sokszor becsapódások segítségével képesek mélyebbre jutni. Elképzelhető, hogy amennyiben más égitesteken, így a Marson is van élet, az szintén a felszín alatt lelhető fel. Ennek felméréséhez az egyik legjobb módszer a becsapódási kráterek mintáinak elemzése lehet.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik