Tudomány

Az élet az űrben is utat tör magának

Egy új kutatás szerint az űrben tartózkodó baktériumok képesek mutálódni, hogy életben maradjanak a szélsőséges körülmények közt. A jövő űrhajósai számára ugyanakkor pozitívum, hogy az átalakult mikroorganizmusok nem képesek emberre veszélyes, antibiotikum-rezisztens kórokozókká fejlődni.

Korábban sok szakértő tartott attól, hogy a tartós ideig az űrben tartózkodó mikroorganizmusok idővel veszélyessé válhatnak, az amerikai Északnyugati Egyetem friss kutatása azonban mást mutat – írja az RT. A Nemzetközi Űrállomásról (ISS) származó mikrobák ugyan másként mutálódtak, mint földi rokonaik, de nem fenyegetőek.

Sok spekuláció volt azzal kapcsolatban, hogy a sugárzás, a mikrogravitáció és a szellőzés hiánya hogyan befolyásolhatja az élő szervezeteket, beleértve a baktériumokat

– mondta Erica Hartmann, a csapat vezetője. A szakértő szerint a kérdés az volt, hogy az ilyen szélsőséges körülmények kedveznek-e a szívós szuperkórokozóknak, a válasz viszont a friss eredmények alapján az, hogy nem.

Az új vizsgálat segíthet annak megértésében, hogy miként viselkednek majd a baktériumok a hosszabb, például a Marshoz tervezett űrmissziók során.

Az ISS-en már most is rengeteg mikroba él, amelyek az űrhajósokon, a felszerelésen és az ellátmányon keresztül kerültek az állomásra. Az organizmusok egyelőre nem okoztak megbetegedést.

Hartmann és csapata egy olyan nyilvános adatbázist használt, amelyet az ISS-en élő mikrobák alapján készítettek. A kutatók egyes organizmusokat hasonlítottak össze földi rokonaikkal, a vizsgálat pedig rámutatott, hogy az űrben a baktériumok ugyan fejlődnek a túlélés céljából, de fertőzővé nem válnak.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik