A Pannóniában megtelepedő hunok királyukká választották Attilát, aki nem sokkal később hadjáratot indított nyugatra. Számos, megvívhatatlannak hitt várat elfoglalt, a városfalon nyitott utakról neveztette el a mai Strassburgot, seregének egy része megfutamította Miramammona szultánt az Ibériai-félszigeten.
Ekkor tört rá Aetius római patrícius és tíz nyugati király egyesített serege Catalaunumnál: hatalmas csata volt, a világ olyan öldöklést nem látott még addig, a közeli kis patak vize dühöngő véráradattá duzzadt. Attila győzelmet aratott, és miután méltón megünnepelte, hazatért Sicambriába, ahol viszont kellemetlen meglepetés várta. A hadjárat alatt a birodalom vezetését öccsére, Budára hagyta, aki viszont áthágta a király állította szabályokat, még a fővárost is Budavárának nevezte el saját magáról. Attila ezért saját kezével ölte meg, testét a Dunába vettette.
Innen folytatjuk történetünket félretéve a történettudományt, továbbra is a magyar krónikás hagyomány alapján írunk őstörténetünkről úgy, ahogy azt elődeink ránk hagyták, ahogy ők hitték és tudták. Válogatásunk önkényes, a teljesség igényére sem törekszik, csupán mesélünk.
Hiába ostromolta
Miután Attila király öt esztendeig nyugodott Sicambriában, kipótolta seregének harmadrészét, mely Katalóniában maradt vissza, és újabb hadjáratra indult. Karintián áthaladva Spalatonál érte el az Adriai-tengert, sorra vívta meg a partmenti városokat, míg meg nem érkezett a mai Olaszország északkeleti csücskében fekvő Aquileia városáig.
…körülszemlélte és elámult nagyságán; úgy vélte, szégyenére lesz, ha megvívatlanul hagyja vissza ezt a várost, kivált azért, mert mondották, Pannóniából igen sok lázadó longobárd menekült oda
– írja a Képes Krónika.
Ezzel gyakorlatilag megvolt a casus belli, a király a lázadók kiadatását követelte a polgároktól. Mikor elutasították, körülfogta a várost és hadigépeivel ostromolni kezdte. A kiváló erősség azonban nem adta magát, a hunok másfél év alatt nem tudták bevenni.
Gólya jósolta a győzelmet
Egy nap aztán, amikor Attila épp a falakat járta körbe, megpillantott egy gólyát, amely a tengerpartról a palota tetején épített fészkére szállt, csőrébe fogta fiókáját, és elrepült vele a tenger nádasaiba. Majd visszatért, és összes kicsinyét elvitte. Ennek láttán a király összehívta katonáit, és így szólt:
Oda nézzetek, társaim, ez a gólya már megérezte, mit hoz a jövendő. El fogjuk pusztítani a várost; már el is menekül, hogy ne vesszen oda a polgárokkal együtt. Legyetek hát holnap vitézebbek a harcban, és meglátjátok, elvész a város!
Erő helyett azonban most „szittya észjárással” cselhez folyamodott, egyébként is feljegyezték róla, hogy Noha a harcot igen kedvelte mégis megfontoltan cselekedett és a legtöbbet az eszével érte el.
Most is ezt tette, egymillió vitézétől kért egy-egy nyerget, ezeket hatalmas halomba rakatta a fal alatt, és megparancsolta, gyújtsák fel: lángjuk és a hőség megrepesztette, földre döntötte a falakat és a tornyokat. Ennek láttára mind a polgárok elhagyták a várost, és egy tengeri szigetre menekültek Aquileia közelében.
Illusztráció: Wikipedia
