Egy 3400 éves palotát azonosítottak tavaly ősszel az autonóm észak-iraki Kurdisztán térségében, Kemune régészeti lelőhelynél – írja az MTI. A maradványok a hosszú szárazságnak köszönhetően kerültek elő egy vízgyűjtő medencében.
A Tübingeni Egyetem csapata szerint a legkevesebb 2000 négyzetméteres épület az ókori mezopotámiai birodalom, Mitannihoz tartozott. Az állam az időszámítás előtti 15-14. században virágzott Mezopotámiában és Szíria északi részén.
A palota jelenlétét már 2010-ben észlelték, de csak tavaly ősszel tudták feltárni.
Olyan gyorsan ástunk, amilyen gyorsan csak tudtunk”
– mondta Ivana Puljiz, a Tübingeni Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy az épület most ismét teljesen a víz alatt van.
A palota agyagtéglából épített falai nagyjából két méter magasak. A komplexum belsejében piros és kék színű ritka falfestményeket, illetve tíz ékírásos feliratot is találtak. Az írások egyike alapján feltételezhető, hogy a palota Zakhiku városának része volt.
A falfestmények valószínűleg jellemzőek voltak az ősi közel-keleti palotákra az időszámítás előtti 2. évezredben, de csak ritkán kerülnek elő épen maradt freskók, ezért a kemunei falfreskók régészeti szenzációnak számítanak
– nyilatkozta Puljiz.
A komplexum egykor egy megemelt teraszon állhatott, mindössze 20 méterre a Tigris akkori keleti partjától. A lelet az egyik legjelentősebb régészeti felfedezés a térségben az elmúlt évtizedekben.
Kiemelt fotó: University of Tübingen and Kurdistan Archaeology Organization